Elmélkedés Nagyböjt 5. vasárnapjára (C év)
  •  Jelen, múlt, jövő állandó feszültségében él az ember

    •  Van, akit állandóan a múltja tart rabságban

      •  Vagy a múltja miatt bánkódik, az nem hagyja nyugton

        •  azért, mert nem vitte igazán Isten elé múltját

      •  Van, aki a jelen elviselhetetlensége miatt a múlt szép emlékeibe menekül

    •  Van, aki szüntelenül a jövőben él

      •  majd holnap, majd ha ez meg az megvalósul akkor… így meg úgy lesz

      •  vagy a jövőtől való félelem bénítja

    •  A jelen az, ami egyedül rendelkezésünkre áll, ami a miénk

      •  A jelenben találkozhatunk Istennel, és embertársainkkal

      •  A jelen áll rendelkezésre, hogy szeressük őket

      •  A jelenben kell hasznosítani a múlt élményeit, tapasztalatait

      •  Ugyanakkor a jelen feladata a jövő tervezése is

      •  És az is feladat, hogy a jövőnket úgy tervezzük, hogy ne csak a rosszat igyekezzünk elkerülni, és a jót választani, hanem az is, hogy a sok jó lehetőség között ne tévedjünk el, hanem a mindig a számunkra legjobbat válasszuk

  •  A mai olvasmányok e három idősík kezelésében nyújtanak fontos segítséget

    •  "Most már ne arra gondoljatok, ami régen történt, és ne a múlt dolgaira figyeljetek!"

      •  Nincs helye a múltban való túlzott időzésnek

      •  Nem tarthat rabságában a múlt

        •  Különösen veszélyes lehet a múlt, ha sok negatív élménye van az embernek

      •  De ugyanakkor a múlt tanulságait le kell vonni

        •  Jézus azt mondja a házasságtörésen ért asszonynak:

          •  ,,Én sem ítéllek el. Menj, de többé ne vétkezzél!''

          •  Ne folytasd úgy, ahogy a múltban tetted, mert rajta veszíthetsz

          •  Most megmentettelek vádlóid kezéből, de nem folytathatod így tovább, mert különben én sem tudok segíteni rajtad

          •  Három fontos lépésre van szüksége ennek az asszonynak

            •  felismerni, hogy eddig rossz úton jártam

            •  elhatározni, hogy ezt nem fogom tovább cselekedni

              •  kerülöm még a bűnalkalmakat is

            •  és ellene mondani a kísértésnek, a mögötte lévő kísértőnek

        •  Ha tehát valami rossz volt a múltamban, és ezt megbántam, elhatárolódtam tőle, ahogyan a bűnös nő esetében ezt elmondtuk, és Isten elé vittem, akkor bízzam az ő irgalmában, hogy megbocsátott nekem, nem kell tovább a régi terheket cipelnem

      •  A múltból erőt is lehet meríteni

        •  A múltbeli jó tapasztalatok, élmények, Istennel való találkozások segítenek a jelenben, és bizalmat adnak a jövő számára is

    •  "Nézzétek: én valami újat viszek végbe, és már sarjadóban is van, nem látjátok? "

      •  A pillanatnyilag reménytelennek tűnő jelen helyzetből van kiút, ha Istenre tekintünk

        •  "Valóban, utat készítek a pusztában, és folyókat a sivatagban."

        •  "vizet fakasztok a pusztában és folyókat a sivatagban, hogy inni adjak népemnek, az én kiválasztottamnak."

        •  "A nép, amelyet magamnak alkottam, hirdetni fogja dicsőségemet.''

    •  Ha a múltban már megtapasztaltuk Isten segítségét, akkor ez segít a jelen nehéz helyzetben is

      •  Hatalmas dolgot művelt az Úr vélünk, * azért szívből ujjongunk

      •  Ha ezt megtette a múltban, megteszi most is, és a jövőben is

        •  Akik könnyek között vetnek, * majd ujjongva aratnak.

        •  Sírva viszik a magot, mikor vetni indulnak, * de ujjongva jönnek, jönnek és hozzák kévéiket

      •  Most sok vonatkozásban az ültetés, a vetés ideje van itt, de elérkezik az aratás, a szüret ideje is

        •  akkor majd nagyobb lesz az öröm

    •  Pál apostol megismerte Jézust, ez az ismeret, ez a vele való találkozás nagyon fontos esemény volt a múltjában

      •  Erre rátette egész életét. Ez meghatározta egész további sorsát, mind a jelen pillanatig, amikor ezeket leírja

        •  "Krisztus Jézusnak fönséges ismeretéhez mérten mindent hátránynak tartok. Érte mindent elvetettem, sőt szemétnek tekintek, csakhogy Krisztust elnyerhessem és hozzá tartozzam. "

    •  De tudja azt is, hogy ez a múltbéli Jézussal való találkozás nemcsak egyszeri esemény volt, hanem folyatódik a jelenben és a jövőben is. Folytatódnia is kell. De még vannak ezzel kapcsolatban a jövőben is feladatok.

      •  "Nem mintha már elértem volna, vagy már a célban lennék, de futok utána, hogy magamhoz ragadjam, ahogy Krisztus is megragadott engem."

    •  Az apostol tudja, hogy a múlt gát is lehet, ha csak nosztalgiázik az ember, vagy ahhoz köti magát, hogy a jövőben is csak úgy lehet.

      •  Isten irgalmában eltörli bűneimet, ha azokat eléje vittem, azok nincsenek többé

      •  És a jóban is túlszárnyalja önmagát

        •  Isten mindig az új lehetőségek Istene. Még annál is többet tud adni, amit a múltban adott. Ezért fontos, hogy ne kössük meg a kezét és magunkat kicsinyhitűségünkkel, szűk látókörünkkel.

          •  "elfelejtem, ami mögöttem van, és nekilendülök annak, ami előttem van. Futok a kitűzött cél felé, az égi hivatás jutalmáért, amelyre Isten meghívott Krisztusban."

  •  Nagyon hangsúlyos a mai ember számára az a most hallott evangéliumi jelenet, mert nagyon sokakat érint

    •  Nagyon sokan élnek áldatlan állapotban, házasságtörésben, rendezetlen kapcsolatokban

      •  Házasságtörés az is, ha az ember elhagyja házastársát

      •  Isten előtt rendezetlen kapcsolat

        •  a rendszeres ismétlődő szexuális kapcsolat

        •  a házasságkötés nélküli együtt élés

        •  a házasságtörés

        •  a válás

    •  Sokat változott a világ Jézus kora óta

      •  Akkor a házasságtörő asszonyt megkövezték, ma megtapsolják

        •  ez egy igazi, emancipált nő

      •  Az alapmentalitás veszélyesen megváltozott

        •  ma már a gyerekek is úgy nőnek fel, hogy mindenki mindenkivel elmegy, együtt él, mert majd minden gyereknek van 2-3 apukája és anyukája

        •  Hol van már az, hogy nászéjszaka…

    •  Rengeteg ember azzal magyarázza rendezetlen emberi kapcsolatait, hogy Isten annyira irgalmas

      •  amit én folytatok, ahogy élek, az nem is bűn

      •  és egyébkéni is mindenki ezt csinálja

    •  Valaki mesélte, hogy olyan férfival volt kapcsolata, aki házas ember volt, gyermekei voltak

      •  sokáig tartott ez a kapcsolat, megpróbálták, de nem tudtak igazán szakítani

      •  mígnem azt kapta máson keresztül – és ezt Isten üzenetének fogta fel – hogy ha így folytatjátok, elkárhoztok

        •  ez adott neki erőt a végleges szakításra

    •  Összefutottam nemrég valakivel, akit korábban eskettem, és aki előtte rendezetlen kapcsolatban élt

      •  Azt mondta oly nagy öröm számára az esküvő óta ebben az Isten előtt is elrendezett kapcsolatban élni

      •  Az mondta, legszívesebben a nyakamba borulna, hogy így fejezze ki háláját

    •  Utunk a pokol és a mennyország közti keskeny ösvényen vezet

    •  Ma sincs megengedve az áldatlan, rendezetlen kapcsolat

      •  Ahhoz, hogy az ember változtasson ezen, bátorság kell, segítség kell

        •  de ha őszintén Istenhez fordul, mindezt megkaphatja

      •  Isten irgalmas, nem ítéli el ezt az asszonyt, megbocsát neki

        •  de nem bátorítja, hogy csak így tovább, hanem azt mondja neki, menj, de többé ne vétkezzél

      •  Ha van bátorsága az embernek ahhoz, hogy abbahagyja, lezárja, akkor bízzon az Úrban, hogy leveszi a terhet róla, bízzon abban, hogy van újrakezdés