A Czestochowa-i pálos szerzetesek a kommunista diktatúra legkeményebb éveiben elindítottak egy esti imádságot, amelyet ‘Apel’-nek (szólítás-nak, sorakozó-nak) neveztek. Az imádság szólt egészen konkrétan Wyszyński bíborosért, de az egész népért is. Az ima a hitet és az összetartozást kifejező énekekből, egy szentírási részből és annak magyarázatából, egy tized rózsafüzérből, és egy záró áldásból állt. Az imádság egyre terjedt, a rendszerváltozás után pedig a televízió is közvetíteni kezdte. Sok családi otthonban esténként a TV segítségével bekapcsolódva a Czestochowa-i Apel imádságba, az egész család együtt szólítja az Istent.

A magyar népnek is elemi szüksége van arra, hogy Istenhez kiáltson. A Mária Rádió ezért Hamvazószerdától (február 22.) minden este nyolc órától közös imádságot indít anyaországi és határon túli Mária-kegyhelyekről.

Lásd részltesebben!

Egy misszionárius imája Magyarországért és a Magyarokért