Kedveseim, találkozzatok lélekben minden nap egymással, hiszen megkaptátok a kegyelmet a Szentháromságtól. Összekapcsolódni annyit jelent, mint az imában egymás mellé állni és egymás számára kérni a kegyelem kiáradását. Egyre több feladatot kaptok, melyet egyedül képtelenek lennétek ellátni, csak a lelki közösségben, egységben lévő testvérekkel lehetséges mindez. A szó megtermi gyümölcsét, ezért, amit kimondva kértek önmagatok és testvéreitek számára, az valóságosan is létezővé válik. EzértBővebben

    Kedveseim, készüljetek fel minden lehetőségre, amely elétek tárul úgy, hogy elfogadjátok a Szentháromságtól és visszaadva felajánljátok neki. Ne töprengjetek azon, hogyan fogjátok megoldani az elétek táruló nehézségeket, hanem fontolgatás nélkül ajánljatok fel mindent. Ez azért fontos, mert így nem hagytok időt a felesleges tépelődésre és nem adtok lehetőséget arra, hogy a gonosz befolyásoljon titeket. Jézus példája álljon előttetek, aki mindent elfogadott a MennyeiBővebben

    Kedveseim, miért féltek teljesen ráhagyatkozni a Szentháromságra? Szeretné végre megtanítani nektek, miért fontos az életetekben, hogy mindent Neki átadjatok. Egyre több megpróbáltatás és támadás ér benneteket. Ha nem készültök fel arra, hogy a nehézségek érkezésekor azonnal cselekedjetek, akkor sok bosszúságban részesültök. De ha rögtön átadjátok azokat a Szentháromság személyeinek, a Szűzanya Szeplőtelen Szívén át, akkor nem jut el még a lelketek faláig semBővebben

    Kedveseim, mindig legyetek készek arra, hogy felismerjétek, milyen erők működnek szolgálataitok közben. Maradjatok higgadtak, amikor értelmetekben felismeritek a gonosz lélek támadását! Ne tudjon benneteket összezavarni ellenséges indulataival! A felismerés először a szívetekben történjen meg, mert akkor rejtekben tudjátok tartani, amit felismertetek. Nagyon sokat jelent, ha csendben engeditek át a szívből az értelembe az ismeretet. Teljes védelemben tegyétek ezt Jézus szent vére oltalmába helyezve.Bővebben

    Kedveseim, hasonuljatok, amennyire csak bírtok a Szentháromság személyeihez. Az Atyához, aki mindig újat hoz elő kincsestárából és két kézzel szórja, pazarolja ránk adományait. Ti is mindent, amit kaptatok Tőle, adjatok tovább, hogy még inkább bővelkedhessetek égi kincsekben! Jézushoz úgy hasonuljatok, mint aki életét adta oda értetek, csak hogy megmentsen az örök kárhozattól. Ti is hozzatok meg minden áldozatot testvéreitekért, hogy ők se szenvedjenekBővebben

  Kedveseim, a váratlan helyzeteket próbáljátok nagyon jól kezelni. Ne engedjétek, hogy kibillentsék lelketeket a nyugalmi állapotából. A gonosz lélek azon mesterkedik, miképpen tudna benneteket kihozni a sodrotokból, hogy rosszat gondoljatok és kapkodva, helytelenül cselekedjetek. Vigyázzatok, ne hagyjatok neki semmilyen esélyt. Úgy őrizzétek meg nyugalmatokat, hogy mindig készenlétben várjátok a változásokat, így nem érhet váratlanul semmi titeket, mert azonnal átadtátok a Szentháromságnak. Tanuljatok, és fogadjatokBővebben

  Kedveseim, amikor a váratlan helyzet megérkezik hozzátok, ne engedjétek, hogy a döbbenet levegyen a lábatokról. Inkább legyen bennetek szent közömbösség az iránt, ami veletek történik. Ez azért fontos, mert akkor nem engeditek, hogy lelketeket feldúlja a váratlan érzés. Ne feledjétek, az érzések nagyon is a lélek felszínén mozognak és próbálnak nagy erővel befolyásolni titeket. Eközben el akarnak hárítani tőletek minden józan megfontolást, ami aBővebben

      Kedveseim, az imádság mindig készenlétben tart titeket és készségessé teszi lelketeket a kegyelmek befogadására. Most van a kellő idő, jól használjátok fel. Ne lankadjatok és ne legyetek késedelmes szívűek megtenni a jót, amit tőletek vár a Szentháromság! Tanuljatok meg csendben, a rejtekben imádkozni, mindazokért, amiket megmutatnak nektek. Éberen őrködjetek gondolataitok felett, és ne engedjétek, hogy bizonyos érzések indulatokat váltsanak ki belőletek, mert azBővebben

  Kedveseim, vigyázzatok, hogy ne legyen dac, ellenállás a szívetekben a körülöttetek zajló események miatt. Ahogy Jézus is mindent elszenvedett és elviselt, úgy nektek is fel kell áldoznotok a megpróbáltatás oltárán magatokat. Semmi nem vész el abból, amit tiszta szívből és őszinte szándékkal tesztek, vagy elviseltek. Imában készítsétek lelketeket azoknak az elviselésére, amiket majd megtapasztaltok. Csendben, némán tűrve készüljetek! Először csak a kis dolgokban viseltekBővebben

    Kedveseim, alázattal boruljatok le a Szentháromság színe előtt és könyörögjetek irgalomért! Imádkozzatok a főpapokért, hogy bűnbánó szívvel Isten irgalmába kapaszkodjanak és felismerjék és megkülönböztessék a lelkeket, melyek az Egyházban erőteljesen működnek. Támogassátok meg szolgálatukat ima-kilencedekkel, hogy megálljanak a felelősségre vonás napján. Imádkozzatok, hogy az Egyházban ne a széthúzás, hanem a krisztusi evangélium útját járók egysége erősödjön. Ne kételkedjetek a próféciákban! Mindennek be kellBővebben