2015. 11. 26.

Kedveseim, mindenkor éberek legyetek és ne engedjétek magatokat csapdába csalni. Most különösen a választottak kerülnek rostára. Aki körül nem áll senki és nincs lelki támogatója, az nem fog tudni egyedül megállni. Legyen gondotok egymásra, és soha ne engedjétek el egymás kezét, még akkor sem, ha úgy tűnik, az illető már elengedte a ti kezeteket. Bízzatok az Úrban és tartsatok ki a végsőkig, nehogy szétessenek közösségeitek! Szeressétek azokat, akik kilengenek a sorból és ne ítéljétek meg őket, mert az rátok is kihatással lesz. Nagyon buzgón imádkozzatok azokért a tagokért, akik jelen pillanatban labilisan állnak! Ne féljetek, csak imádkozzatok!

2015. 11. 27. 

Kedveseim, tartsatok össze, és úgy tartsátok meg egymást imáitokkal, hogy közületek senki se kerülhessen a gonosz lélek fogságába. Tegyetek meg mindent azokért, akik bajban vannak! Bízzatok abban, hogy imáitokat meghallgatja az Úr, és ha ti is kellőképpen küzdötök, akkor nem fog senki közületek kikerülni körötökből. Gyógyítsátok be egymás sebeit és ne nehezteljetek azokra, akik problémát okoznak nektek. Gondoljatok arra, hogy nektek is mekkora küzdelem volt az Úr közelében megmaradni. Harcoljatok a végsőkig és soha ne adjátok fel a reményt. Minden ellenállást győzzetek le a szeretet gesztusaival, főleg azzal, hogy jót akartok tenni testvéreiteknek.

2015. 12. 01.     

Kedveseim, tartsatok ki a különböző megpróbáltatások idején! Akik Jézushoz tartoztok, azok most komoly próbatételek előtt álltok. Ez eddig is így volt, de most olyan mértékű lett a szellemi támadás, hogy az nagyon könnyen lehúzhatja az embert. Segítsetek egymásnak, támogassátok egymást bíztatással és szeretet-gesztusokkal. Mégis arra buzdítalak titeket, hogy senki ne féljen a lehúzó erők zaklatásai miatt, mert Jézus, aki veletek együtt küzd angyalaival és szentjeivel együtt, hatalmas erőt ad nektek a bajok leküzdéséhez. Ne hallgassatok azokra, akik el akarnak bizonytalanítani benneteket, mert ha kitartóan küzdötök, lehetetlen, hogy ne Krisztus győzzön. Emelkedjetek felül saját problémáitokon! Inkább dícsőítsétek a Mindenhatót, aki megadja nektek a világosságot a győzelemhez. Krisztus bölcsessége vezessen titeket ezen a keskeny, meredek úton, hogy jól tudjatok számot adni életetekről.

2015. 12. 11. 

Kedveseim, találjatok megoldást mindazokra a problémákra, amik foglalkoztatnak titeket. Magatokra is figyeljetek oda miközben másokért engeszteltek. Saját ügyeiteket is át kell adnotok Istennek azért, hogy szabadok legyetek minden tehertől. Bízzatok az Úrban, mert Ő tesz szabaddá benneteket minden korlátotoktól, ha azokat szabadon átengeditek Neki. Bátran hagyatkozzatok Rá és ne féljetek attól, aki a kísértést előidézi és okozza számotokra. Őrködjetek, éberen lelketek fölött és ne lazítsátok meg szeretet-kötelékeiteket sem az Úrral, sem pedig embertársaitokkal. Élesszétek fel szívetekben a krisztusi szeretetet és adjátok át magatokat Neki egészen elégő áldozatul. Bízzatok és szeressetek, mert a szeretet legyőzi az önzés minden változatát. Békességet teremtsetek magatok körül, amit Krisztus adott nektek, és akkor nem férkőzhet közétek a gonosz ellenség. Évátok, amen

2015. 12. 15.   

Kedveseim, közösségeitekben gyógyítsátok be sebeiteket a testvérei szeretet gesztusaival. Tegyetek jót azokkal, akik nem viszonozzák, mert nem vagytok szimpatikusak nekik. Figyeljétek meg, ha szeretettel közelítetek hozzájuk, utóbb belátják irántatok érzett ellenszenvüket. Ti soha ne azzal törődjetek, hogy ki milyen mértékben lázad fel ellenetek, hanem azokat az erőket szemléljétek, melyek őket mozgatják. Lehet, hogy nem is veletek van baja, hanem saját magával, mert képtelen elviselni önmagát. Ezt azonban kivetíti rátok. Tehát vizsgáljátok meg a lelkeket, hogy mi az, ami tönkretette kapcsolatotokat, és aki előbb kapja meg a kegyelmet, az engesztelődjön ki a másikkal. Nagyon sokszor a hallgatás félreértett szavakból ered, amit fontos lenne tisztázni. Tegyetek meg mindent annak érdekében, hogy mihamarabb létrejöjjön a teljes kiengesztelődés!

Anna Terézia