Bocsa József atya homiliája az évközi 31. vasárnap olvasmányaihoz (A/ sorozat)

Furcsa érzései és gondolatai támadhatnak az embernek ezeket a mai olvasmányokat hallgatva. Az egyház ezeknek a szentírási részeknek az egymás mellé vágásával maga ellen prédikáltat? A papokat arra kényszeríti, hogy maguk ellen prédikáljanak? Mert igaz ugyan, hogy itt az ószövetségi papságról van szó, de az ó és az újszövetségi papság egymással – logikailag legalábbis – könnyen helyettesíthető. Nagyon kemény szavak hangzanak el mind Malakiás próféta, mind Jézus szájából. Még olyan érzései is támadhatnak az embernek, hogy Jézus, aki a szeretetet hirdeti és az ítélkezéstől óv, maga is szeretetlen, és ítélkezik.

De nézzük csak közelebbről, miről is van szó valójában! Isten az Ószövetségben – erre utal maga az elnevezés is – szövetséget kötött a néppel, és ennek a szövetségnek fő adminisztrátoraivá az ószövetségi papokat, az ároni papságot tette. Mi volt ennek a szövetségnek a lényege? Isten pártfogást, oltalmat, üdvösséget, bizonyos földi jólétet is ígért a maga részéről a választott népnek. Ennek feltétele a nép részéről – a szövetség másik oldala – az Isten törvényeihez való hűség. A népet választás elé állította. Áldást, vagy átkot vonnak magukra hűségükkel vagy hűtlenségükkel. De a választott nép egész történetén végig vonul az Istenhez való hűtlenség, a törvényszegés, így az átok is. Ezért a hűtlenségért, törvényszegésért az egész nép felelős, de különösen a papok, akikre rá volt bízva ez a szövetség. Így őket is fenyegeti Malakiás próféta szövegében az átok. Malakiás intelme ezért elsősorban a papokhoz szól. Figyelmezteti őket a próféta keményen személyes bűneikre. A nép maga is bűnös, és vezetői is bűnösek. A kettő egymástól elválaszthatatlan. De akire többet bíztak, attól többet kérnek számon. A nép akkori vezetőinek az ostorozását Jézus is folytatja. Nagyon kemény kirohanásokat hallunk a szájából az írástudók és a farizeusok ellen.

Jézus egy új papságot alapít, egy új vezető réteget. A szövegkörnyezetből egyértelműen látszik, hogy Jézus leendő papjait készíti fel hivatásukra. Rámutat azokra a csapdákra, amikbe elődeik, a nép akkori vezetői beleestek. Hirdették ugyan a törvényt, de maguk nem tartották meg. A maguk számára kiskapukat kerestek. Így hazuggá, képmutatókká váltak, elveszítették hitelüket az emberek előtt. Nem megbízójuk, vagyis Isten tetszését keresték, hanem az emberekét. Ugyanakkor uralkodnak a rájuk bízottakon.

Jézus megmutatja, hogy milyeneknek kell lenniük az ő papjainak. Majdnem elég beszorozni minusz eggyel az előzőket. A törvényt nemcsak hirdetni kell, hanem meg is kell valósítani. Sőt először be kell tartani, élni kell, ez a leghitelesebb prédikáció.  Nem az emberek tetszését kell keresni, hanem Istenét. Nem kell feleslegesen botránkoztatni az embereket, de nem is kell a kényüket-kedvüket keresni. Elsősorban a megbízó, a gazda érdekeit kell képviselniük. De azt nem szabad elfelejteni, hogy nem egy önkényúr gazdáról van szó, hanem olyanról, aki a foglakoztatottjainak, a béreseinek, a bárányainak is a javát akarja. Nem szabad kiskapukat keresni! Nincsenek kiskapuk, csak szűk kapu és keskeny járható út. Emberi törvényeken lehet keresni kiskapukat, és azokon közlekedni, de Istennél nincsenek ilyenek. Mindenkinek át kell mennie a szűk kapun, mindenkinek a sokszor kanyargós és meredek ösvényen kell végigmennie. Mindenkinek cipelnie kell a keresztet. Nem uralkodniuk kell a papoknak a híveken, hanem szolgálniuk kell őket, ahogyan Jézus is tette.

Ha ezeket a szabályokat megtartják, elkerülik ezeket a csapdákat, akkor utat mutatnak a rájuk bízottaknak, a híveknek is. Nem azt fogják mondani, hogy arra menjetek, hanem, hogy gyertek utánam, vagy pedig, hogy csináljátok így vagy hasonlóan, ahogy én csinálom. Ezáltal hiteles emberré válnak. Nem biztos, hogy mindenki kedvelni fogja őket. Sőt biztos, hogy üldözni, és bántalmazni is fogják őket. De a megbízójuknak kedve fog telni bennük. És a tükörbe is bele tudnak  nézni, nem fognak meghasonlani önmagukkal.

Isten megtehetné azt, hogy maga kommunikál mindenkivel, személyesen minden emberrel, de neki, úgy látszik fontos, hogy közbeiktassa az ugyancsak ember papokat. Isten megtehette volna azt is, hogy eleve szentekből csinált volna egyházat. De ő gyarló embereket választ ki gyengeségeikkel, gyarlóságaikkal együtt. Az ő apostolai is esendőek és gyengék, teli vannak mindenféle hibákkal. Ilyen gyarló emberek voltak már az első apostolok is. Gondoljunk csak Péter árulására! De még egy János is milyen volt, aki a legszentebb volt már kezdettől közöttük, ő is versengett testvérével együtt az első helyekért. De Mesterük a végén mégis szenteket formált mindegyikből, aki még az életüket is hajlandók voltak odaadni érte.

Hogyan váltak szentté az apostolok? Követték mesterüket, aki nemcsak prédikált nekik – olyanokat is, amiket a mai evangéliumban hallottunk – hanem eléjük is élte azt, amit mondott. Végig vezette őket az alázat és a bűnbánat útján, megtisztította őket mindenek előtt gőgjüktől, elbizakodottságukból. Felöltöztette őket a saját erényeibe, az alázatába, tisztaságba, engedelmességébe. Beléjük ültette, csöpögtette saját szeretetét.  Saját testével és vérével táplálta őket. Saját Lelkét adta nekik. Beemelte őket az Atyával és a Szentlélekkel való szeretetkapcsolatba. Saját édesanyját adta nekik is édesanyául.

Mi a mi feladatunk, nekünk hívőknek? Ebből a szempontból mi papok is hívők vagyunk.

·       hogy segítsük imáinkkal, és minden lehetséges módon a mai apostolokat, körülöttünk élő papokat, hogy végig járják ők is az életszentség útját.

·       hogy levetkőzzék gyengeségeiket, gyarlóságaikat,

·       hogy növekedjenek a papságukhoz szükséges erényekben,

·       hogy hiteles emberekké váljanak,

·       hogy elsősorban Istenhez hűséges papokká váljanak, akik egyértelműen követik Isten törvényét, de megértők az emberi gyengeségek iránt is, mert maguk is gyengék és gyarlók,

·       hogy mindenben mesterüket kövessék, vele teljesen eggyé váljanak,

·       hogy ezáltal, értük imádkozva, őket segítve, őket követve, segítségüket, szolgálatukat, útmutatásukat elfogadva mi magunk is szentté, Isten előtt kedvessé váljunk.