Az Engesztelők Lapja Lelkiélet rovatában található 250 cikk elemzéséből született meg egy lelkigyakorlat terve, amelynek a „Nehéz időkre felkészítő lelkigyakorlat” nevet adtuk. Ennek a lelkigyakorlatnak a tematikáját, tartalomjegyzékét tartalmazza a 1. Nehéz Időkre Felkészítő Lelki gyakorlat. Ennek a lelkigyakorlatnak a 2. A ránk váró nehéz idők annak indoklását tartalmazza, hogyBővebben

Eddig a Szentháromságról mint egységről volt szó. A Szentháromság személyei, az Atya, a Fiú és a Szentlélek külön személyes kapcsolatba is akarnak lépni velünk. Be akarnak vonni minket abba a szeretetközösségbe, amelyben ők élnek. Közölni akarják velünk a saját tulajdonságaikat, és az egymással való kapcsolatukra is meg akarnak tanítani minket.Bővebben

Ez a föld, amin élünk, még nem a mennyország. Vannak, akik azzá akarják tenni – emberi erőfeszítésekkel. De a maguknak csak Istent megillető jogokat tulajdonító embereknek ez lehetetlen. Akik emberi eszközökkel próbálják ezt a földi paradicsomot megvalósítani, azok csak pokollá teszik embertársaik, és végső soron a maguk életét is aBővebben

Ennek a lelkigyakorlatnak a fő célja, hogy hozzá segítsen minket szüntelenül a Szentháromság jelenlétében élni, növekedni és megerősödni, annyira, hogy semmiféle nehézség ne tudjon az Ő jelenlétükből kimozdítani minket. Eddig a Szentháromság személyeiről volt szó. Velük kell közösségben élnünk. Hogyan tehetjük ezt? Most rátérünk az eszközökre, amelyek közelebb segítenek minketBővebben

A Szentháromság személyei közül Jézus áll hozzánk a legközelebb, hiszen ő vett emberi formát magára, egészen a mi életünket élte. Jézus azért is vette magára az emberi létet, hogy könnyen utánozhassuk őt. Jézus az Ő utánzására, követésére hív minket. Példát mutat. Nekünk csak le kell, másolnunk, amit Ő tett. PerszeBővebben

A Lelkiélet című menü alatt jelenleg 180 cikk olvasható. Ezek közül kiválogattuk azokat, amelyeket a legtöbben olvastak honlapunkról. Így mintegy a közönségszavazatok alapján olvashatjuk a legfontosabbakat. A lelkiélet abc-je legolvasottabb cikkei:  Bővebben

Hazánk nehéz időket él át. De mindez nem az Égiek tudta nélkül van. A mostani nehéz napokat megelőző hónapokban vigasztaló, bátorító, imádságra, engesztelésre buzdító üzeneteket küldtek számunkra. És felkészítettek arra, hogy jönneke ezek a nehéz idők. Ezeknek az üzeneteknek nagy része időrendi sorrendben olvasható itt az Engesztelők Lapján. Most újraBővebben

hazánk, családunk, lakóhelyünk, plébániánk, parókiánk papjai, vezetői, hívei, közösségei köré XVI. Benedek pápa lemondásának a hetében jelent meg ez az ingyenes kis füzet. Egy harci riadó, a véres kard körbehordozása akar lenni. A már meglévő imacsoportok tagjait szeretné felrázni, és olyanokat is imádságra, ima-harcra buzdítani, akik eddig még nem láttákBővebben

Szent Anna rét  2013. 10. 04. Első péntek. Mintegy 130 engesztelő imádkozott a nemrég megtalált engesztelő kápolna alapjainál. Ezek minden bizonnyal azok az alapok, amelyeket 1944-ben raktak le Serédi Jusztinián bíboros áldásával.Bővebben