2015. 12. 08.         Szűzanya       

Drága gyermekeim, tartsatok ki velem imádságaitokban és engeszteljetek! Aki mellém szegődik, könnyen megtanul általam cselekedni, mert megmutatom neki szívében az engesztelés útját járni. Édesanyai szívem számít rátok, amikor szeretettel fordultok felém. Legyetek áldottak és az én szent ünnepnapomon kieszközlöm számotokra a kegyelmet Szent Fiamtól, hogy még a legnagyobb nehézségek idején is ki tudjatok tartani mellettünk. Várjátok nagyon gyermekem születése napját és boldog vágyakozásban egyesüljetek Szent Fiammal. Tanuljatok meg minden szükséges ismeretet a szentírásból, hogy el ne tévedjetek ebben a megtévesztő világban. Ne adjátok fel a küzdelmet, mert aki kitart, az győz. Boldog az én Szeplőtelen Szívem, amikor együtt látlak benneteket és kéritek az én közbenjárásomat. Ezek a kérések meghallgatást nyernek. Mindent velem együtt tegyetek és akkor nagy biztonságban lesztek. Édesanyátok

2015. 12. 10.     

 

Kedveseim, várjatok az Úrra, mert Ő jön, és nem késlekedik. Vigyázzatok, nehogy elnehezüljön szívetek és lemaradjatok a kegyelmi pillanatokról. Bízzátok magatokat egészen Jézusra úgy, hogy engeditek, hogy a Szűzanya vigyen el titeket Hozzá. Amikor szentáldozáshoz járultok és előtte kitakarítjátok lelketeket, kérjétek, hogy a Szűzanya vigyen el benneteket Jézus elé. Akkor biztosak lehettek abban, hogy nem fogja engedni, hogy Szent Fia bármi kivetnivalót találjon bennetek. Ilyenkor Jézus az édesanyjára pillant és biztosan az ő kedveltjeként fogad benneteket. Nagyon legyetek hálásak a Szent Szűznek, mert nagy kegyelmeket eszközöl ki számotokra, mert engeditek, hogy ő kísérjen el Jézushoz.

Anna Terézia