Írta: Bocsa József
A keresztény történelem-szemléletre nagy hatással volt Szent Ágoston „De civitate Dei”, vagyis az Isten országáról szóló műve, amely két országról beszél a Civitas Dei-ről, és a Civitas diaboli-ról azaz Isten és a diabolosz (egyik neve a bukott angyalnak vagy ördögnek, amely szó szerint szétszórót, szétdobálót jelent) vagyis a sátán országáról. Ez a kettő küzd egymással Krisztus második eljöveteléig. Ezeknek az országoknak a határa nem feltétlenül azonosítható földi országok és birodalmak határaival.
Határai az egyes emberek szívében húzódnak, attól függően, hova áll az ember. Az ember földi életét, az Isten melletti vagy elleni döntését, képletesen szólva, egy nagy háború közepette kell leélnie és meghoznia. Ennek a háborúnak a leírását a Jelenések könyve tartalmazza. Amikor a sárkány látta, hogy (az Isten elleni lázadása után) a földre taszították, üldözőbe vette az asszonyt, aki fiúgyermeket szült… A sárkány haragra lobbant az asszony ellen, és harcba szállt többi gyermekével, aki megtartja Isten parancsait és kitart Jézus tanúsága mellett. (Jel 12.13;12,17)
A Jelenések könyve a szimbólumok nyelvén szól olyan eseményekről, amelyeket lefordíthatunk a történelem nyelvére is, de nem tükörfordításban, hanem a lényeges mondanivalót kiemelve. Ez az asszony a Boldogságos Szűz Mária, a fiúgyemek Jézus Krisztus, Mária Fia, az emberiség Megváltója. A Sátán haragjának fő célpontja a Megváltó, és azok, akiknek a megváltása céljából emberré lett. Vagyis az egész emberiség. Ezeket a tényeket a Szentírás más helyei is megerősítik. Így pl. Pál apostol az Efezusiakhoz írt levele 6. fejezetének 12-13. versében azt írja, hogy nem annyira az anyag, a test ellen kell küzdenünk, hanem gonosz, lehúzó szellemi erők ellen.
János apostol egyenesen úgy fogalmaz, hogy a Második Isteni Személy megtestesülésének a célja a sátán mesterkedéseinek a tönkretétele volt. „Azért jelent meg az Isten Fia, hogy a sátán művét romba döntse” (1Jn 3.8). Ebbe az Isten melletti vagy elleni háborúba kell belekapcsolódnia minden embernek, akár akarja, akár nem. A harcról való tudomást nem vétel, a bekapcsolódni nem akarás automatikusan a sátán érdekeinek a szolgálatát jelenti. Az áteredő bűn miatt ugyanis mindenki a sátán uralma alatt kezdi földi életét. Tudatos döntéssel kell átállnunk a jó, azaz Jézus oldalára. Erről mondja Jézus: „Aki nincs velem, az ellenem van, aki nem gyűjt velem, az szétszór” (Mt 12,30; Lk 11,23). A jezsuita rend alapítója, Loyolai Szent Ignác híres lelkigyakorlatos könyvének legfőbb elmélkedése a két zászlóról és a két hadseregről szóló. Az embernek döntenie kell, hogy melyik hadseregben, melyik zászló alatt, Lucifer vagy Krisztus urunk seregében és zászlaja alatt akar-e harcolni. Más választásunk nincs.
Azt írtuk, hogy bár e két országnak határai nem feltétlenül esnek egybe földi országok és birodalmak határaival, mégis lehetséges az, hogy egyes országok vagy birodalmak inkább a sátán országához tartoznak, mint mások. Nem minden keresztény ország minden állampolgára egyúttal Krisztus országának az állampolgára is. Viszont azok az országok, birodalmak többsége, amelyekkel a magyaroknak történelme során kapcsolata volt, akikkel élet-halál harcot vívott, így a tatár, a török és a szovjet birodalom, istenellenes birodalmak voltak, és nem pusztán területi terjeszkedéssel magyarázható növekedésük és hanyatlásuk. Természetesen ezekben a birodalmakban is élhettek keresztények, vagy olyan emberek, akik Isten országának a tagjai voltak, de ezek a birodalmak irányítói inkább a sátánra hallgattak, és az ő országának voltak a tagjai és az ő szolgálatába állították a hatalmi gépezetet.
A Szentírásból és az ősegyház hitéből egyértelműen kirajzolódik Jézus engesztelő áldozatának, és a vele való együtt engesztelésnek a fontossága. Az első keresztény évszázadokban azonban Krisztus Istenségét, és egyetlen közvetítő szerepét kellett hangsúlyozni, hogy a kereszténység egyértelműen elkülönüljön a többi vallástól. Az a gondolat, hogy a keresztények is társengesztelők, mintegy társmegváltók Jézussal együtt, csak a későbbi keresztény évszázadokban tudott megerősödni, és mélyebben gyökeret verni a keresztények között. Először a szentekkel kapcsolatban, mindenekelőtt a Szűzanyával kapcsolatban fogalmazódott meg, aki oly közel volt Szent Fiához, és aki valóban mindenben azonosult vele. Nem véletlen, hogy éppen a Szűzanyának való felajánlás, neki való odaszentelődés gondolata ültette el ezt az eszmét nagyobb embertömegek szívében. A cluny-i szerzetesek körében már ott élt ez a gondolat. A körükből származó Szűzanyának való felajánló imát Szent István királyunk gyakran elimádkozott. Minden bizonnyal ez adta neki a gondolatot, hogy ne csak magát, hanem egész népét, nemzetét is ajánlja-szentelje oda Isten Anyjának. Ezzel ültetődött el az engesztelés gondolata a magyar nép szívében. Ennek alapján mondhatjuk, hogy az engesztelés a magyarság különleges, elsődleges hivatása.
Ezt mélyen megélte az első magyar Szentcsalád, Szent István családja, és nagyon jól kiolvasható felesége, Boldog Gizella életéből, aki túlélte férjét, és akinek élete férje halála után egy engesztelő élet volt. A sátán nemcsak a megváltás előtt vezette félre az emberiséget, igyekezett a torz istenképekkel és vallásokkal távol tartani Istentől. Jézus megváltása után is tevékenykedik. Dühe elsősorban a keresztényekre, közöttük is Jézus legszorosabb követőire irányul. Igyekszik azóta is pusztítani a keresztényeket ahogy csak, és ahol csak tudja. Módszerei közé tartozott pogánylázadások szítása, ahogyan ez történt Szent István halála után. Egyik ilyen pogánylázadásnak lett a vértanúja például Szent Gellért, és több magyar püspök is. Ezek következtében Boldog Gizella is kénytelen volt elhagyni azt a földet, ahol pedig hitvese és gyermekei nyugodtak, hogy megmentse a haláltól a vele együtt Magyarországra jött németeket, és hogy csendesen engeszteljen, imádkozzon, közbenjárjon a népért és az országért, amely közben az ő népe és országa is lett. A vele együtt Magyrországra érkezett németek egy csoportjával tért haza a Dunán felfelé evezve. Passauban lépett kolostorba, ott található sírja ma is szüntelenül virágokkal teli, mert az emigrációba kényszerült magyarok gyakran felkeresik, hogy kérjék a maguk számára is imáit és közbenjárását, és példáján felbuzdulva magukévá tegyék az engesztelő hivatást.
A sátánnak ez a keresztényüldöző, kereszténységet pusztító tevékenysége a pogánylázadások után még többször ismétlődött a magyar történelemben. Máskor külső, idegen elnyomókat, hódítókat küldött a magyarságra. A már említett fő ellenség a tatár, az oszmán-török és a szovjet birodalom voltak. Mindháromnak a terjeszkedését éppen Magyarország állította meg. Bár mi is tragédiaként éltük meg az ezekkel a birodalmakkal való találkozást, háborúzást, de ők is valamiképpen a magyarokba buktak bele, a magyarok állították meg terjeszkedésüket, vagy járultak hozzá felbomlásukhoz. A mongol történetírás vereségként könyveli el a magyarok elleni 1241-es hadjáratot. A török terjeszkedést végül is Magyarország állította meg, még ha kapott ebben segítséget a pápaságtól és más országoktól is. A szovjet birodalom szétesése, alapjainak eszmei aláásása a magyar 1956-os forradalommal indult meg. Mindhárom birodalom által keresztre feszítette, majdnem teljesen tönkre tette a sátán Jézussal együtt a magyarságot. De ahogy Jézus kereszthalálával megtörte a sátán hatalmát, úgy tört meg Magyarország által ezeknek a birodalmaknak a terjeszkedése is, és indultak romlásnak.
Mindez nem elsősorban a magyarok fegyvereinek köszönhető, hanem elsősorban imájának és engesztelésének. Szulejmán szultán mondta Szeged ostrománál, hogy a keresztények fegyvereitől nem fél, annál inkább imáiktól. Pontosan azokban az években erősödött fel az engesztelő lelkület a magyarság körében, amikor külső támadás fenyegetett. Ilyenek a tatárjárás, és a török uralom időszaka, majd később a szabadságküzdelmek a Habsburgok ellen, a két világháború időszaka, valamint a szovjet megszállás ideje.
Részletesen nem tudjuk itt bemutatni és elemezni a magyar engesztelést, inkább csak rámutatni néhány személyre és közösségre, akik élen jártak az engesztelésben. A tatárjárás félelmetes időszaka küldte ki a hegyek közé az erdőkbe és a barlangokba imádkozni és engesztelni azokat a remetéket, akikből, akiket maga köré gyűjtve Boldog Özséb megalakította a Pálos rendet. Kisebb megszakításokkal mindmáig itt élnek Magyarországon, és elevenen tartják az engesztelés gondolatát, megmutatják, hogyan kell azt megélni.
A tatárjárás korának nagy engesztelő szentje Árpád-házi Szent Margit. Lelkiatyja, Marcellus, a domonkosok tartományfőnöke így ír az ő engesztelő életéről. „Ennek a szent szűznek éjjel-nappal könny volt a kenyere. Féltette már előre haladott korú szüleit és édes bátyját, István királyt, akit kegyetlen üldözői halállal fenyegettek. Hallotta, hogy az Anyaszentegyházat nemcsak ennek az országnak különböző részén, hanem a kereszténység sok területén zsarnok uralkodók elnyomják, kolostorokat rombolnak, úgy hogy a szerzetesek otthonai lakatlanul, elhagyottan állnak. Ezért nagyon sokat sírt, testét böjttel sanyargatta, ciliciummal övezte, szinte ő vezekelt mindazoknak a bűnéért, akik Isten ellen ilyen gonoszul vétkeztek. Erre többen megsajnálták és mondogatták neki: „Mit tartozik ez rád? Miért kínzod magad ennyire ezek miatt az események miatt?” Akkor ő szíve mélyéből felsóhajtott, és így felelt: „Az Anyaszentegyházat, minden lélek anyját drága tagjaiban kegyetlenül marcangolják, sújtják, tönkreteszik, és ti azt mondjátok nekem: Mit törődsz vele? Nemde veletek együtt engem is ő szült életre? Nemde az ő leánya vagyok?” Így győzte meg azokat, akik ilyen szemrehányásokkal szóltak hozzá, sőt még, amennyire csak tehette, őket is ugyanolyan részvétre indította.”
Szent Margit domonkos rendi apáca volt. Rendje megmaradt, és fontos szerepet játszott az engesztelés gondolatának az éberen tartásában is a másik kolduló renddel, a ferencesekkel együtt. A domonkosok a ferencesekkel és a pálosokkal a török kori Magyarországon is élére álltak az engesztelésnek. És ebben a korban hozzájuk csatlakozott egy másik szerzetesrend is, a trinitáriusok, akik oly messzire mentek az engesztelés, a másokért vállalt helyettesítő szenvedés gondolatának a megélésében, hogy fő tevékenységük a fogolykiváltás volt. Ez volt a negyedik fogalmuk: ha másként nem sikerül kiváltani a keresztény foglyokat a fogságból, önmagukat adják válságul cserébe fogoly felebarátaikért. Nagyon érdekes, hogy fogolykiváltó útjaiknak ugyanazt a nevet adták, mint amivel Jézus megváltó tevékenységét is megnevezzük: redemptio, amely megváltást, kiváltást jelent a sátán és csatlósai rabszolgaságából. Ez a Szentháromságról nevezett szerzetesrend Ausztriában és Magyarországon II. Józsefig működhetett. A felvilágosult uralkodó nem ítélte hasznosnak tevékenységüket, más szerzetekkel együtt beszüntette tevékenységüket. Az osztrák-magyar rendtartomány szerzetesei, a tartomány mintegy százéves fennállása alatt összesen 3990 keresztény rabot váltottak ki.
Magyarország a kereszténység védőbástyájának számított a török korban. De nemcsak a végvári harcokban fegyverrel töltötte be ezt a hivatását, hanem pápahűségével imádságos engesztelő életével is. A három jól megnevezhető ország, birodalom, a török, a tatár, és szovjet birodalom mellett van egy negyedik erő is, amely a sátán birodalmának a része, és jobban, rafináltabban mint az eddigiek: a szabadkőművesség. Az ő bosszújuknak tekinthető az ország szétdarabolása Trianonban. Nemcsak a regnum marianum volta bosszantotta a sátánt és az általa mozgatott szabadkőművességet, hanem egy konkrét tett is. 1903-ban, amikor Ferenc József, nem mint császár, hanem min apostoli magyar király élt a vétójogával, amely megvolt neki arra az esetre, ha olyan pápát akarnának megválasztani, aki veszélyes lehetne az egyházra. Így akadályozta meg a magyar király a szabadkőművesek jelöltjének, Rampollának a pápai trónra ültetését Puzyna krakkói bíboros érsek révén, akit magához kéretett Bécsben a konklávéra utazása közben.
Az Oszrták-Magyar Monarchia széthullását sok történész a szabadkőművesség bosszújának tekinti. Ennek legnagyobb vesztese a magyarság volt. Az ország feldarabolása óriási seb mindmáig a magyarság szívén. Ennek a veszteségnek az orvoslása sodorta bele a Második Világháborúba nemzetünket. És azóta is további fájdalmak forrása sokak számára. Vannak azonban, akik a hit szemével tudják tekinteni ezeket az eseményeket is. A magyarság öt seb titka (Megjelent és kapható a Stella Maris kiadónál) könyv szerzője, Sigfried Lang atya, aki misszionáriusként tevékenykedik már több mint egy évtizede Magyarországon, rámutat, hogy Trianon is minden fájó következményével éppen a magyarság engesztelő hivatásnak a része. Magán viseli ezzel a szétdarabolással Krisztus sebeit.