Gyermekeim! (Lk 2, 16-21) Én is anya voltam, aki Magzatomról, ahogyan megszültem, azonnal lemondtam, mert Istennek ajánlottam föl. Méhemnek gyümölcsét adtam oda az Atyának, hogy jóvátegyem Éva bűnét, aki elvette a tiltott gyümölcsöt. Nem akartam semmi másról tudni, csak arról, amit Isten számomra tudnivalóként elrendelt. Megtagadtam önmagamtól az érzékek mindenBővebben

Gyermekeim! (Jn 1, 1-18) „Én vagyok a világ világossága”, azért jöttem, hogy megvilágosítsak „minden világra jövő embert.” Aki bennem hisz, az ujjá születik és bennem megigazul. A keresztény üldözések lezárultak, és Nagy Konstantin császár, győzelme után bevezette a szabad vallásgyakorlatot 313.-ban. A következő évben Szilveszter pápa volt az, aki elsőkéntBővebben

Gyermekeim! (LK 2, 36–40) A próféta mellé társult a prófétaasszony, tanúságtétele is. Izraelben mindig voltak olyanok, nők, akik a Lélek adományait birtokolták. Nemcsak Simeon lelkét, de Annáét is az ószövetségi jámborság formálta ki. Magas korukban is Istennek a tetszése voltak. Amikor Anna velem találkozott, élete fegyelmezett, és tiszta volt. Éjjel–nappalBővebben

Gyermekeim! (Lk 2,22-40) Szent családom a legnagyobb ajándék az emberiségnek. Nyolc nap elteltével szüleim felvittek a templomba, hogy eleget tegyenek a törvénynek, és körülmetéljenek.  A Jézus nevet kaptam, ahogy Gábor angyal nevezett az angyali üdvözletkor. Arról is beszélt, hogy királyságomban csodálatos tanácsadó és a béke fejedelme leszek, és megszilárdítom aBővebben

Gyermekeim! (Mt 2,13-18)  Azokat nevezzük aprószenteknek, akiket azért öltek meg, mert a prófétai ígéreteket beteljesítő messiás-királyságom elérkezett. Heródes nem bírta elviselni születésemet, mert féltette királyságát, ezért megöletett minden fiúgyermeket, kétévestől lefelé, akiket a bölcsektől megtudakolt időben születtek.  Amikor Heródes látta, hogy a bölcsek kijátszották, haragra lobbant, és Betlehemben és környékénBővebben

Gyermekeim! (Lk 1, 57-66) János születését áthatja az öröm. Örül Erzsébet, s vele a szomszédok és a rokonság is örült. Mindenki hallotta, milyen nagy irgalmat gyakorolt vele Atyám, hogy elvette szégyenét, a meddőséget. A születés utáni nyolcadik napon megtörtént a körülmetélés, és a névadás is.  A János nevet kapta aBővebben

Gyermekeim (Lk1, 26-38) Születésem hírüladását is Gábriel angyal végzi, aki Isten színe elől jön. Megmozdul az ég a föld felé. Az angyalt Isten küldi. Nem csupán megjelenik, mint János születésének hírüladásakor, hanem jön. Elkezdődik az Isten jövetele az ember felé. József még nem vitte házába Máriát, szűz volt. Az angyalBővebben

November 12-17 között tartotta a Szent Család Nemzetközi Szövetsége 2. világkongresszusát Fatimában “Mária hívása a globális imára és engesztelésre” címmel. Ők azok, akik a vándor Fatimai Szűzanya szobrok segítségével igyekeznek elvinni Fatima üzenetét az egész világba. E szövetség alapítója és lelki igazgatója Edgardo Alerrano Bing atya, aki a múlt nyáronBővebben

Gyermekeim! (LK 1, 5-25) Lukács evangélista a mai napon János születésének hírüladásáról emlékezik meg. Édesanyját, Erzsébetet magtalannak tartották, amelyet a zsidók Isten büntetésének tekintettek. Férje, Zakariás, aki a papi osztály szolgálattevője volt, éppen a templom szentélyében áldozatot mutatott be, amikor az Úr angyala megjelent neki, és közölte, hogy gyermeke fogBővebben

Gyermekeim! (Mt 1,18-24) A mai evangéliumi szakasz József dilemmájáról szól. A törvény értelmében a felek házassági szerződésük megkötése után már összeköltözésük előtt is törvényes házastársak voltak. Kölcsönös hűségre voltak elkötelezve, és élhettek a házasélet jogaival. Édesanyám a házassági szerződésének megkötése után hosszasan időzött rokonánál, Erzsébetnél. Mikor visszatért, meglátszott rajta áldottBővebben