Gyermekeim! Szent Márton püspököt egy olyan oldaláról szeretném bemutatni nektek, amit az mai evangélium is megemlít (Lk 17, 1-6).  Az ellenségeivel megpróbált igazi párbeszédet folytatni. Úgy közeledett hozzájuk, hogy nem alázta meg őket, nem törte össze lelküket, hanem felemelte. Saváriában született, és Fiatal gyermekként felvette a keresztséget, amit szülei elleneztek. Buzgón elindult követésemre, és ahol megfordult prédikált rólam az embereknek. Ő is olyan apostolom volt, aki mindig kérte tőlem, „növeld bennem a hitet” amely, élete végéig fokozatosan bontakozott benne. Püspökként pedig végleg megvalósította azt a tervemet, amire rendeltem. Komolyan vette tanításomat, és a tőlem kapott kegyelmeket bőségesen kamatoztatta. Amerre megfordult mindenhol építkezett, gyógyította a betegeket, és buzgón közvetítette szavaimat. Márton nem mondott le az emberekről, hanem igyekezett minden erejével hozzám irányítani őket. Tanuljatok tőle, és ne mondjatok le egykönnyen azokról, akik akadékoskodnak veletek, hanem építsetek velük jó kapcsolatot! Kérjétek a szent közbenjárását, hogy ti is békém hírnökei, és közvetítői legyetek! Jézus