A Látomások Nyomában lovas zarándoklatunk május 1-én,
az Anna-réti, Világ Győzelmes Királynőjének Ünnepével véget ért.

 

Vendéglátóinknak és támogatóinknak köszönünk minden segítséget!

 

Május elsején a régi Anna-réti Kápolna alapot virágokkal körbeültettük.


A folyamatos imádságos jelenlét megbeszélése viszont sajnos elmaradt, 
Pedig a kápolna felépüléséhez, és az ide vonatkozó jövendölések beteljesedéséhez sokak szerint ez lehetne most a megoldás kulcsa. 
( „Bármilyen hihetetlennek is hangzik, a megváltás beteljesedésének földi eszközéül a Mennyei Atya öröktől fogva Magyarországot választotta … Magyarország engeszteléséért kész vagyok az egész világon könyörülni!” – Üzente Jézus Natália nővéren keresztül a 1940-es években.)

Kérünk ezért mindenkit, aki mostantól fontosnak tartja, azok mellett, akik már május elsején is jelentkeztek volna, hogy keressenek bennünket!

– Személyesen:
Az Anna-réti, kis, Szent Anna kápolnánál: 
Szombaton a 2 órakor kezdődő szentmise után, vagy vasárnap délután 5 órától, szerdán délután 5 óráig, ahol lovas-zarándok csapatunk egyik tagja, Chemez Farkas egyfajta 3 napos remeteséget vállal erre az időre.
Azok személyes jelentkezését várjuk itt elsősorban, akik hétfő reggel 6 órától – szerda délután 6 óráig imádkoznának a kis kápolna előtt.

 

Kérjük, jöjjenek/gyertek és segítsenek/segítsetek minél többen!

 

A folyamatos imádságos jelenlét szombat délutántól hétfő reggel hatig már megoldott. A következő lépésben kedd, majd szerda délután 5 óráig tolhatnánk ki az időtartamot. Jelentkezni kétórányi időre, vagy akár egy teljes éjszakára is lehet.

Fontos, hogy valaki mindig legyen ott!

Az első lépés a hétfő délelőtti jelenlét, majd ha ez az időtartam betelt, akkor hétfő délután következik és így tovább. Fontos az is, hogy aki eljön és egy napon egy bizonyos időtartamot vállal, az a következő hetekben is vállalni tudja azt!

LEGYENEK VIRÁGOK ÉS MI A FELÉPÍTENDŐ KÁPOLNA ALAPKÖVEI!

– Jelentkezni telefonon és e-mailben is lehet
florachemez@gmail.com
Chemez Farkas: 20/ 269 0877

További érdekesség: 
Az elmúlt napokban egy néprajzi gyűjteményből előkerült két harang és több csengő is. Ezek innentől a kis kápolna miséinek szolgálatába állhatnak.

A Látomások Nyomában zarándoklat lovasai voltak: 
Bencze István, Chemez Farkas, Faragó István, Hották Attila, Kismödi Balázs, Turtsány Gábor és Váry Domonkos

Az út során, a készülődő filmhez megkérdezett riportalanyok:
Andrásfalvy Bertalan, Molnár V. József, Bocsa József, Győrfi Béla, A Vincés rend apácái, Eperjes Károly, Dér József, Kindelmann Győző, Medveczky István, Butella János, Tolcsvay Béla, Szőnyi József,; Huszár Attila és Bakos Batu

Segítőink, támogatóink: 
Pacher Gyula, Huszár Attila, Szőnyi József, Takács Orsolya, Balla György lovardája és többen még mások is, pilisszántóiak; Boronkai lovas tanya: Boronkai Tamás; Pomázi Magyar Vár: Herpai Sándor és Erdei Kata; Vida Anikó, Héjas Nárcisz; Mátyásföldi Lovas Egylet és lovarda: Serf Ambrus és sokan mások.

A film és az út költségei adományokból gyűltek. Ezúton is köszönetet mondunk minden segítőnknek!