Kedveseim, figyeljetek nagyon azokra, amik felkészítenek titeket a Szentháromságban való egységre. Először is a Szűzanya segítsége nélkül nehezen tudtok belekerülni a Szentháromság életébe. Kérnetek kell a Szent Szűz közbenjáró segítségét, hogy vezessen el benneteket minden nap az isteni szeretetbe. Csak Ő tud igazán felkészíteni az Atyával, a Fiúval és a Szentlélekkel való nagy találkozásra és közel vinni hozzájuk. A Szűzanya tudja hogyan és miképpen állhatunk meg Isten szent színe előtt. Az Ő sugallataira figyeljetek és akkor biztosan nem tévedtek el, és lelketek nem fog bizonytalanságban bolyongani. Imádkozzatok és kérjétek a Szent Szüzet, hogy segítsen nektek felismerni, hogy mit kíván tőletek itt és most a Szentháromság. Bízzátok magatokat rá, mert csak akkor lehettek biztonságban.
2013. 05. 29. Anna Terézia