Gyermekeim! (Lk 1, 57-66) János születését áthatja az öröm. Örül Erzsébet, s vele a szomszédok és a rokonság is örült. Mindenki hallotta, milyen nagy irgalmat gyakorolt vele Atyám, hogy elvette szégyenét, a meddőséget. A születés utáni nyolcadik napon megtörtént a körülmetélés, és a névadás is.  A János nevet kapta a gyermek, és nem azt, amit a hagyomány, és a rokonság elvárt. Amikor Zakariás írótáblát kért, hogy leírja, mi legyen a gyermek neve, megnyílt a szája, megoldódott a nyelve, és az első szavával Atyámat dicsőítette. Énekével magasztalta az üdvösségtörténeti óra jelentését, amely Jánossal felvirradt. Szentlelkem megvilágította Zakariásban, gyermeke küldetését, és a vele felvirradó jövőt is. Először Isten tetteit magasztalta, a második részben, pedig születésnapi jókívánságait fejezte ki, és a gyermek küldetését adta tudtul. Az üdvösséges események átélése, vagy hallása még nem elég ahhoz, hogy megértsük az összefüggéseket! Azokat meg kell szívlelni! Aki, felismeri lelkében, mit jelentenek ezek a gondolatok, annak megadom, belső párbeszédben, hogy mire figyeljen! Megmagyarázom neki, miért vezeti Isten ezt a gyermeket, olyan hatalmasan, miért történik vele mindez? Jézus