A Szentháromság Gyermekei Engesztelő Családja jó ideje nem tett közzé imafelhívásokat – nem akarván tovább szaporítani a hál’ Istennek meglehetősen sok imafelhívást nemzetünkért, a békéért… Az egy héttel ezelőtti „Engesztelő imaszándékok” felhívás tartalmazott egy böjtre szólító, nevezetesen „üzenetböjt”-re szólító felhívást is. Úgy látszik hatékony volt ez a felhívás, mert elég élénk visszhangot váltott ki főleg az üzeneteket kapók és közvetítők körében. Ezért az eredeti felhívást szeretnénk néhány részletében pontosítani. A kettőt tekintsük egyetlen egységnek. Olvassuk el az eredeti imafelhívást is!
Az eredeti cél az volt, hogy néhány fontos imaszándékra felhívjuk a figyelmet. Emellett az, hogy ezeket az imaszándékokat megtámogassuk a böjttel és az irgalmasság testi-lelki cselekedeteivel is.
A böjt keresztény életünk ismert harci eszköze. Lemondunk önmagukban jó és szükséges dolgokról – mint pl. étel, ital – valami nagyobb jó érdekében.
Az ember testből és lélekből áll. Testünknek és lelkünknek is megfelelő táplálékra van szüksége, hogy életben maradjon és egészségesen fejlődni tudjon. Ugyanakkor a megfelelő böjt is jót tesz mind a testnek, mind a léleknek.
A keresztény böjtben nem az egészségen, hanem az önmegtagadáson van a hangsúly, amikor is egy jó valamiről lemondunk egy nagyobb jó érdekében, és ezt felajánljuk Istennek.
Az „engesztelő imaszándékok” c. felhívásban utaltunk a tiszta, Istentől jövő hiteles próféciák fontosságára, azok lelkünket tápláló, eligazító voltára. A próféciák, „üzenetek” azonban nemcsak jó, isteni forrásból származhatnak, hanem a gonosztól is, az üzenetet kapó, közvetítő saját vágyaiból, érzéseiből, gondolataiból is. Még ha formailag úgy is van tálalva egy-egy üzenet, hogy a „Mennyei Atya”, „Jézus”, a „Szentlélek”, vagy a „Szűzanya”, vagy szentek szólnak hozzánk, nem lehetünk benne 100 %-ig biztosak, hogy valóban Ők szólnak. Minden próféciát, üzenetet meg kell különböztetni, össze kell vetni a Szentírással és a szenthagyománnyal, hogy az igazságot tartalmazza-e és nincsenek-e benne káros, félrevezető, mérgező elemek is.
Mind a testi, mind a lelki táplálékoknak megvan a maga emésztési ideje. A lelki táplálékoknál hosszabb ez az emésztési, feldolgozási idő, akárcsak a tehenek esetében, amelyek újra meg újra megrágják az egyszer magukhoz vett táplálékot. Ehhez a feldolgozáshoz, érlelődéshez nélkülözhetetlen a csend.
A csend fontosságáról is szó volt abban az felhívásban, amit most pontosítunk. A csend, a hallgatás fontosságát most még jobban ki szeretnénk emelni. A figyelemmel teljes, mondhatjuk, “szent hallgatás” begyakorlása ugyanolyan fontos, mint az alázat, a hűség, a szeretet begyakorlása. A csend, a hallgatás éltető eleme a léleknek. Nélküle nincs igazi mondanivalónk sem, csak a másoktól hallottakat visszhangozzuk, vagy csak önmagunk visszatükrözése történik. Csend nélkül, hallgatás nélkül nem tudjuk meghallani Isten lelkünkben felhangzó szavát, amely a Szentíráson, a próféciákon, az Egyházon, lelki vezetőnkön, embertársaikon, környezetünkön keresztül jut el hozzánk. Különösen nagy a fontossága a szentáldozás utáni csendnek, a szentségimádásban, az imában eltöltött csendnek, hallgatásnak, mert elsősorban ezekben a csendekben, figyelemmel teljes hallgatásban halljuk meg leginkább Isten hozzánk szóló szavát. A Szentlélek mindenkihez személyesen akar szólni, mindenkit személyesen akar vezetni. Életünknek vannak olyan pillanatai (és a jövőben még inkább lesznek), amikor senki sincs mellettünk, sem lelkivezető, sem egy bölcsebb testvér, sem egy jóbarát. Egyedül arra leszünk utalva, ami az Istennel kialakított személyes kapcsolatból rendelkezésünkre áll. Ezért olyan fontos, hogy begyakoroljuk a csendet, abban Isten hozzák szóló szavának a meghallását.
A Szentháromság Gyermekei Engesztelő Családja lelki vezetői ezért hívnak most egy három hónapos (július, augusztus, szeptember) üzenetböjtre. Akik kapni vagy közvetíteni szoktak mások számára szóló üzeneteket, azokat arra hívjuk, hogy írják le továbbra is ezeket, beszéljék meg lelkivezetőjükkel, különböztessék meg, de ez alatt a három hónap alatt ne publikálják, ne adják tovább másoknak. Akik pedig várják ezeket a megszokott üzeneteket, most úgy hozzanak áldozatot, úgy engeszteljenek, hogy tegyék félre ezt a várakozásukat, ajánlják fel a felsorolt szándékokra böjtként és keressenek más lelki táplálékot (Szentírás, szentek írásai, zsolozsma, vasárnapi prédikációk…), és főleg gyakorolják a csendet, a hallgatást. Ha van rá lehetőségünk (nem tessékelnek ki a mise befejeztével), ne rohanjunk ki rögtön szentmise után a templomból; keressünk alkalmat lehetőleg csendes szentségimádásra; és személyes imádságukban is részesítsük előnyben a csendes, elmélkedő, szemlélődő imádságot. Mindezt a felsorolt imaszándékok teljesüléséért, és azért, hogy begyakoroljuk a csendben Isten felénk irányuló szavának a személyes meghallását. És hogy növekedjünk mindnyájan, de különösen az üzenetkapók- és közvetítők az alázatban és az elöljáróinkon, lelki vezetőinken keresztül történő Istennek való engedelmességben. Hányszor olvassuk nagy szentek életében, hogy amikor Isten szól egy lélekhez, gyakran hozzá teszi, hogy “ha lelkivezetőd mást mondana, engedelmeskedj inkább neki”.
A Szentháromság Gyermekei Engesztelő Családja lelkivezetői részéről ez nem az engedelmesség terhe alatt való intézkedés, rendelkezés, parancs, hanem egy böjtre, jelen esetben „üzenetböjtre” való felhívás, ugyanakkor mégis erős ajánlás. Hogy ki mennyire érzi magára vonatkozónak ezt a felhívást, ajánlást, és mennyire keresi a kibúvókat, kiskapukat, az mutatja e közösséghez való tartozni akarásának a komolyságát, az Istennek való engedelmességre való készségét, és egyben mércéje annak is, hogy ki-ki hol tart az Istennek való elköteleződésben, a lelkiéletben.
A Szentháromság Gyermekei Engesztelő Családja lelkivetetői
