2019. 12. 14. Keresztes Szent János
Gyermekeim! (Mt 17, 10-13) „Illés már eljött, de nem ismerték föl, kényük kedvül szerint bántak vele. Így szenved majd az Emberfia is tőlük.” Illés próféta újabb küldetése nem más, mint Keresztelő Jánosé. A spanyol katolikus misztikus szent, keresztes szent János, aki a barokk kor nagy szentje, hasonló komoly megaláztatásokon mentBővebben
2019. 12. 13.
Gyermekeim (Mt 11, 16-19) Olyan gyerekekhez hasonlítottam ezt a nemzedéket, akik a piacon tanyáznak, és ellentétes dolgokat kiabálnak egymásnak. Furulyáztunk, de ti nem táncoltatok, siratót énekeltünk, de ti nem sírtatok. Miért nem fogadja el a nép Isten üdvözítő végzését? Miért utasítják el Jánost, és miért nem fogadnak el engem? EztBővebben
2019. 12. 12.
Gyermekeim! (Mt 11, 11-15 ) „De aki legkisebb a mennyek országában, nagyobb, mint Keresztelő János.” Ezzel ki akartam kifejezni, hogy az oda való bekerüléshez küzdelmes akadályokon kell keresztül mennetek! Minden bűnnek és rendetlen hajlamnak a kiirtásán addig kell dolgoznotok, amíg a bűnbánat megtisztító fürdőjében eljuttok országomba. Ez az erőszak nemBővebben
2019. 12. 11.
Gyermekeim! (Mt 11, 28 – 30) Miért mondom ma is nektek, hogy „az én igám édes, és az én terhem könnyű?” Mert aki átadja nekem mindennapi terhét és rám bízza annak kimenetelét és megoldását, az felszabadul saját terhe alól. Hiszen én minden megpróbáltatásotokat magamra vállaltam, amikor keresztemet cipeltem a Golgotára.Bővebben
2019. 12. 10.
Gyermekeim! (MT 18, 12 – 14) Mit gondoltok, miért fontos nekem, hogy azok után menjek, aki elcsatangoltak a nyájtól, és nem elsősorban azokkal törődjek, akik biztonságban vannak? Valamikor ti is eltévedt bárányok voltatok, de addig mentem utánatok, amíg meg nem találtalak titeket. Senkit sem akarok közületek elveszíteni, akiket Atyám nekemBővebben
2019. 11. 16.
Gyermekeim! / LK 18, 1 – 8 / Atyám, az igazságos bíró, én pedig, aki végrehajtom rajtatok az ítéletet, az utolsó napon. Felteszem nektek is a kérdést: „Vajon Isten nem szolgáltat igazságot, választottainak, akik éjjel nappal hozzá kiáltanak? Talán sokáig fogja tűrni? Mennyei Atyám, hamarosan igazságot fog szolgáltatni azoknak, akikBővebben
2019. 11. 15.
Gyermekeim! /Lk 17, 26 – 37 / II. eljövetelem napjaiban is ugyanaz fog történni, mint Noé idejében, vagy Lót napjaiban. Az emberek „ettek, ittak, házasodtak, mindaddig, amíg el nem jött a vízözön”. Mindenki elpusztult, aki nem, hallgatott Noéra. Ugyanígy fog váratlanul bekövetkezni, eljövetelem napja is. Aki nem gondol erre, ésBővebben
2019. 11. 14.
Gyermekeim! /Lk 17, 20 – 25 / Ma azt tanítom nektek, hogy, milyen módon fog eljönni Isten Országa? Ugyanis a zsidók azt tartották, sőt még ma is sokan hiszik, hogy feltűnő jelekkel fog eljönni a Messiás. Én pedig kijelentettem, hogy „Isten országa nem jön el, szembetűnő módon.” Ezután a kijelentésemBővebben
A Fatimai Szűzanya Világjáró Kegyszobor
Nyilatkozat – Deklaráció II. János Pál pápa, egy évvel az ellene elkövetett merénylet után, az akkor fiatal fülöpszigeti papot, Pater Edgardo „Bing“ Arellanót megbízta, hogy a fatimai kegyszobor, 1.70 m magas másolatával járja be a világ hat kontinensét és annak minden egyes országát és szentelje oda a Szűz Anya SzeplőtelenBővebben
Karácsony 2017/2
2017. 12. 28. Aprószentek Testvérkéim! Testünk alig pár hónapos volt, amikor dühödt katonák kioltották életünket, mert Heródes elrendelte közöttünk a vérfürdőt. Lelkünk azonban felkiáltott az ég felé, és az Atya kebelére kerültünk. Milyen nagy árat fizettünk, Jézus életben maradásáért. Ma is rengeteg gyermek áldozatot követel a sátáni gonoszság, mert aBővebben