• Mijo Barada a közelmúltban két lelkigyakorlatot is tartott Magyarországon. Előtte kilátogatott az Anna-Rétre is. A lelkigyakorlatán erről így számolt be: “Imádkoztunk azon a helyen ahol Natália nővérnek Jézus azt mondta, hogy templomot kell felépíteni… És sajnos ott még nem épült fel, amit Isten akar. Azon a helyen az Ég megérintette a földet úgy mint Medugorjében, Lourdesban és Fatimában. De hogy azon a helyen a magyar nép és mások meg fogják-e érinteni a Mennyországot az mindannyiótoktól is függ. Ahhoz, hogy ez megvalósuljon, szükséges a nép lelki egysége. Ezért imádkozzatok azért, hogy a nép lelki egységben legyen ugyanúgy, ahogy Medugorjében voltak. Akkor biztosan itt is megvalósul Isten akarata”.
  • A magyar nép, hívők és nemhívők, az egyházi és a polgári vezetés egységéért való imádság Mijo Barada felhívásnak a fő tartalma.
  • Az engesztelőknek (akiknek különösen is fontos ez a templom) ezt a lelki egységét szorgamazza a Szentháromság Gyermekei Engesztelő Családja már egy ideje, ezért imádkozik, és a templom lélekben való felépítését szorgalmazza első helyen, amelynek köveztkezménye lehet a fizikailag is látható templom felépülése. Erről a lelki családról bővebben itt olvahatunk.