Szent István király plébánia, Pestszentlőrinc
1998-ban alakult az imacsoportunk egy SZENTLÉLEK SZEMINÁRIUM elvégzése után. A pestszentlőrinci Szent István Király Plébánián szalézi atyák által megismertetett „TÖBBLET ENGESZTELŐ IMAÓRA” füzetből imádkoztuk minden kedden a – Mindszenty bíboros atya által hitelesített – Natália nővérnek Jézus és a Szűzanya által kértek alapján összeállított imádságait édes Hazánkért, ill. a füzetbenBővebben
Én egyéni engesztelést végzek
Feliratkozom a találkozóra. Jó lesz együtt engesztelni a testvérekkel. Én egyéni engesztelést végzek. Figyelembe veszem a magánkinyilatkoztatásokat, a szabadkőművesség rombolásait az Egyházban, a világban lévő eseményeket. Inkább globális eseményeket és csoportokat veszek számba az imaszándékaim felajánlásakor. Szándékaim nagyon sok mindenre kiterjednek, amit nem sorolok fel. A szándékok kehelybe helyezése őrangyalomBővebben
Imádkozom naponta a kápolna felépüléséért
Szeretnék többet tudni az engesztelés módjairól és egy közösséghez csatlakozni. Egy éve mindennap imádkozom a Rózsafüzért a Szűzanya szándékára és a világ bűneiért engesztelésül. Ez az ima arra indított hogy, péntekenként böjtöljek szintén a Szűzanya szándékára és a bűnösök megtéréséért. Nemrégiben láttam a Mária Natália nővérről és a Szent AnnaBővebben
Egy nagy engesztelő halálára
Ezt az imát a május 15-én elhunyt Jancsó Imre atya a börtönben töltött évei alatt írta a „Jézusomnak szívén megnyugodni jó” dallamára. Azóta is minden nap elimádkozta. Imádkozzuk érte is!Bővebben
Mária Út Egyesület imacsoportja
Szent Anna imacsoport, a Mária Út Egyesület központi imacsoportja Vezeti: Gubicza Katalin – Molnár András Rendszeresen találkozunk az alábbiak szerint:Bővebben