Kedveseim, mindig csak készüljetek! Ne feledjétek, még nem értétek el a tökéletességet. Azért minden nap sokat kell tennetek, és soha nem elégedhettek meg a saját „teljesítményetekkel”. A lelki fejlődés nem emberi lépték szerint halad, mert aki Isten útján jár, az nem tudja felfogni, mi miért történik vele, mert az meghaladjaBővebben

Kedveseim, nagyon figyeljetek egymásra, és különösen arra, mit mutat nektek a Szentháromság testvéreiteken keresztül! Kérjétek a kegyelmet, hogy helyesen és jól meg tudjátok különböztetni azt, ami jónak látszik, attól, ami valóban Isten akarata. Mindenben találhattok igazságot, de nektek a helyes irányba kell mennetek. Legyetek nagyon óvatosak és kitartóak az útkeresésben.Bővebben

Kedveseim, továbbra is mindig hagyatkozzatok a Szentháromságra. Engedelmeskedjetek a Szentlélek indításainak és tegyetek meg mindent, amit Jézus és a mennyei Atya kér tőletek. Édesanyánk hív benneteket, hogy kapaszkodjatok kezeibe, és engedjétek magatokat általa vezetni. Meglátjátok, hatalmas lendületet kap lelkiéletetek, mely segítségetekre lesz az elkövetkezendő időkben. Szeressetek tettetés nélkül és ragaszkodjatokBővebben

Kedveseim, ne engedjétek, hogy a világi forgatagban elvesszen megszentelő ruhátok, mert bizony oly nagy a csábítás, melynek ki vagytok téve. Tanuljatok meg józanul, célirányosan költekezni. Ne engedjetek a kísértésnek, amit az üzleti őrület kínál az embereknek. Nézzétek a szentcsaládot, mekkora nélkülözésben keresték a szállást, hogy befogadják őket, amikor elérkezett MáriaBővebben

  Kedveseim,  az Atya elhozta közénk Üdvözítő Szent Fiát, akivel megajándékozta az egész emberiséget. Mégis milyen kevesen fogadták be szívükbe az Örök Igét. Legyetek hát azon, testvéreim, hogy imáitok és áldozataitok felajánlása által, minél többen felismerjék Isten üdvözítő tervét a saját életükre. Felismerjék, és megtegyék a lépéseket az egyetlen igazBővebben

  Kedveseim, jöjjetek minden nap a Szentháromsághoz, és maradjatok meg a szeretetébe! Azért kell minden nap ezt tennetek, mert bűnre való hajlam és a bűnös készség a nap végére, kioldja belőletek a szoros köteléket. Ezért, amikor este lelkiismeretet vizsgáltok, adjatok lehetőséget a kellő alázatban történő bűnbánatra. Engedjétek szívetekbe az irgalmasBővebben

Kedveseim, közel van már az Úr eljövetelének napja. Jöjjetek, és imádjátok üdvözítő Istenünket! Szívetek legyen erős és hagyatkozzatok a Szentháromságra! Minél inkább megdicsőítitek életetetekkel Őt, annál jobban megnyílik szívetek kegyelmeinek befogadására. A dicsőítés olyan kiváltság, mely a szentek osztályrésze. Magasztalásotok által egyre jobban felemelkedtek az isteni dimenzióba, ahol megszűnik mindenBővebben

Kedveseim, ne lankadjatok, legyetek tüzes lelkületűek! Mit jelent ez? Azt, hogy szüntelenül égjen szívetekben a vágy a tenni akarásra. Kérjétek ezt a kegyelmet, mert ez Istentől jövő ajándék. Mit kíván tőletek a Szentháromság és égi Édesanyánk? Azt, hogy soha ne aludjon ki szívetekből szeretetének lángja. Ami azt jelenti, hogy nemBővebben

Kedveseim, az adventi bűnbánati időszakot jól használjátok fel, gondoljátok át eddigi életutatokat! Figyeljetek a Szentlélekre, és engedjétek, hogy ráirányítsa figyelmeteket arra, amin változtatnotok kell. Ha felismeritek, ne féljetek átadni neki azokat a területeket, melyeket megérintett szívetekben. Bátran engedjétek átformáló kegyelmét működni bennetek! Nagy bizalommal legyetek iránta, és hagyjátok, hogy világítóBővebben

Kedveseim, miért kételkedtek még mindig oly sokan a Szentháromság irgalmas szeretetében? Inkább azon legyetek, hogy buzgóságban találjon titeket, amikor hozzátok érkezik. A kételkedés bizalmatlanságot szül. A bizalmatlanság pedig elutasítja a szeretetet. Ne hagyjátok magatokat félrevezetni a gonosz lélek által, aki azon munkálkodik, hogy eltérítsen az igaz ösvénytől. Ne hallgassatok vádaskodásaira,Bővebben