Bocsa József atya:
Nagycsütörtökön Jézus utolsó vacsorájára emlékezünk, azt tesszük jelenvalóvá az esti szentmisében.
Mi volt Jézus utolsó vacsorája?
· Jézus tudta, hogy hamarosan meghal. Tudta, hogy a zsidóknál szokásos pászka vacsorát már nem költheti el úgy, ahogyan az szokásban volt. Mindennek teljes tudatában övéit egészen különleges utolsó vacsorára hívta meg, amely nem tartozott egyetlen zsidó rítushoz sem. Az ő búcsúja volt ez, amelyen valami újat adott, önmagát ajándékozta igazi bárányként, és ezzel megalapította a saját pászkáját.
Lehet, hogy meglepőnek tűnnek ezek a gondolatok, de nem a saját gondolataim. XVI. Benedek pápának a Názáreti Jézus c. könyvéből valók. Ez az egész elmélkedés az ő gondolataira épül.
Benne van Jézus utolsó vacsorájában az egyiptomi kivonulásra való emlékezés. De nemcsak erről van szó benne, és nem is ezé a főszerep. Az ószövetségi zsidó liturgiának sok eleme benne van, de inkább azt mondhatjuk, hogy Jézus a saját liturgiáját alkotja meg.
Az utolsó vacsora központi gondolata saját szenvedésének, halálának és feltámadásának az elővételezése. Számára és az apostolok számára azon az utolsó vacsorán jövő események előre való megjelenítése. Számunkra, akik utólag emlékezünk, a Nagyhét szent három napjának és a Húsvét eseményeinek az újra megjelenítése, jelenvalóvá tétele.
Az egyik központi esemény az utolsó vacsorán és a szentmisében az átváltoztatás, amikor a kenyérből Jézus teste, a borból Jézus vére lesz. Mindez egy hálaadó imádság keretében történik.
Az átváltoztatás tehát, ahogy a szentmise neve, az Eucharisztia is mutatja, egy hálaadó imádságba van beágyazva.
· Mind a négy utolsó vacsorát leíró szentírási szövegben az szerepel, hogy „Jézus vette a kenyeret, áldó és hálaadó imádságot mondott, majd kiosztotta a kenyeret”.
Két szó kerül itt elő: az „eucharisztia”, és az „eulogia”. Az eucharisztia Pál apostolnál és Lukács evngelistánál, illetve az eulogia Márknál és Máténál: mindkét fogalom a „beraka”-ra, a zsidó hagyomány fontos hálaadó és áldó imádságára utal, amely része mind a húsvéti rituálénak, mind a mindennapos étkezésnek. Nem esznek anélkül, hogy hálát ne adnának Istennek a tőle kapott ajándékokért, a kenyérért, amely a föld és a borért, amely a szőlőtő termése.
Az eucharisztia szó más összefüggésben is előkerül Pál apostolnál: „Istennek minden teremtménye jó, és semmi sem megvetendő, amit hálaadással (eucharisztia) veszünk magunkhoz, mert Isten tanítása és az imádság megszenteli.” (1 Tim 4,4köv)
Jézus az utolsó vacsorán, de már előtte a kenyérszaporításnál is, ezt a hagyományt folytatta. Az átváltoztatás szavai az imádságnak ebbe az összefüggésébe tartoznak; a hála áldássá, és átváltoztatássá lesz bennünk".
Az egyház a legkorábbi időktől fogva nem csupán valami mágikus parancsnak tartotta az átváltoztatás szavait, hanem imádságnak, amelyben Jézussal együtt imádkozunk. Jézus isteni szeretetében önmagát ajándékozza nekünk a kenyér és a bor színei alatt.
Először a kenyeret töri meg.
· A kenyér megtörése a családfő dolga, aki az Atyaistent képviseli, aki a föld termékenységével mindannyiunknak megadja az élethez szükséges javakat.
A kenyér megtörése „továbbá a vendéglátás gesztusa is, amellyel egy idegennek a saját életünkből adunk részt, asztalközösségünkbe fogadjuk őt.”
„Megosztani mással azt, ami a miénk, és elfogadni azt, amit a másik ad, vagyis osztozkodni, ez a közösség alapja. Az adás és az elfogadás, vagyis az egyesítés ősi emberi gesztusa Jézus utolsó vacsoráján mély értelmet nyer: Jézus önmagát adja. Isten ajándékozó jósága egészen radikális formát ölt, amikor a Fiú a kenyérben önmagát megosztja, szétosztja és kiosztja.”
„Jézus gesztusa így az Eucharisztia egész titkának jelképévé lett: az Apostolok Cselekedeteiben és általában a korai kereszténységben a „kenyértörés”az Eucharisztia elnevezése. Benne Isten vendégszeretetét fogadjuk el, aki Jézus Krisztusban, a megfeszítettben és feltámadottban nekünk ajándékozza önmagát. Így pedig a kenyértörés és az osztozás – a szertő figyelmesség afelé, akinek szüksége van rám – magának az Eucharisztiának belső dimenziója.” Benne Isten osztja meg mindazt a gazdagságot, ami az övé a szegény, nincstelen, gyarló emberrel. Tőle pedig elfogadja egyszerű ajándékát, felajánlását.
A szentmise nemcsak egy rítus, nemcsak egy cselekedet, amit a pap az oltárnál végez, hanem benne van a „caritas”is, a másikkal való törődés, amely nem a kereszténység második területe a kultusz mellett, hanem éppen ebben a legfontosabb istentiszteleti cselekményben gyökerezik, és ehhez tartozik. Az élet horizontális (a többi ember felé irányuló) és vertikális (az Isten felé irányuló) síkja elválaszthatatlanul egy az Eucharisztiában, a „kenyértörésben”.
Templomunkban a kezdeményezők jóvoltából szépen össze is kapcsolódik a kettő a havonta ismétlődő szegények miséjében, amelyhez szeretetvendégség, élelmiszerek kiosztása is társul.
Nézzük meg egy kicsit közelebbről Jézusnak a kenyér felett kimondott szavait!
· Máté és Márk evangélistánál azt mondja Jézus: Ez az én testem. Pál és Lukács hozzáfűzi: „amely értetek adatik”.
„Amikor Jézus a testéről beszél, természetesen nem a testre, mint a lélekkel vagy szellemmel szembenálló valóságra gondol, hanem a testben élő egész személyre.”
„Erőszakos halálát átváltoztatja szabad önátadásának aktusává másokért, másoknak.”
Óriási lehetőség ez számunkra is. Sok minden nem úgy történik az életünkben, ahogy szeretnénk. Sokszor mások gyengeségének, szeszélyének, erőszakosságának vagyunk kiszolgáltatva. De számunkra is adott Jézus példájára a lehetőség, hogy amit elszenvedünk, azt önként is vállaljuk – vezeklésül a saját bűneinkért és engesztelésül másokért, mások, talán éppen a velünk erőszakosan cselekvők, üdvösségéért.
Jézus ezt mondja: „Nem veszi el tőlem senki az életemet, magam adom oda” (Jn 10,18) Jézus „odaadja életét, és tudja, hogy éppen így újra vissza is veszi. Életének odaadásában bennfoglaltan már ott a feltámadás is.”
Az érdemszerző szenvedésbe, a feltámadásba vetett hit számunkra is megkönnyítheti a jogtalanságok, erőszakosságok, vagy egyszerűen csak fájdalmak, kényelmetlenségek elviselését és felajánlását.
Éppen ez történik az Utolsó Vacsorán, és minden szentmisében. „Ez az új kultusz, amelyet Jézus az utolsó vacsorán alapít, az emberiség bevonása saját helyettesítő engedelmességébe.” Jézusnak társai leszünk mi is az emberiség megváltásában, ahogyan a Szűzanya társa volt.
· „A Fiú, Isten egyszülött Fiának az engedelmessége áll szemben a gonoszság mocskos áradatával. Benne Isten maga szenvedett, ezért az ő engedelmessége mindig végtelenül több, mint a gonosz hömpölygő folyama, amely minket is magával akar sodorni.” De az ő áldozatához kapcsolódva, az ő keresztjébe belekapaszkodva nem tud minket magával sodorni ez a szennyes áradat.
Az ószövetségi áldozat, állatok vére nem engesztelhetett, és Istent és az embert sem köthette össze. Csak a remény és a várakozás jele lehetett. Jézus bemutatja az Atyának kedves áldozatot, amely összebékíti egymással Istent és az emberiséget. „Jézusnak a kehely fölött mondott szavai mindezt összefoglalják, és meg is valósítják: Jézus ajándéka „új szövetség az ő vérében”.
Jézus ezekkel a szavakkal lép a világba: Itt jövök Istenem, hogy akaratodat megtegyem. És kimondja ezeket a szavakat és megcselekszi akkor is, amikor a legnehezebb, Nagycsütörtökön ott a Gecemáni kertben elővételezve, és a Nagypénteken azoknak a kínszenvedéssel teljes óráknak minden végtelenül nehéz és hosszúnak tűnő percében: „Atyám, ne az én akaratom legyen, hanem a tiéd.”
Néhány éve állítatta vissza XVI. Benedek pápa a misében az átváltoztatás szavaiban a „mindenkiért” helyett a „sokakért” kifejezést. Könyvében magyarázatot találunk ennek a miértjére.
· Lukácsnál és Pálnál „értetek”, vagyis mindenkiért szerepel. Márknál és Máténál „sokakért”. Mit jelent ez a különbség?
o Jézus minden emberért meghalt. De „a kehely fölött mondott szavak nem a kereszthalált és annak hatását jelölték, hanem a szentségi cselekményt.” Jézus mindenkiért meghalt, de az eucharisztia szentsége nem hat mindenkire, csak azokra, akik részt vesznek, és méltó módon vesznek részt benne. Az utolsó vacsorán bemutatott áldozata, és a szentmisében bemutatásra kerülő áldozata sokakhoz eljut, de nem mindenkihez.
Az Eucharisztiában azok számára árasztja kegyelmeit, akik részt vesznek a szentmisén, és méltó módon, tiszta lélekkel, önátadással vesznek részt.
Egy záró gondolat: az Egyház megalapítása az utolsó vacsorán történik
· „Az Eucharisztiával maga az Egyház jön létre” – mondja a pápa.
Az Egyház az Eucharisztiából születik. Éppen ez II. János pápa egyik enciklikájának a címe: Ecclesia de Eucharistia: az Egyház az Eucharisztiából. Belőle kapja egységét és küldetését. „Az Egyház az utolsó vacsorából születik, de éppen ezért Krisztus halálából és feltámadásából, amit testének és vérének adományában elővételezett.”
A nagycsütörtök a papság, az egyházi rend születésének az ünnepe is. Ezen a napon van a püspökkel együtt a krizmaszentelési mise, amelyen a papság megújítja fogadalmát is. Az előző pápák mind külön üzenetet is intéztek ezen a napon a papsághoz és a hívekhez. Velük, az ő körükben, az övéikkel töltötték ezeket az órákat. Az apostoloknak, papjaiknak a lábát mosták meg, ahogyan Jézus saját apostolaiét. Velük ünnepelték az Eucharisztiát. Ezért mossuk meg most mi is a tanítványaink lábát.
