Az emberiség egy új fázisba lép
Nigériában Barnabás Nwoye hazájában 2018 szeptember 14-én, a Szent Kereszt felmagasztalásának az ünnepén, több országot (Indiát, Belgiumot, Bosznia-Hercegovinát, a Bahamákat) újonnan Jézus Krisztus Szent Vérének szenteltek, és megújították az eddigiek (köztük Magyarország) odaszentelését. A felajánló imát mi is elimádkozhatjuk. A kapott kegyelmek között egy figyelemre méltó kegyelem, amit Barnabás kapott,Bővebben
Most még több imára és áldozatra van szükség
2018. 09. 13. Gecemáni órák Gyermekeim! Minél közelebb vagytok Hozzám, annál nagyobb védelemben részesültök. Valóban mindenkit szeretek, de csak azokat tudom megvédeni, akik szabad akaratukból elfogadnak Engem. Közelemben vannak, érzik és viszonozzák szeretetemet. Csak azokat tudom megbízni különféle szolgálattal, akik vágyakoznak utánam, és teljesítik akaratomat. Mennyire vágyom arra, hogy minélBővebben
Ti vagytok a világ lelkiismerete
2018.09.16 Imádságba merülök. A Szent Anna réten vagyok. A templom bejáratánál egy nővér fogad. Nagyon örülünk egymásnak. Bevezet. A Szűzanya ott van. Mellettünk egy angyal. Az angyal suhintott a szárnyával. Egy csodaszép helyen termünk, majd újra suhint, egy ködös hely, s a harmadik szárnysuhogásra teljes a sötétség. Fénycsíkokat látokBővebben
MEGMENEKÜLT AZ OLTÁRISZENTSÉG SZOLNOKON. EGY TIZENNÉGY ÉVES LEÁNY HŐSI TETTE 1919-BEN
Jövőre, 2019-ben lesz 100. évfordulója Galgóczy Erzsébet (1905-1962) hősies tettének, melynek során 14 évesen kimentette az Oltáriszentséget az ostrom alatt álló szolnoki Vártemplomból.Ezzel kapcsolódunk a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus /NEK/ előkészítéséhez is. Az erről való összeállítás itt olvasható.Bővebben
Az országos kiengesztelődési találkozó előkészítése
2007 októberétől minden évben megrendezésre kerül az országos kiengesztelődési találkozó a váci piarista templomban az októberi nemzeti ünnepünkhöz kapcsolódva. A kiengesztelődési talákozókhoz társultak néhány év múltán (tavasszal, május-június hónapban) az engesztelők országos találkozói. Engesztelés és kiengesztelődés kart-karöltve kell, hogy járjanak. Engesztelés kiengesztelődés nélkül fából vaskarika. Isten előtt kedves engesztelés nemBővebben
Gyógyulások a Szent Anna-réten
Tanúságot szeretnék tenni a Szent Anna réten történt gyógyulásaimról. Évek óta minden első szombaton járok a Szent Anna-rétre engesztelni vidékről, olyankor is, ha hideg van, ha esik az eső, vagy beteg vagyok.Tavasszal erős fejfájásom volt már harmadik napja, de elmentem. Ismerősöknek szóltam, hogy imádkozzanak már értem, hogy megszűnjön. Jó, mondták,Bővebben
A világ odaszentelése Jézus Krisztus legdrágább vérének
VILÁGKONSZEKRÁCIÓ JÉZUS KRISZTUS LEGDRÁGÁBB VÉRÉNEK Ó Végtelen Jóság, a mennynek és a földnek Istene! Jóságodban teremtetted a világot, és amit teremtettél, az mind osztozik jóságodban, lám mindaz, amit alkottál jó! Atyám, szereted kezed művét és megáldod alkotásod. Saját képedre és hasonlatosságodra teremtetted őket, s ugyanakkor megtetted az embert aBővebben
Jézus Szent Vérének való odaszentelődés megújításának a szertartása
A Szent Kereszt felmagaszalásának az ünnepén tízen újították meg három év elteltével a Szent Vérnek való odaszentelődésüket. Ennek a szertartása a Szent vér imakönyv (Jézus Krisztus legdrágább Vérének ájtatossága) utolsó kiadásába került bele. Itt közöljük ezt a szertartását, hogy akik odaszentelődésüket megújították átelmélkedhessék, vagy akiknél a következő években lesz ezBővebben
A Szent Vérnek való odaszentelődést segítő elmélkedések
Három éve annak, hogy Nigériában Magyarországot odaszentelték Jézus Krisztus Szent Vérének. Többen is odaszentelték magukat azóta személyesen is. Akiknél már három éves az odaszentelődés, megújithatják odaszentelődésüket a Szent Kereszt felmagasztalásának az ünnepén, és megkapják a tökéletesség rózsáját. Elsősorban az ő odaszentelődésük megújítását segítik az alábbi elmélkedések, de mindazokét is, akikBővebben
A Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepe a Szent Vér tisztelői számára
Oloban, Nigériában újabb országokat szentelnek Jézus Krisztus Drága Szent Vérének. Az alábbi módon hívnak az együtt imádkozásra Barnabásék minket is. Magyarország odaszentelődése 2015-ben megtörtént. A beszámoló erről itt olvasható. Szeptember 13. 23.00 órakor: A megújulás rózsafüzére Az Irgalmasság Rózsafüzére Mindenszenek litániája A Szent Vérnek való odaszentelődés imája (bensőséges szeretettel, haBővebben