Az Irgalmasság napján avatták szentté XXIII. János pápával együtt a Pál mellett az ő nevét felvevő II. János Pál pápát. Ő az irgalmasság nagy apostola volt. Ő avatta előbb boldoggá, majd szentté az irgalmasság nagy hírnökét Fausztina nővért, és tette az Irgalmasság Vasárnapjává ezt a Húsvét utáni első vasárnapot. És éppen ennek a vasárnapnak az előestéjén halt meg 2005 április 2-án.


Ezen az Irgalmasság vasárnapján, amelyen szentté avatják őt, a papsághoz 2002-ben intézett nagycsütörtöki üzenetének egy részletével emlékezünk rá, és mindenek előtt Isten irántunk való irgalmára.


„Zakeus történetében minden meglepő. Ha egy adott pillanatban nem esik rá – meglepő módon – Krisztus tekintete, Zakeus néma szemlélője marad átvonulásának Jerikó utcáin. Jézus elment volna mellette, nem lépett volna be az életébe. Maga Zakeus nem is sejtette, hogy kíváncsisága, ami különös tettére késztette, az irgalmasság gyümölcse, amely megelőzte, vonzotta és hamarosan a szíve mélyén átformálta.”


     Más szavakkal kifejezve Jézus a kíváncsiságánál fogva ragadta meg őt, hívta a vele való találkozásra. Vagy ismét más szavakkal kifejezve: nem Zakeus akart valójában találkozni Jézussal, hanem Jézus Zakeussal.


„Drága testvéreim az áldozópapságban, sok-sok gyónónkra gondolva, olvassuk csak újra Lukács csodálatos leírását Jézus tettéről: „Amikor odaért a helyhez, Jézus fölemelte a tekintetét és mondta neki: »Zakeus, jöjj le gyorsan, mert ma a te házadban kell megszállnom«.


Minden egyes találkozásunk egy olyan hívővel, aki gyónni akar –  még ha kissé felületesen is, mert nincs megfelelően fölkészülve – Isten meglepő kegyelméből az a „hely lehet a vadfügefa mellett, ahol Jézus fölemelte a tekintetét Zakeusra”. Mi nem tudjuk fölmérni, hogy Krisztus szeme milyen mélyen hatolt a jerikói vámos lelkébe. Azt azonban tudjuk, hogy ugyanazok a szemek tekintenek a mi gyónóinkra is. A kiengesztelődés szentségében egy saját törvényeit követő természetfölötti találkozás eszközei vagyunk, amelyet tisztelnünk és szolgálnunk kell.”


     Van, amikor hívek azt mondják, minek gyónjak, holnap ugyanazokat a bűnöket fogom elkövetni. Vagy papok is beszélgetnek néha egymás között arról, hogy megvan-e a kellő bűnbánat egy gyónóban, érvényes-e egyáltalán a gyónása. Vagy mi értelme van a futószalagon való gyóntatásnak? Azt mondhatjuk mi is immár Szent II. János Pál pápával: „Mi nem tudjuk fölmérni, hogy Krisztus szeme milyen mélyen hatol a gyónó lelkébe.”…és:  A kiengesztelődés szentségében egy saját törvényeit követő természetfölötti találkozás eszközei vagyunk, amelyet tisztelnünk és szolgálnunk kell.”


„Zakeus számára megdöbbentő élmény lehetett, hogy nevén szólítják. Azon a néven, amit sok kortársától megvetően szokott hallani. Most hallja, hogy olyan hangon szólítják meg, amelyben nemcsak bizalom, hanem családiasság, barátságra szólítás is hallható. Igen, Jézus úgy szólította meg őt, mint egy régi, talán elfeledett barát, aki e felejtés miatt nem vált hűtlenné, és a szeretet édes kényszerével lép be az újra megtalált barát életébe és házába: „Jöjj le gyorsan, mert ma a te házadban kell megszállnom!"


Lukács elbeszélésében megindító a hangnem: minden szó teljesen személyes, oly tapintatos, annyira szeretettel teljes! De nem pusztán megindító emberiességről van szó. A szövegben sürgetés rejlik, melyet Jézus mint Isten irgalmasságának végső kinyilatkoztatója fejez ki. Azt mondja: „a te házadban kell megszállnom”, vagy egészen szószerinti fordításban: „szükségem van rá, hogy a te házadban szálljak meg”. Az Atya által meghatározott utak titokzatos nyomvonalát követve talált rá Jézus útja során Zakeusra is. Úgy áll meg mellette, mint aki öröktől fogva előre tudott találkozásra jött. E bűnösnek a háza, amit annyi emberi megvetés ért, hamarosan kinyilatkoztatás, az irgalmasság csodájának helyévé válik. Ami bizonnyal nem történik meg, ha Zakeus ki nem oldozza a csomókat melyek szívét az önzéshez és a csalásokkal elkövetett igazságtalanságokhoz kötötték. De az irgalmasság mint ingyenes és túláradó ajándék már megérkezett hozzá. Megelőzte őt az irgalmasság!”


     Ebből az idézett szövegből, amely csak kis részlete a pápa levelének Isten bűnösök iránti irgalma emelkedik ki hatalmasan, amellyel már előzőleg – a pápa fogalmazása szerint „öröktől fogva” – készül a bűnössel való találkozásra. A bűnösök részéről, mi részünkről, csak a csomók kioldozásáról van szó, amellyel odakötöztük magunkat bűneinkhez. Ez a csomókioldozás ugyanaz, mint a tékozló fiú elhatározása: „felkelek, és Atyámhoz megyek, és azt mondom neki, Atyám vétkeztem az Ég ellen és Te ellened, bocsáss meg nekem”. Nekünk, bűnösöknek, hogy részesüljünk Isten örök irgalmában, elsősorban erre van szükségünk, ennyi, amit meg kell tennünk: elfogadom Isten irgalmát, bánom bűneimet, szakítani akarok azokkal.