Simon úgy keveredik bele – mintegy véletlenül – a történetbe. Nem ismeri Jézust. Tiltakozik ellene, hogy az ő vállára tegyék a megszégyenítő terhet. De ahogyan segít vinni a keresztet, lassan megbarátkozik Jézussal. Szánalom ébred benne, és már nem zúgolódva, hanem együttérzéssel viszi a keresztjét.
A ránk nehezedő keresztek ellen talán mi is tiltakozunk először. De ha gondolkodunk egy kicsit, és próbáljuk a saját keresztünket Jézus keresztjeként hordozni, rádöbbenünk, hogy milyen kitüntetésben lehet részünk: Jézus nemcsak értünk szenved, a mi megváltásunkért, hanem mi is vele együtt szenvedhetünk, vele egyesülten mások megváltásának is aktív segítői lehetünk. Ez az engesztelő hivatás. Erre minden keresztény meghívást nyert. Jézusnak segíteni a megváltás művében. Vele együtt hordozni keresztünket, az övével egyesíteni minden imánkat és cselekedetünket azért, hogy mások is megmeneküljenek, hogy mások is üdvözüljenek.
Ma rengeteg ember jár a kárhozat útján. Ki döbbenti rá erre a veszedelemre őket? Ki imádkozik értük? Ki hoz áldozatokat megmentésükért?
Csak mi tehetjük ezt, mai keresztények, ha Cirenei Simonként Jézus mellé állunk, segítünk neki, hogy végig ki tudjon tartani, hogy végbe tudja vinni a mai emberek életében is a megváltás művét.
A világ sorsa, az emberiségnek a végső nagy összeomlástól, a kárhozattól való megmenekülése az engesztelők kezében van, az ő vállukon nyugszik. Azoknak a keresztényeknek a kezében és a vállain, akik nemcsak problémákat akarnak megoldani, akik nemcsak tevékenykednek, akik nemcsak nyüzsögnek, hanem akik Jézussal egyesülten terveznek, tesznek és viselnek el mindent.
Vállaljuk-e ezt az engesztelő hivatást?