Az évközi 13. vasárnap olvasmányi – C év

A mai első olvasmányban Elizeus meghívásának a történetét olvassuk. Isten felszólítja Illés prófétát, hogy gondoskodjon maga helyett utódról, hívja meg az Ő nevében és kenje fel prófétává Elizeust. „Illés odament hozzá és rávetette köntösét. Elizeus otthagyta az ökröket, Illés után szaladt.” Illés türelmesen kivárja a búcsúzkodást családjától és környezetétől. „Engedd, hadd adjak előbb búcsúcsókot apámnak meg anyámnak, aztán követlek. Ő azt mondta neki: ,,Menj csak, de térj vissza! És ne feledd, hogy milyen feladattal bíztalak meg téged!''

Az evangéliumban is három meghívásról, ill. követési ajánlkozásról hallunk. Jézus egyiküknél a követésének a nehézségeire hívja fel a figyelmet: „útközben valaki így szólt hozzá: ,,Követlek, bárhová mégy.” Jézus így válaszolt: ,,A rókának van odúja, az ég madarainak fészke, de az Emberfiának nincs hová fejét lehajtania.”

A máik kettőnél a családtól való radikális elszakadásra figyelmeztet: Jézus szólított meg valakit: ,,Kövess engem!” Az így válaszolt: ,,Uram, engedd meg, hogy előbb elmenjek és eltemessem apámat.” ,,Hagyd a holtakra, hadd temessék el halottaikat – mondta neki –, te pedig menj, és hirdesd az Isten országát.”

Egy harmadik ezt mondta neki: ,,Uram, követlek téged, de engedd meg, hogy előbb elbúcsúzzam a családomtól.” Jézus így válaszolt: ,,Aki kezét az eke szarvára tette, és mégis hátratekint, nem alkalmas az Isten országára.”

Jézus, úgy látszik, keményebb feltételeket szab azoknak, akik az Ő nyomába akarnak tanítványként szegődni, mint amilyen feltételek voltak Elizeusnál. Illés türelmesen kivárja a búcsúzkodást. Jézus egészen kemény szavakat használ: „Hagyd a holtakra, hadd temessék el halottaikat!” És: „Aki kezét az eke szarvára tette, és mégis hátratekint, nem alkalmas az Isten országára.”

Szavai mellbe vágnak, elgondolkodásra késztetnek. Vajon a szülők iránti kegyelet megtagadására biztatna? Aligha. Vajon a múlt tanulságainak a hasznosítását tiltja? Aligha.

Másutt azt olvassuk a Szentírásban: „inkább kell engedelmeskedni Istennek, mint az embereknek.” (ApCsel 5,29) Ha például hivatás kérdésében a szülői akarat szembekerül az isteni akarattal, akkor Istennek kell engedelmeskedni. Isten szempontjai előbbre valók mint az emberi szempontok. Szent Jeromos mondja: ha érzed, hogy Isten hív, és apád vagy anyád eléd fekszik a küszöbre, és azt mondja, csak a testemen keresztül, akkor lépj át rajta, mert ilyen dolgokban a kegyetlenség az igazi kegyelet.

Pál apostol a szentleckében a test-lélek kapcsolatról ír. „Lélek szerint éljetek, és akkor nem teljesítitek a test kívánságait. A test ugyanis a lélek ellen tusakodik, a lélek meg a test ellen. Ellentétben állnak egymással, s így nem azt teszitek, amit szeretnétek.”

A test kívánságai, beleértve a létfenntartás és a fajfenntartás ösztönét, nagyon erősek. Hogyan lehet ezeket legyőzni? Amiről a szentlecke szól, szeretettel és Istenbe vetett bizalommal, amiről a zsoltárban van szó. „Az egész törvény ebben a mondatban teljesedik be: ,,Szeresd felebarátodat, mint saját magadat.'” Majd: „Testvéreim, a meghívástok szabadságra szól, csak ne éljetek vissza a szabadsággal a test javára, hanem szeretettel szolgáljatok egymásnak.” És Istenbe vetett bizalommal: „Te vagy, Uram, Istenem örökségem és osztályrészem.”

Isten a férj, a feleség, a gyermekek mellett, vagy helyettük, az általuk kínált gyönyörök és örömök helyett más örömöket is tud kínálni. Erről ugyancsak a zsoltárban olvasunk: „Gyönyörűségre hívtál engem, jobbod mellett szünet nélkül.” És Isten sokkal gazdagabb örökséget is tud adni, mint amit a családi, testi kötelékek kínálnak: „Istenem, oltalmazz engem, mert én benned bízom, azt mondom Uramnak: ,,Istenem te vagy nékem. Isten az én osztályrészem és sorsom kelyhe, örökségemet tőle várom.”

A hivatásra, Krisztus követésére különösen is igaz, hogy felül kell emelkedni a test kívánságain, le kell győzni azokat, hogy ne akadályozzanak Krisztus követésében. Ehhez tartozik az elutasítottságérzés, és az annak nyomán támadt harag legyőzése is, amiről az evangéliumban olvasunk. Jézust és vele együtt a tanítványokat elutasítják a szamariaiak.

Hogy fogadják ezt a tanítványok? „Ennek láttán a tanítványok, Jakab és János felháborodtak: ,,Uram, akarod-e, hogy lehívjuk az égből a villámot, hadd pusztítsa el őket?”

Hogy fogadja ezt a reakciójukat Jézus? Megfeddi őket haragjuk, bosszúvágyuk miatt: ,,Nem tudjátok, hogy milyen lelkület van bennetek. Az Emberfia nem azért jött, hogy az embereket elpusztítsa, hanem, hogy megmentse.” Ő nem bántja az elutasítókat, ha elutasítással találkozik, nem panaszkodik, egyszerűen tovább megy. Ezt olvassuk az evangéliumban: „Ezután másik faluba mentek.” Lerázza a port a lábairól és olyanokhoz megy, akik hallgatnak rá, és befogadják.

Isten az igazi szabadságra akarja eljuttatni az Ő követőit, minden keresztényt, de különösen azokat, akik szorosan az Ő nyomába szegődnek. Erről is Pál apostol szól a szentleckében. „Testvéreim! A szabadságot Krisztus szerezte meg nekünk. Álljatok tehát szilárdan, és ne hagyjátok, hogy újra a szolgaság igájába hajtsanak titeket.”

Ha megvívjuk a lélek harcát a test ellen, az felül emel minket még a törvényeken is: „Vezessen benneteket a lélek, akkor nem vagytok alávetve a törvénynek.” Nagyvonalúvá, rugalmassá tesz minket.

Végül Isten az Ő arca szemlélésének a boldogságát kínálja a zsoltárban: „Megmutatod nekem az élet útját, és a végtelen boldogságot, midőn szent orcád látom.” Ez a jutalma a tanítványnak, és mindenkinek, aki Jézus nyomába szegődik: Isten színről színre látása.