Gyermekeim! A hűtlen intézőről szóló példabeszédem (Lk 16, 1-8) olyan valakiről szólt, aki a földi javakat helytelenül, és nem Isten akarata szerint használta. Ilyen emberre nem lehet rábízni az igazi értéket, Isten kegyelmi ajándékát sem. Az intézőnél nem az igazságtalanságot, hanem az okosságot dicsértem meg. Amikor a világ fiai el akarnak érni egy célt, akkor okosan használják a földi javakat. Ti, akik hozzám tartoztok, nektek is hasonlóképpen kellene eljárnotok a mennyei javak elérésében, mint ahogy a világ fiai teszik. Kamatoztassátok azokat az értékeket, amiket tőlem kaptatok, és ne herdáljátok el! A lelki élet adományai sokfélék, de amit nektek adtam, azért adtam, hogy használjátok, mások lelke javára! Mégis, kevesen vagytok, akik használjátok ajándékaimat, mert nem vállaljátok érte a felelősséget!  Pedig ismertek engem, csak az számít nekem, amit szeretetből tesztek! Vizsgáljátok meg lelkiismereteteket, vajon rendeltetésszerűen használjátok adományaimat? Úgy sáfárkodjatok kincseimmel, hogy mire hozzám jöttök, elmondhassam nektek: „menj be Urad örömébe!” Jézus