Jézus 2. dicsőséges eljövetele

Bocsa József: Elmélkedés Advent 2. vasárnapján

Az elmúlt hét zsolozsmájában olvastunk egy beszédet Szent Bernáttól Jézus 3 féle eljöveteléről. Az Úr három eljöveteléről tudunk. Ez a harmadik fajta eljövetele a másik kettő között van. Az a két megjelenése látható, ez a harmadik azonban nem látható. Első megjelenésében Urunk megjelent a földön, és társalgott az emberekkel (Bár 3, 38), amikor – mint maga is mondja – látták őt az emberek, és gyűlölettel fogadták. A végső megjelenésekor pedig minden ember meglátja az Isten üdvösségét (Lk 3, 6), és feltekintenek arra, akit keresztülszúrtak (Jn 19, 37). A kettő között levő harmadik fajta megjelenése: titokzatos megjelenés, egyedül csak a választottak tapasztalhatják meg magukban, és üdvözíti is lelküket.

Erről a 3 eljövetelről szeretnénk most elgondolkodni, de elsősorban Jézus végső, az ég felhőin való eljöveteléről.  Az elsőt ismerjük, az Karácsonykor való születésével kezdődött, és mennybemenetelével zárult. Azóta már benne vagyunk az Ő második, dicsőséges eljövetelének a várásában.

Jézusnak ezt a 2. dicsőséges ejövetelét már az első keresztények is várták. És azóta is sokszor volt ilyen apokaliptikus várakozás. Abból, hogy ezek a várakozások mindeddig hamisnak bizonyultak, nem következi az, hogy akkor nem is fog bekövetkezni, ne is foglalkozzunk vele.  A liturgikus év végénnek, és az év elejének, az adventnek a szentírási olvasmányaiban is sok szó van erről.

Hangsúlyos ezekben az olvasmányokban, hogy a napot és az órát senki sem tudja, de ugyanakkor vannak jelek, amelyekből mindenki olvashat, és kell is olvasnia.

Vessünk egy pillantást ezekre a jelekre! Ez olvassuk pl. Lukács evangéliumának a 21. fejezetében.  25Jelek lesznek a Napban, a Holdban és a csillagokban, a földön pedig kétségbeesett rettegés a népek között a tenger zúgása és a hullámok háborgása miatt. 26Az emberek meghalnak a rémülettől, és a világra zúduló szörnyűségek várásától. Az egek erői megrendülnek. 27Akkor majd meglátják az Emberfiát, amint eljön a felhőben, nagy hatalommal és dicsőséggel. 28Amikor ez teljesedésbe kezd menni, nézzetek fel, és emeljétek föl fejeteket, mert elérkezett megváltásotok ideje.”

A 26. verset emelem ki ebből: Az emberek meghalnak a rémülettől, és a világra zúduló szörnyűségek várásától. Sokszor voltak már járványok, apokaliptikus idők a történelemben, és sokan meghaltak talán nemcsak a járványtól, hanem a rémülettől is. Lehetne még egyéb jeleket is idézmni magából a Szentírásból is. De az hosszúra nyújtaná gondolatsorunkat! Az elmúlt hónap Adoremusat, ha elővesszük, rengeteg ilyen jelet találunk benne.

Ugyancsak az elmúlt hét zsolozsmájában szerepelt Szent Efrémnek egy beszéde. Ő azt tartja természetesnek, hogy minden nemzedék a saját életében várja Jézusnak ezt a 2. dicsőséges eljövetelét. Jézus titokban tartja 2. eljövetelének az idejét, hogy éberek legyünk, és mindegyikünk azt higgye, hogy az ő életében következik be. Ha ugyanis feltárta volna, mikor jön el, érkezésének nem lenne ösztönző jellege, és nem vágyakoznának utána azok a nemzedékek és korok, amelyek tudják, hogy úgyis nekik fog megjelenni. Kijelentette, hogy eljön, de nem árulta el, hogy mikor jön. Így minden nemzedék és minden kor várva várja őt.    

Koncentráljunk csak arra, amit most átélünk! A járvány, és a hozzá kapcsolódó oltás mindenkit érint, akár úgy, hogy meggyőződésből, félelelemből, kényszer hatására oltatja magát, akár úgy, hogy éppen ellenáll a kényszeroltásnak. A járványhelyzethez kapcsolódóan rengeteg a korlátozás, sokan tönkremennek gazdaságilag, félelembe merevednek, öngyilkosok lesznek, vagy éppen kórházba kerülnek, és meg is halnak akár oltottak, akár oltatlanok, akár a rettegett betegségben, akár azért, mert a korlátozások miatt nem kapják meg a betegségükre szabott megfelelő orvosi ellátást.

A haláltól rettegnek sokan. És az ember földi életének a védelme címén oltakoznak sokan, és ilyen jogcímen akarnak mindenkit rákényszeríteni az oltásra.

A félelem az, amely akár az oltás felé mozdít embereket, akár az oltás ellen mozgósít. Félelem a betegségtől, a haláltól, a kiszolgáltatottságtól, a manipuláltságtól. De a félelem nem Istentől való, az a sátán eszköze, különösen a haláltól való félelem. Az élet védelme az ürügy mind az oltásra, mind az oltás elutasítására. Erre hivatkozik az oltás pártján lévő, és az oltást elutasító is.

De arról sokan elfeledkeznek – akár oltáspártiak, akár oltásellenesek, akár civilek, akár a klérus tagjai, hogy nem az ember földi élete a legnagyobb érték, hanem az örök élete.  Jézus már legyőzte a halált, és azt tanítja nekünk, hogy ne féljünk a haláltól, mert az igazi, örök életünk éppen a halálunk után kezdődik. Ez a földi élet csak arra való előkészület. A halál a kapu, amin keresztül belépünk az igazi, boldog örök életbe. Tehát nem szabad félnünk a haláltól, ha igazán krisztusian gondolkodunk. Az más kérdés persze, hogy a halállal való szembesülés a mai ember számára sokkal nehezebb, mint akár csak az én generációm számára, amikor gyermekkoromban együtt élt egyetlen lakásban, vagy egyetlen szobában a három nemzedék. Közvetlen tanúja volt a gyermek is mind a születésnek, mind a halálnak. Ma mindkettő többnyire a kórházakban történik.

Akkor helyes csak bármely cselekedetünk, ha az Istenre irányultan, a szeretetre irányultan tesszük. Akár oltakozik valaki, akár nem de ha ezt nem teljes Istenre való ráhagyatkozással teszi, helytelen úton jár, helytelenül cselekszik.

Isten az élet és a halál ura. Ő szabja meg minden életnek a kezdetét és a végét is. Az emberen csak az múlik, hogy mivel tölti ki életének ezt a földi szakaszát, mert itteni viselkedése fogja megszabni halál utáni örök sorsát.

A földi életet is védeni kell, nem szabad felelőtlenül veszélyeztetni, nem szabad önként elvetni magunktól – még a szenvedésektől való félelemből sem – még kevésbé szabad nekünk embereknek mások élete és halála fölött rendelkeznünk.

Egyre inkább olyan időkbe tartunk, sőt már benne is vagyunk, amikor megnő az egyéni felelősség, az egyéni döntés jelentősége.

Jézus első eljövetelének az ünnepére készülünk, és sokkal hangsúlyosabban az Ő második dicsőséges eljövetelére. Mindkettő szempontjából döntő fontossága van annak, amire Keresztelő János a mai evangéliumban felhívja a figyelmet. Ez pedig nem más, mint a bűnbánat és a megtérés. Mindkettő ugyanúgy aktuális, mint Keresztelő János fellépésekor.

Pogányságba süllyedt ez a mai világ. Nem látja, hogy a rázúduló bajok és az Istentől való eltávolodás közvetlen kapcsolatban vannak egymással. És a kereszténység is elkezdte feladni alapvető értékeit – sokszor sajnos éppen papjai, lelkészei vezetésével – hozzá járulva ezáltal ahhoz a helyzethez, amiben ma van a világ.  Ebből az igazi pogányságból – és hadd használjak itt egy furcsa szót – ebből a keresztény-katolikus pogányságból csak a bűnbánat, a megtérés, az éberség, az első advent igazi mély átélése a kivezető út.

A bűnbánatról, a megtérésről, a gyónásról talán van némi fogalmunk. Sokan ajánlják ma az életgyónást is, de ahhoz külön be kell jelentkezni egy paphoz, akinek jártassága van ebben, és még ideje is van hozzá.

Az éberségről a ma már idézett Szent Efrém a következőket mondja. Legyetek éberek, mert amikor a test alszik, akkor a természet uralkodik rajtunk, és nem saját akaratunkból, hanem a természet szeszélye szerint, erőszakkal valósulnak meg a dolgok. Amikor pedig mély álom vesz erőt a lelken, mint például a csüggedtség vagy a szomorúság – hozzá tehetjük ehhez a félelmet – akkor az ellenség uralkodik rajta, és olyat tétet vele, amit nem akar. A természeten úrrá lesz az erőszak, a lelken az ellenség.

Hogy ez ne történhessen velünk, ehhez szükséges Jézus közbülső eljövetele, amelyről az elején Szent Bernátot idéztük. Mi is ez, milyen kapcsolata van Jézus első eljövetelével? Befejezésül erről még néhány szó.

Ha valóság az, hogy ez a mi generációnk fogja átélni Jézus második, dicsőséges eljövetelét, azt olyan megpróbáltatások előzik meg, a megtisztulásnak olyan időszaka, amelyet csak az fog ép elmével kibírni, aki odaszegődik az Erzsébetet látogatására induló fiatal Szűzanya mellé, és a Betlehembe induló Szentcsalád mellé, és velük átéli, amit ők átéltek. Csak az tud a Golgotán, a kereszt alatt is megállni – a világ és az Egyház elérkezett a Golgotára – aki a Szűzanyával, Erzsébettel, Szent Józseffel átéli Keresztelő János és a Kisjézus születésének az örömét, aki Máriával imádkozza a Magnificatot, hálát adva már előre az új világ szülési fájdalmaiért, amiket mindenkinek át kell élnie, nemcsak az anyáknak.  Mária, Erzsébet, Zakariás, Szent József átélték a születés örömét, a gyermekek növekedésének a boldogító örömét, hitük megerősödött, egészen személyessé vált.

Csak ezekkel a személyes tapasztalatokkal megerősödve nézhetünk szembe Urunk második eljövetelével, az azt megelőző nagy tisztulással, és tudunk örömmel készülni a ránk váró megpróbáltatásokra is. Ezek a személyes tapasztalatok adják meg nekünk azt a szilárd hitet, ami a Szűzanyában megvolt a Golgotán is, Jézus sírban nyugvásának az idején is. Ezt a hitet az imádság, a bűnbánat, a szentmise, és a szentségimádás táplálják bennünk. Ezek azért olyan létfontosságúak.