Kedveseim, nagyon figyeljetek egymásra, és különösen arra, mit mutat nektek a Szentháromság testvéreiteken keresztül! Kérjétek a kegyelmet, hogy helyesen és jól meg tudjátok különböztetni azt, ami jónak látszik, attól, ami valóban Isten akarata. Mindenben találhattok igazságot, de nektek a helyes irányba kell mennetek. Legyetek nagyon óvatosak és kitartóak az útkeresésben.Bővebben

Kedveseim, továbbra is mindig hagyatkozzatok a Szentháromságra. Engedelmeskedjetek a Szentlélek indításainak és tegyetek meg mindent, amit Jézus és a mennyei Atya kér tőletek. Édesanyánk hív benneteket, hogy kapaszkodjatok kezeibe, és engedjétek magatokat általa vezetni. Meglátjátok, hatalmas lendületet kap lelkiéletetek, mely segítségetekre lesz az elkövetkezendő időkben. Szeressetek tettetés nélkül és ragaszkodjatokBővebben

Kedveseim, ne engedjétek, hogy a világi forgatagban elvesszen megszentelő ruhátok, mert bizony oly nagy a csábítás, melynek ki vagytok téve. Tanuljatok meg józanul, célirányosan költekezni. Ne engedjetek a kísértésnek, amit az üzleti őrület kínál az embereknek. Nézzétek a szentcsaládot, mekkora nélkülözésben keresték a szállást, hogy befogadják őket, amikor elérkezett MáriaBővebben

  Kedveseim, jöjjetek minden nap a Szentháromsághoz, és maradjatok meg a szeretetébe! Azért kell minden nap ezt tennetek, mert bűnre való hajlam és a bűnös készség a nap végére, kioldja belőletek a szoros köteléket. Ezért, amikor este lelkiismeretet vizsgáltok, adjatok lehetőséget a kellő alázatban történő bűnbánatra. Engedjétek szívetekbe az irgalmasBővebben

Kedveseim, közel van már az Úr eljövetelének napja. Jöjjetek, és imádjátok üdvözítő Istenünket! Szívetek legyen erős és hagyatkozzatok a Szentháromságra! Minél inkább megdicsőítitek életetetekkel Őt, annál jobban megnyílik szívetek kegyelmeinek befogadására. A dicsőítés olyan kiváltság, mely a szentek osztályrésze. Magasztalásotok által egyre jobban felemelkedtek az isteni dimenzióba, ahol megszűnik mindenBővebben

Kedveseim, ne lankadjatok, legyetek tüzes lelkületűek! Mit jelent ez? Azt, hogy szüntelenül égjen szívetekben a vágy a tenni akarásra. Kérjétek ezt a kegyelmet, mert ez Istentől jövő ajándék. Mit kíván tőletek a Szentháromság és égi Édesanyánk? Azt, hogy soha ne aludjon ki szívetekből szeretetének lángja. Ami azt jelenti, hogy nemBővebben

Kedveseim, az adventi bűnbánati időszakot jól használjátok fel, gondoljátok át eddigi életutatokat! Figyeljetek a Szentlélekre, és engedjétek, hogy ráirányítsa figyelmeteket arra, amin változtatnotok kell. Ha felismeritek, ne féljetek átadni neki azokat a területeket, melyeket megérintett szívetekben. Bátran engedjétek átformáló kegyelmét működni bennetek! Nagy bizalommal legyetek iránta, és hagyjátok, hogy világítóBővebben

Kedveseim, miért kételkedtek még mindig oly sokan a Szentháromság irgalmas szeretetében? Inkább azon legyetek, hogy buzgóságban találjon titeket, amikor hozzátok érkezik. A kételkedés bizalmatlanságot szül. A bizalmatlanság pedig elutasítja a szeretetet. Ne hagyjátok magatokat félrevezetni a gonosz lélek által, aki azon munkálkodik, hogy eltérítsen az igaz ösvénytől. Ne hallgassatok vádaskodásaira,Bővebben

Kedveseim, ismét elérkezett az adventi készületek ideje. Drága kis engesztelő testvéreim, ajánljatok fel minden áldozatot a Szentháromságnak mindazokért az emberekért, akik teljesen közömbösek Isten irgalmának befogadására. Imádkozzatok és böjtöljetek, mert a gonosz lélek nem takarodik el másként, csak szüntelen áldozatok felajánlása által! Tartsatok ki a küzdelemben, hűségesen kövessétek a SzentháromságBővebben

Kedveseim, minden próbatétel, melyet felajánlotok, óriási értékű a Szentháromság szemében. Legyetek készek bármikor bármiféle próbát kiállni, mert nagy jutalom vár az állhatatos lelkekre. A legnagyobb kegyelem mégis azokat illeti meg, akik a hit birtokosai. Aki hiszi, hogy a Szentháromság jelenlétében él és cselekszik, az már elnyerte a hitben járás ajándékát.Bővebben