Imádkozzunk közösen minden este az egyházilag jóváhagyott fohászokból álló imafüzért a szentolvasó felhasználásával, mely Jézustól származik, Natália nővéren keresztül.

  • hogy Magyarország megtisztuljon a bűntől,
  • hogy Mária engesztelő országa legyen.
  • hogy megerősítsük Szent István királyunk felajánlását.
  • hogy felépüljön a Világ Királynője Engesztelő Kápolna, amelyet Jézus kért, Natália nővéren keresztül még a 40-es években.

Folyamatos, minden nap ugyanabban az időben este 21.20-kor csörgetjük meg barátainkat, 21.30-kor kezdjük az imát, melynek időtartama 8-10 perc. A résztvevők előre egyeztetik a mobiltelefonokat.

Az első felhív egy-két legfeljebb három számot mobilon. A hívott fél nem veszi fel, mert ismeri a hívót és a szándékot, megvárja amíg a hívás abba marad. A hívó néhány csengetés után abba hagyja a hívást, és ezután elkezd imádkozni. A hívott fél ezután megcsörgeti az alá beosztott egy-két számot a fent leírt módon, majd ő is el kezd imádkozni, így a lánc gyorsan terjed.

Az sem baj, ha nem minden este pont ezt a rózsafüzért imádkozzuk, a szándék a lényeg, és a rendszeresség, a kitartás az imában. Igyekezzünk, hogy ne szakítsuk meg a láncot. Ha mégis megszakadt, szőjük újjá időnként.

Kezdd el és szervezd meg barátaid körében!

Bővebb tájékoztatás: Dunky András 06-20-563-4674; Gubicza Katalin: 06-20-9673-988

 

Rózsafüzér a Világ Győzelmes Királynője tiszteletére

A keresztre: Itt függ a mi hitünk, a mi reményünk, a mi szeretetünk, életünk, üdvösségünk és győzelmünk!

A nagy szemekre: Dicsőség az Atyának, dicsőség a Fiúnak, dicsőség a Szentléleknek, a Szeplőtelen Szűz, a Világ Győzelmes Királynője által, most és mind örökkön-örökké. Ámen! Alleluja! Ave Maria! Éljen a Világ Győzelmes Királynője!

Három kisszemre: három Üdvözlégy

A kis szemekre: Szűz Mária! Világ Győzelmes Királynője, most mutasd meg hatalmadat!

A végén háromszor: Szent, szent, szent a Seregek Ura, Istene, telve van az ég és a föld az Ő dicsőségével! Áldott ki az Úr nevében jő! Dicsétet, hála, szeretet és dicsőség legyen néked, Istenünk, hogy a Világ Győzelmes Királynőjét adtad minékünk!