Kedveseim, ne nyugtalankodjék szívetek, mert ha minden tőletek telhetőt megtesztek, akkor nagy lendülettel haladhattok a lélekmentés útján. A legfontosabb az, hogy ne szóródjatok szét! Legyetek összeszedettek, és húzódjatok szobátok rejtekébe és ott imádkozzatok! Ne engedjetek semmilyen zavaró tényezőnek, amely mást akar mutatni nektek, mint a rejtekben történő buzgó imádságot. MárBővebben

Kedveseim, legyen bátorságotok felvállalni mindent, amit elhibáztatok. Őszinte és tiszta lélekkel tanúsítsatok megbánást a Szentháromság és Édesanyánk előtt. Ők nem ítélnek el gyengeségeitek miatt, mint a legtöbb ember, hanem irgalmas szeretetükben kezüket nyújtják felétek. Higgyétek, hogy megkönyörülnek rajtatok! Ne engedjétek, hogy a kísértő ítéletet mondjon rátok! Utasítsátok el a szabadítóBővebben

Kedveseim, éberen őrködjetek egymás fölött, hogy a gonosz lélek egyikőtöknek se árthasson! Legyetek figyelmesek a lelki szükségletekre, melyet szívetekben megmutat nektek a Szentlélek. Amire felfigyeltek, azt cselekedjétek is meg, mert gyorsan elmúlik a pillanat lehetősége! A legtöbbet lelketekből tudtok megtenni, a másik ember lelkéhez szólva. Csak vegyétek nagyon komolyan! Imádkozzatok,Bővebben

  Kedveseim, napjainkban különösen kiáradt Édesanyánk szeplőtelen szívének szeretetlángja. Mindenki, aki hozzá folyamodik, megtapasztalja édesanyai gyöngéd szeretetét. Bízzatok Benne és ragaszkodjatok Hozzá, mert Ő vezet el titeket a Szentháromság örömébe. Ha készen álltok, mint az Ő engesztelő katonái, akkor biztosak lehettek abban, hogy minden eszközt megragad, hogy győzelemre vigyétek küzdelmeiteket.Bővebben

Kedveseim, közel van már az Úr eljövetelének napja. Jöjjetek, és imádjátok üdvözítő Istenünket! Szívetek legyen erős és hagyatkozzatok a Szentháromságra! Minél inkább megdicsőítitek életetetekkel Őt, annál jobban megnyílik szívetek kegyelmeinek befogadására. A dicsőítés olyan kiváltság, mely a szentek osztályrésze. Magasztalásotok által egyre jobban felemelkedtek az isteni dimenzióba, ahol megszűnik mindenBővebben

Kedveseim, gondolkozzatok el azon, mi mindent tett veletek az Úr, mert bizony, ha nem emelt volna fel titeket az Ő irgalmába, most képtelenek lennétek életeteket hozzá igazítani. Amikor az ember eljut életének nagyon mély pontjához, ahonnan semmilyen kiutat nem lát, akkor teljesen kétségbe esik és megadja magát. Akkor eldobja magátólBővebben

Kedveseim, minden helyzetben őrizzétek meg nyugalmatokat! Ne féljetek, a gonosz lélek nem tud kikezdeni veletek, mert egészen elköteleztétek magatokat a Szentháromságnak. Tartsatok ki mellette mindhalálig! Vigyázzatok, a gyorsan pergő események ne ingassanak meg benneteket. Már sokan vannak, akik elpártoltak attól az úttól, melyet számukra kijelölt a Szentháromság. Imádkozzatok értük, hogy legalább aBővebben

  Kedveseim, ajánljátok fel életeteket engesztelő áldozatul. Ez a legnagyobb érték, melyet ezen a világon adhattok a Szentháromságnak. Ezáltal lesztek igazán munkatársai Istennek, akikkel minden tervét megvalósíthatja. Semmit sem tehettek a Szentlélek kegyelme nélkül, mert mindent Tőle kaptok. Ezért mindaz, aki engedelmeskedik neki, már most az üdvösség ígéretében él. SzeressetekBővebben

Kedveseim, amikor a Szentháromság szeretetárama körülvesz benneteket, hagyjátok magatokat, és ne akarjatok görcsösen ragaszkodni saját elképzeléseitekhez. Tegyen boldoggá egészen ez a szeretet áradat, mert abban megfürödni a legnagyobb kegyelem. Ti, akik kiválasztottak vagytok, ne éljetek vissza soha Isten nagylelkű jóságával, hanem adjátok át magatokat neki tetsző áldozatul. Akkor a nektekBővebben

Kedveseim, függesszétek szemeteket a Szentháromságra és engedjétek, hogy bármit megtegyen veletek. Ez azt jelenti, hogy álljatok készen arra, hogy mindent elfogadtok a kezéből, ami hozzátok érkezik. Természetesen, nemcsak megpróbáltatás érhet benneteket, amit elviselve felajánlotok, hanem ugyanúgy tegyetek mindennel, ami örömteli meglepetést okoz nektek. Ne tulajdonítsatok magatoknak rendkívüli jelentőséget, csak egyBővebben