Beszámoló a nigériai útról

Ha egy utazási magazin kért volna meg, hogy írjak egy beszámolót a nigériai utamról, minden bizonnyal azt a címet adtam volna az irományomnak, hogy: „Hogyan szerettem bele Afrikába”. Kétség nem fér hozzá, hogy meséltem volna a táj szépségéről, az emberek kedvességéről, és arról a puszta tényről, hogy a Fekete Kontinens végérvényesen is elrabolt egy darabot a szívemből. Azt is megosztottam volna a kedves olvasóval, hogy bármennyire is nevetségesen hangzik, – hiszen csak egy hétig tartózkodtam ott, – de kialakult egy szoros kapocs köztünk, és nem túlzás azt állítanom, hogy hiányzik, de nagyon.

Két hét telt el a hazaérkezésem óta, s még mindig ennek az útnak a hatása alatt vagyok. Esténként, mikor elalvás előtt visszagondolok az Imezi Olo-ban töltött napjaimra, mindig könnybe lábad a szemem a meghatottságtól, az örömtől, a hálától, és attól az érzéstől, amit röviden úgy tudnék összefoglalni, hogy: „nem hiszem el, hogy ott voltam, s mindaz, ami ott történt, velem történt!” Meg nem szűnő hálával tartozom az én szerető Mennyei Atyámnak, hogy alkalmasnak talált engem erre a küldetésre. Hisz valójában nem nyaralni voltam, nem egyszerű kiutazásról volt szó, zarándok voltam kiküldetésben, Magyarország delegált képviselője a 3. Nemzetközi Konferencián az Imádás és Megújulás Szent Földjén Imezi Olo-ban, Nigéria Enugu államában. Nemcsak hálát, hanem köszönetet is kell, hogy mondjak a Szentháromságnak, amiért rendkívüli kegyelmek áradatával egyengették útjaimat, melyek végül erre a helyre vezettek. Továbbá köszönetet szeretnék mondani minden kedves magyar katolikus testvéremnek, akik áldozathozatalukkal mind anyagilag, mind lelkileg segítették, támogatták kijutásomat, az Isten fizesse meg nekik sokszorosan! Köszönöm az Úrnak, hogy megadta a kegyelmet számukra a tisztán látásra és hallásra, és felismerték az Ő akaratát. Válaszoltak az Égiek sürgető felhívására, igent mondtak a meghívásra és kinyitották a kapukat a kegyelmek áradata előtt hazánk számára.

A történet 20 évvel ezelőttre nyúlik vissza, mikor az akkor 17 éves Barnabas Nwoye meghívást kapott a Haláltusát vívó Jézus Krisztustól, hogy imádja az Ő Legdrágább Vérét, vigasztalja az Ő Haláltusát vívó Szent Szívét, engeszteljen a világ bűneiért és munkálkodjon azon, hogy az egész világon elterjedjen a Legdrágább Vér tisztelete. 20 év alatt nagyon sok minden történt Nigériában, az egész világon, Barnabas életében… a kegyelem növekedett, de nemcsak a ma már 37 éves Barnabas számára, hanem a környezete, nemzete, és az egész világ számára is.

Ez úttal kihagynám a 20 év történéseinek összefoglalását és rögtön 2015. január 1-jére ugranék, hiszen átvitt értelemben Magyarország ekkor kapcsolódott be Jézus Krisztus Legdrágább Vérének „Barnabas-szerinti” ájtatosságába.

Fontos üzenet 2015 újév hajnalán: (részletek)

“Amikor ebben az órában letérdeltem, és Istennek köszönetet mondtam az újév kegyelméért, látomásban a Szűzanyát láttam egy szép koronával a fején tündöklően ragyogó ruhában. Sugárzó mosollyal közelebb jött, és szelíden ezt mondta: „Édesanyátok vagyok, Mária, a Haláltusát vívó Jézus Krisztus édesanyja. Azért jövök, hogy megáldjam neked és minden gyermekem számára ezt az évet. A béke, a remény és az üdvösség üzenetét hozom számotokra. Jöjjetek, gyermekeim és lépjetek be a megmenekülés, a megújulás és az üdvösség bárkájába.

Jöjjetek, és találjatok oltalmat Fiam drága vérének védelmező pajzsa alatt! Jézus Krisztus Drága Vére a kegyelem örök óceánja. Más, mint a Noé korabeli áradat, amely a bűnösöket a föld színéről elsodorta. Jézus Krisztus Drága Szent Vére a bűnösök megmentésére ontatott ki. Ezekben a végső napokban Jézus Krisztus Drága Vére a zászló, amely mutatja a megmenekülés és az üdvösség bárkáját. Miként a szivárvány Isten Noéval kötött szövetségének a jele volt, úgy Jézus Krisztus Drága Vére az örök szövetségnek a jele… Amiként én mindnyájatokat összegyűjtelek oltalmam alá, úgy Jézus Krisztus Drága Vérének az oltalmába merítelek a ti lepecsételésetek és üdvösségetek érdekében. Minden a Földön Jézus Krisztus Drága Vérének az irgalmassága alatt áll.

… A vadállat uralma már elérkezett. Ő, és az ő kormányzói és szolgái a feszültségeknek és a terrornak az előidézői. Ez az ő órájuk. Sikerülni fog nekik, hogy sok vért ontsanak, hogy az embereknek szenvedést okozzanak, hogy az egyházat üldözzék, és a világ különböző részein, ahogyan látjátok, háborúkat idézzenek elő. De ez a vadállat már legyőzetett.

Gyermekek, ne féljetek, Jézus Krisztus Drága Vére a ti győzelmetek és megmentésetek. Szeretném Fiam, Jézus kérését tudatni veletek. Jézus azt kéri, hogy az egész világot ettől a mostani évtől kezdve az Imádásnak és a Megújulásnak ezen a Szent Földjén Drága Vérének szenteljék. Azt mondom ettől a mostani évtől kezdve, mert a szentelés csak akkor fog beteljesedni, ha a világ minden nemzete kitűzte lobogóját a bárkára, amelyet ez a szentföld jelenít meg. Csak azután fog elkezdődni a béke dicső korszaka. Ezen a módon fog sikerülni nekem, Isten Anyjának, minden gyermekemet az ő üdvösségük és békéjük érdekében Jézus Drága Vérének az óceánjába meríteni. Gyermekek, legyetek biztosak benne, hogy ennek a szentelésnek a beteljesedése megfelel sürgető kéréseimnek mindenütt a világon. Jézusnak ez a sürgető felhívása sietteti annak az órának az elérkezését, amely után annyira vágyakoztok. Ennek a szentelésnek minden évben, evvel a mostani évvel elkezdve, minden év szeptember 14-én kell megtörténnie.

Ekkor megkérdeztem. „Anyám, mit jelent az, hogy minden jelenlévő nemzet?” Ő szelíden ezt válaszolta: „Barnabas, amikor azt mondtam, minden nemzet, ezzel legalább egy személyre gondoltam, aki Jézus Szent Vérének odaszentelte magát. Csak egy odaszentelt lélek, vagy lelkek rendelkeznek azzal a kegyelemmel, hogy felállítsák nemzetük lobogóját ebben a bárkában. A zászló lobogása a győzelem meghirdetésének a jele abban a nemzetben. Tehát menj, és tégy tanítvánnyá minden nemzetet, ahogyan Jézus ezt neked megparancsolta. Így a magad számára és az emberiség számára békét szerzel.”

Teljesítettük a Szűzanya kérését. Isten kegyelméből Magyarország Jézus Krisztus Legdrágább Vérének szentelte magát és kitűzte zászlaját 2015. szeptember 14-én, a Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepén, az Imádás és Megújulás Szent Földjén, Imezi Olo-ban, Nigériában, 32 ország közül érkezési sorrendben a 30.-ként.

A kiutazás előkészületeit sokan nyomon követték, segítették. Persze sok nehézségeken kellett átmenni (főként lelki megpróbáltatásokon), mire a lábaim érinthették a Szent Földet, de visszatekintve a nehézségek, kellemetlenségek eltörpülnek amellett az óriási kegyelem mellett, melyet Nigériában tapasztalhattam.

Magyarországról 2015. szeptember 11-én indultam, a Liszt Ferenc reptérről az első utam Frankfurtba vezetett, ahol találkoztam Prof. Alfred Müller nemzetközi csoportjának egyik felével, akikkel innentől együtt utaztunk (1 osztrák, 2 svájci és 1 magyar). Prof. Müller volt az a személy, aki a mi kapcsolattartónk, „apostolunk” volt 2015 januárja óta. Sok segítséget kaptunk tőle, hogy jobban megismerjük a Haláltusát vívó Jézus Krisztus Drága Vérének tiszteletét, az üzeneteket, rajta keresztül kaptuk az első angol (eredeti) nyelvű imakönyvet, a pecsét felvételét előkészítő kilenced anyagát… lényegében ő Európa kapcsolattartója Nigériával, Barnabassal.

Frankfurtból több mint 7 órás repülőúttal Ethiopiába utaztunk, ahol először tapasztalhattam meg Afrika különleges vonzását. Habár ez az érzés (mint az később teljesen nyilvánvalóvá vált számomra) csak előfutára volt mindannak, ami Nigériában várt, mégis ízelítőt kaptam az ottani emberek lelkivilágából, életfelfogásukból, egy darabot a szívükből. Ethiopiában ugyan csak átszálltunk, de 5 órát várakoztunk a következő járatunk indulásáig. Így alkalmam volt alaposan megfigyelni a szintén várakozó utasokat. (Természetesen 90%-ban fekete bőrű nők és férfiak voltak.) Egyértelmű volt megkülönböztetni a katolikusokat a más vallásúaktól. Habár ez az ország inkább muzulmán ország, mint keresztény, mégis keresztények sokasága vállalja fel bátran hitét. Tanúságot téve Jézus Krisztus mellett, miszerint egyedüli szabadító és üdvözítő Ő, minden második férfi Benedek-keresztet hord a nyakában.

Addis Abababól Enuguba tartó járaton (velem együtt) csak 4 fehér bőrű ember utazott, mi is külön, mindenki más-más zónába. Az én zónámban tehát egyedül csak én voltam fehér (ráadásul nő). A 6 órás úton először igencsak kényelmetlenül éreztem magam, de ez csak az én félénkségemnek (esetleg rejtett előítéleteimnek?) volt köszönhető. Nem sokkal annak a ténynek a megállapítása után, hogy errefelé az emberek szeretik Jézust és szívesen láthatóvá is teszik ezt, ismét bizonyítékot kaptam arra a tényre, hogy ezek az emberek komolyan veszik, hogy Isten a mindennapjaik része, s nem csak vasárnap hajlandóak Vele foglalkozni. Történt ugyanis, hogy mellettem egy fiatal nő utazott a kisfiával, Londonból jöttek, rokonlátogatóban voltak 1 hónapig, már kicsit nyúzottak, ők is lassan 24 órája úton vannak. Nagyon aranyos volt a kisfiú, szívesen beszélgetett velem, büszkén mondta, anyukája orvos apukája üzletember. Kérdezte, miért utazom Nigériába, esküvőre jövök, vagy esetleg én akarok házasságot kötni? Válaszoltam: nem, én egy nemzetközi konferenciára jövök, ami vallásos témájú. (Gondolom, érezhető, hogy milyen diplomatikus választ adtam, mentes minden személyeskedéstől, hisz mégiscsak európai-magyar-keresztényként szépen megtanulhattam már, hogy a hit kérdése, a vallás „magánügy és nem közügy”, és különben is senkinek semmi köze ahhoz, hogy én kiben, miben hiszek.) Nekikezdett a gép a landolás folyamatába, ekkor jött meglepetés szerűen az „arcon-csapás”; Krisztina, van mit tanulnod bőven a helyiektől! Az anyuka el kezdett énekelni félhangosan, gyakran elérzékenyülve, rámosolyogtam, mondtam szép hangja van… már látható a gép ablakából

Enugu látképe: GYÖNYÖRŰ, buja, sűrű, zöld növényzet, vörös talaj, bővizű folyók, magas hegyek; az anyuka még mindig énekel, most már nem a törzsi nyelvén (Igbo) hanem angolul, már értem a szövegét… könnycseppek nekem is legördülnek az arcomon… szégyellem magam, hogy milyen kicsi is az én hitem… az anyuka megszólal: „Dicsőítő dalt énekelek az Úrnak, hogy hazahozott épségben minket, hogy újra itthon vagyunk.” Majd kitárja, felemeli kezeit és folytatja imáját. Körülnézek a gépen. Nem ő volt az egyetlen, aki ilyen módon ad hálát. Egyesek visszafogottabban, mások „látványosabban” de mindenki kivétel nélkül imával és keresztvetéssel zárta az út végét. Földet éréskor a taps legalább annyira Istennek szólt, mint a cabin crewnak.

Zökkenőmentesen átjutottunk a bevándorlási hivatal ellenőrzésén, nem volt gond a vízummal, a csomagok is rendben, sérülésmentesen megérkeztek. A reptéren már várt minket a fogadóbizottság, attól a perctől fogva állandó fegyveres kíséretünk volt.

A Szent Föld 20 mérföldre található az Akanu Ibiam nemzetközi reptértől, amit körülbelül 2és fél óra alatt el is értünk. Útközben Enugu külvárosi részén haladtunk át, majd több kisebb település (falucska) mentén. A nagyon szegény, a nagyon egyszerű, kevésbé művelt helyi lakosok rétegével találkoztunk. A hátrányos helyzetük azonban semmit nem befolyásolt abban, hogy mennyire vendégszeretőek, kedvesek voltak velünk. Mi a nélkülözés, éhínség, betegség, legyengültség állapotait láttuk az utcákon és az igazsághoz hozzá tartozik, hogy a lakosság túlnyomó része él így.

Minden erejükkel azonban azért küzdenek, hogy gyermekeiknek jobb jövőt biztosítsanak. Létezik számos egyházi alapítású és fenntartású iskola. Az első utunk nekünk is egy iskolához vezetett, mégpedig a Jézus Krisztus Legdrágább Vérének Apostoli Társasága által létrehozott intézményhez. Külön épületben tanulnak a fiúk és külön a lányok. Azon a területen található a Társaság nyomdája, és kórháza is. Kis idegenvezetés után indultunk tovább, már nem voltunk túlságosan messzi a célponttól. ú

Tovább haladva röpke 4km-t, indulástól számított egy nap elteltével el is értük célállomásunkat. Szívünk mindannyiunknak a torkában dobogott, mikor kinyílt előttünk egy hatalmas kapu és elsőként megpillantottuk az Imádás földjét.

Innentől kezdve vagyok „bajban”, képtelenség szavakkal átadni azt, ami az elkövetkezendő napokban történt. Megérkezésünktől (szep. 12. délután) 4 teljes napot és 2 fél napot, összesen mondhatjuk 5 napot töltöttünk ott, 5 felejthetetlen 24 órát. Annyira máshogy telt ott, és akkor az idő… az állandó jelenben éltem, éltünk… magam mögött hagytam minden személyes problémát, minden gondot, ami napjainkban hazánkban, Európában, az egész világban történik, már semmi nem tűnt fontos(abb)nak, sürgető(bb)nek, minden ami eddig volt, hirtelen apróvá vált… mintha Isten országának itt a földön megtapasztalható részévé váltunk volna. Valahogy az „önkontroll” is megszűnt, mintha az én-em nem akart volna mindent irányítani, kézben tartani, hanem átengedte a vezetést,… mintha a lélek folyamatosan lebegett volna a vizek felett, tudva és biztosan érezve, hogy nem süllyedhet el, hogy igazán Isten tenyerében tartózkodik,… miközben a tudatom végig csodálkozott, minden tapasztalás új élménynek hatott, mint amikor a kisgyermek először megy óvodába és fedezi fel a nagyvilágot, igen talán a legjobban ez fejezi ki azt az állapotot amibe csöppentem, még csak most, így utólag kezdem megérteni a történteket, hisz mit is mondott a mi Urunk? „Ha nem lesztek olyanok, mint a gyermekek, nem mentek be Isten országába.” (Mt. 18,3)

„Isten hozott! Érezd magad otthon! Hisz mostantól kezdve itt mindig itthon leszel!” – ezekkel a szavakkal adták át a szobám kulcsát. Éreztem, hogy nemcsak a szokásos, udvariassági forma részeként mondták ezt nekem, komolyan is gondolták. Lehetőséget kaptunk, hogy kipihenjük az út fáradalmait, de egy gyors átöltözés után már futottunk is a kapukon túlra, hogy köszöntsük először is a mi Haláltusát vívó Jézus Krisztusunkat, aki nagyon szeret minket, másodszor a zarándok társainkat, akik szerte a nagyvilágból érkeztek.

Az esti szentmiséig szentségimádás volt a program. Annyi minden kavargott bennem… annyi mindent lehetne, kellene, illene mondani az Úrnak,… mivel kezdjem? Köszönetet, hálát adjak? Áldást kérjek, vagy alkalmas szívet a kegyelmek befogadására,… most adjam át az Úrnak a kis lelki poggyászomat, amiben az otthoniakat, szeretteimeket, rám bízottakat, közösségi tagokat, minden egyes magyar testvéremet hoztam? Majd a Lélek szólásra indított: „Íme, itt vagyok Atyám, eljöttem, hogy megtegyem Akaratodat!” Tudtam, hogy ez a legtökéletesebb ima, amit csak mondhatnék, hisz éreztem, hogy nem én, hanem maga Krisztus imádkozik így bennem. Lelkemben mélyen megrendültem, még élek soha nem felejtem el ezt a pillanatot, hisz olyan tisztán, egyszerűen mégis erővel tört elő ez az egy mondat. Nemcsak a kinn tartózkodásom, hanem egész életem mottója ez lett.

A vasárnap szentmisével kezdődött. A nap többi részében mindenki lelkiekben készült a hétfői eseményekre. Visszavonulva a konferenciaközpont kápolnájába, egész nap az Úr lábánál ülhettünk, és most már alkalmasabb volt az idő a beszélgetésre… szépen elmondtam neki, hogy mennyire hálás az országom azokért a kegyelmekért, amiket eddig a történelem folyamán kaptunk, és hogy köszönjük engesztelő hivatásunkat is, fontosnak tarjuk örökségünket tovább vinni, és igyekszünk minden tőlünk telhetőt megtenni, hogy az Atya ránk vonatkozó terve megvalósuljon, imádkoztam fiataljainkért, papjainkért, egyházi és politikai vezetőinkért is.

2015. szeptember 14. Az év legfontosabb napja, melyet a Menny és a föld egyformán, izgatottan, nagy készülődéssel várt.

A nap programja:

·         5:00 ébredés

·         5:30 reggeli dicséret

·         6:30 reggeli

·         8:00 közös ima, üzenetek olvasása

·         10:00 Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepi szentmiséje

·         14:00 Pecsétfelvétel

·         15:00 Világfelajánlás Jézus Krisztus Legdrágább vérének, nemzetek zászlóinak felállítása a Szent Földön

A képek nem adják vissza jól a valóságot, Istennek legyen hála több ezren vették fel a Pecsétet ezen a napon, ami azt jelenti, hogy hónapokon át csütörtök éjjelenként virrasztottak, vigasztalták, engesztelték a Haláltusát vívó Jézus Krisztust, és most ünnepélyes keretek között önmagukat felajánlották Jézus Krisztus Legdrágább Vérének

Nemcsak ezen a napon, hanem az egész konferencia ideje alatt (09. 05. – 09. 20.) a szentmisék főcelebránsa Dr. Ayo Maria Atoyebi O.P. püspökatya volt, aki nemcsak a szentmiséken volt jelen, hanem minden más programon is, együtt imádkozott, engesztelt, virrasztott velünk, sokat tanította a népet Jézus Krisztus üzeneteiről, amit Barnabas kapott, valóban hirdette Isten országát. Szokás mondani, amilyen a fő, olyan a test is. Ayo Maria püspökatya az alázat és szeretet embere, elég, ha két szót szól, erről máris mindenki meggyőződhet. Itt azonban nem állhatok meg, nagyon fontosnak tartom megjegyezni, hogy nemcsak a püspök, hanem az egész papság határtalan tisztelettel, alázattal és szeretettel van Jézus iránt a Legméltóságosabb Oltáriszentségben, és az Ő Édesanyja iránt is. Mindez nemcsak szavakban, hanem tettekben is megnyilvánul, példa értékű, ahogy a liturgikus rendhez és fegyelemhez viszonyulnak.

Az ünnepi mise után következett a világ konszekrálás. A nemzetek képviselői az Oltáriszentség mögött haladva, az óriási kereszt lábához járultak, ahonnan miután a papok közösen megáldották a zászlókat, mindenki a sajátjával kijelölt zászlórúdhoz ment. A zászlók 4 sarkát megfogva a magasba emelve vittük büszkén és örömmel azokat, tudván, hogy történelmi jelentőségű pillanatok előtt állunk. A nép körülöttünk ujjongva fejezte ki gratulációját, hogy képviseljük hazánkat. A legcsodálatosabb mindközül az volt, hogy mindenki a saját anyanyelvén mondta el a felajánlás szavait.

Magyarul így hangzott:

„Én, Kis Krisztina, Magyarország képviselője, elvezetem nemzetemet, édes hazámat a Bárány győzelméhez, Jézus Krisztus Drága Vérének győzelméhez! Ezt a győzelmet jelképezi a mai napon a világ felajánlása a Legdrágább Vérnek, a mi Megváltásunk árának. Felajánlom országomat Jézus Krisztusnak! Kérlek Jézusom, vedd át az országunk kormányzását. Te uralkodjál országunk felett Jézus!

Jézus Krisztus Legdrágább Vére kormányozza a világot és uralkodjon a mi hazánkban!

Magyarország a Legdrágább Vérnek való teljes odaszentelődése jeleként, felállítja zászlaját ezen a földön, melyet Te választottál ki Uram, a Te Győzelmed kihirdetésére!

GYŐZELEM! 7X

Tiéd minden hatalom és győzelem Krisztus, most és mindörökké!!! Ámen                           

A zászlóállítás után folytatódott a program, a Kiv. 12, 1-13. szerint.

15.-16.-án az állandó lelki programok mellett, előadásokat is hallgattunk illetve mi magunk is tartottunk. A 32 ország képviselőinek megrendezett nemzetközi konferencia keretein belül, minden követ részletes beszámolót tartott országáról. Ezeken az üléseken is részt vett a papság, a püspökatya elnöklésével. Helyi újság és tv is jelen volt, riportot készített velünk, valamint felvétel is készült a konferencia teljes időtartama alatt. Én az előadásomban, bemutattam az országunkat, beszéltem Magyarország engesztelő hivatásáról, a magyarság 5 szent sebének misztériumáról, arról, hogy Regnum Marianumként milyen kötelességeink és jogaink vannak, s végül a Szeretetlángról. Részletes tájékoztatást adtam, hogy legújabb csatlakozóként nálunk hogyan valósul meg a Legdrágább Vér tisztelete, megközelítőleg hány ember szentelte már magát Jézus Krisztus Drága Vérének, hogyan történnek a csütörtök éjjeli virrasztások

16.-án az évenként megrendezésre kerülő szeptember havi engesztelő programok zárónapján, még egy nem várt és nem is remélt ajándékot kaptam az Égiektől. Az a személy, aki már felajánlotta önmagát Jézus Drága Vérének, és azóta, 3 éven keresztül folyamatosan éli felajánlását, virraszt csütörtök éjjelente, munkálkodik a Szent Vér tiszteletének terjesztésében, naponta igyekszik nem elveszíteni a kapott kegyelmeket, az megújíthatja önmaga felajánlását és egy következő szintre léphet, megkapja a Tökéletes Tisztaság Rózsáit. Ez azt jelenti, hogy megkapja a szükséges erényeket, amikkel legyőzhető az Antikrisztus és annak minden erői. Ezek az erények a következők: a szeretet, a béke, a szent engedelmesség, az önmegtagadás, a türelem, a jóság, a kedvesség, az öröm, a bölcsesség, és a csendesség. A meglepetés pedig az volt, hogy az Úr azt mondta Barnabasnak, hogy a nemzetközi zarándokok mindegyike megkaphatja ezeket a Rózsákat, akik előzőleg már önmagukat felajánlották az Ő Legdrágább Vérének, függetlenül attól, hogy ez a felajánlás 3 éve történt e vagy sem. Egyik ámulatból a másikba estem, és még most sem tudom felfogni, hogy engem alkalmasnak talált az én Uram erre a kegyelemre, mert részemről csak azt mondhatom, hogy se nem vagyok rá méltó, se nem érzem magam készen ilyen nagy kegyelemre, hisz ezzel óriási felelősség és feladat is hárul az emberre.

 17.-én délelőtt, még indulás előtt, hálaadó szentmisén vettünk részt. Alkalmam nyílt pár szót szólni a záró áldás előtt. Megköszöntem a püspök atyának, a papoknak, Barnabas testvérnek a szolgálatukat. Ígéretet tettem az ő jelenlétükben az Úrnak, hogy hazaérkezésem után minden tőlem telhetőt megteszek, hogy minden magyar ember ismerje, tisztelje és szeresse a mi Megváltásunk drága Árát, Jézus Krisztus Legdrágább Vérét.

Jézus Krisztus Legdrágább Vére ments meg minket és az egész világot! Ámen