Nigériában Barnabás Nwoye hazájában 2018 szeptember 14-én, a Szent Kereszt felmagasztalásának az ünnepén, több országot (Indiát, Belgiumot, Bosznia-Hercegovinát, a Bahamákat) újonnan Jézus Krisztus Szent Vérének szenteltek, és megújították az eddigiek (köztük Magyarország) odaszentelését. A felajánló imát mi is elimádkozhatjuk. A kapott kegyelmek között egy figyelemre méltó kegyelem, amit Barnabás kapott, hogy az emberiség egy új fázisba lép. Az Európát képviselő németországi felelős írta, hogy Barnabás szerint Németországban egy hatalmas iszlám terror van készülőben, fennáll egy atomháború lehetősége és sok más egyéb veszély is fenyeget. Ezek között a legnagyobb, hogy az emberek felkészületlenségük miatt a kárhozat felé sodródnak. Ha egy hurrikán közeledik, megtesznek mindent a javak és az élet mentése érdekében. A nagy kárhozatba sodró hurrikán közeledtét rengeteg ember nem is érzékeli.
Barnabás a német felelősnek azt mondta személyesen, hogy „imádkozzatok, különben a muszlimok meggyilkolnak benneteket”. Elmondta neki, hogy ők 9 hónapon át 2018 októberétől 2019 júniusáig hogyan fognak imádkozni. A megszokott imáikon kívül Barnabás és környezete ebben az időben minden pénteken 12.00-től 19.00 óráig egyfolytában – pihenési és étkezési szünet nélkül – imádkoznak. Sőt ezt egy 36 órás imaprogrammá fejlesztik, amelyben csak 3 órás alvást engednek maguknak: Csütörtökön 12.00 órától péntek 23.30-ig imádkoznak. Elismerik, hogy ezt nem tudja mindenki állapotbeli kötelességei miatt se vállalni. Helyette az alábbi – talán teljesíthetőbb – imaprogramot ajánlják – megszokott vállalt imáink mellett – a hét minden napján 2018 októbertől 2019 júniusáig. A Szent Vér imakönyvből naponta való imádkozásra ajánlják a következőket.
Hétfő: Megújulás Rózsafüzére (95.old) Szentlélek Litániája (107.old)
Kedd: Engesztelő. vigaszt nyújtó imák (49.old)
Szerda: Szentségimádási imák (55.old)
Csütörtök: legalább 2 órán át tartó virrasztás a Gecemáni órák ideje alatt
Péntek: 7 fájdalmas könyörgés (65.old)
Szombat: Misztikus imák (83.old) Ima az Új Izraelért (91.old) Ima a Kereszt győzelméért (92.old) Eredeti Szent Mihály ima (imakönyv nem tartalmazza)
Vasárnap: Engesztelő ima a Töviskoronával (89.old) Fájdalmas Rózsafüzér
Bár Magyarország jelenlegi politikai vezetése eltér a német és a legtöbb EU ország irányvonalától, de ha például Németországban iszlám terror fenyeget, a világ más pontjain pedig atomháború, ezek hatásai alól aligha vonhatja ki magát egyetlen ország így Magyarország sem. De elsősorban a lelkek kárhozattól való megmeneküléséért imádkozzunk, ne azért, hogy a szorongattatásoktól megmeneküljünk! Az engesztelés, a lelkek kárhozattól való megmentéséért való ima, böjt és áldozathozatal nekünk magyaroknak egyenesen nemzeti hivatásunk. Ezért buzdítunk mindenkit, hogy lehetőségeinkhez mérten kapcsolódjunk bele mi is ezekbe az ima- böjt- és önmegtagadás programokba, amelyekben Barnabásék jó példával járnak elől, és aminek egy szelídebb formáját nekünk is ajánlják.
Hogy komolyabb idők előtt állunk erre sok más oldalról is érkeznek figyelmeztetések. Lásd ezen az oldalon az előző két cikket! Akit nem nehezítenek el az élet élvezetei és gondjai, aki éberen és virrasztva él, az látja az idők jeleit, és komolyabb imákkal és áldozatokkal válaszol ezekre.
A mai zsolozsma délelőtti imaórájában Dániel próféta könyvének 12. fejezetéből szerepel a következő rész. Abban az időben fölkel Mihály, a nagy fejedelem, néped fiainak oltalmazója; mert olyan szorongattatás ideje következik, amilyen még nem volt soha, amióta nemzetek vannak. Abban az időben megszabadul néped; mind aki be van írva a könyvbe.
Az Úr szétküldi angyalait hangos harsonaszóval,
És összegyűjti választottait a szélrózsa minden irányából.