Kutatási eredmények Szent Anna kápolna és a Viág királynője kápolnával kapcsolatban
Ezen az oldalon tette közzé a Budapest Anna-réten található, történelmi térképekre, felvételekre és jelen mérésekre alapozott kutatásainak eredményeit két kápolnával kapcsolatban a Nivellum Kft. A pályázatuk is olvaható itt, amelyet a “Nyílt ötletpályázat a Budapest Főváros, XII. kerület hegyvidék Anna-réti, miséző-, emlékhely koncepciótervére” beadtak. A pályázatok elbírálása ugyan már megtörtént,Bővebben
2020. 01. 13. Szent Hiláriusz püspök
Gyermekeim! (Mk 1,14-20) Szent Hiláriusz a negyedik században élt, és az ariánus eretnekséggel szemben elszántsággal vette fel a harcot, és bártan védelmezte a katolikus hitet. Azt hirdették, hogy csak emberi teremtmény vagyok, de Hiláriusz kiállt az igaz hit mellett, és hirdette valóságos Istenségemet, és az Atyával való egylényegűségemet. Felnőttként keresztelkedettBővebben
2020. 01. 12. Urunk Megkeresztelkedése
Gyermekeim! (Mt3,13–17/ Keresztelésemet az evangélista, csak mellékesen említi meg. Az elbeszélés uralkodó motívuma a rólam szóló isteni kinyilatkoztatás, és megdicsőülésem. Az Atya Istennek ezt a keresztség utáni megjelenését, hármas lealacsonyodás előzte meg. Először is beléptem a nép sorába, egyként a sok közül. Felvettem a megtérés keresztségét, a bűnök bocsánatára, minthaBővebben
2020. 01. 09.
Gyermekeim! (LK 4,14-22) Názáret városában fogantattam, nevelkedtem, amíg érett férfivá lettem. Működésem kezdetére ez a jelentéktelen és hitetlen város nyomta rá jegyét, amely megbotránkozott bennem, és meg akart semmisíteni. Szent szokás szerint jelentkeztem felolvasásra. Minden izraelita férfinak joga volt a szent könyvekből olvasni, és hozzáfűzni valami magyarázatot, vagy intő szót.Bővebben
2020. 01. 08.
Gyermekeim! (MK 6, 45-52) Tanítványaimat felszólítottam, hogy szálljanak a bárkába, és menjenek előre a túlsó partra, amíg hazaküldöm a népet. Miután ez megtörtént, felmentem egy hegyre, hogy egyedül imádkozzam. Hálát adtam Atyámnak mindenért, amivel megajándékozta a népet. Hosszas időt töltöttem vele, és egészen elmélyültem az imádásban. Legbensőségesebb kapcsolatunkat félbe kellettBővebben
2020. 01. 06. Urunk megjelenése, Vízkereszt
Gyermekeim! (Mt2,1-12) A napkeleti bölcsek hódolatáról számol be az evangélium. Azért jöttek Betlehembe, mert egy új, fényes csillag vezette őket bölcsőmhöz. Valójában csillagvizsgáló tudósok voltak ők, akik Napkeletről érkeztek, hosszú utat megtéve. Ebben az időben Heródes király uralkodott Palesztinában. Mikor kiderült, mi járatban vannak a mágusok, rettegve féltette tőlem hatalmát.Bővebben
Látogatóban Mária Natália nővér egykori szállásadójánál, lelki gyermekénél
Bocsa József atya beszéde január első szombatján az Anna-Réten Dr. Nehéz Mártáról van szó, akinél két évet lakott Natália nővér, és aki haláláig kapcsolatban maradt vele, a nővér lelki vezetettje volt. Kértem, hogy meséljen Natália nővérről. Én a nővér életének először a külső kereteit akartam tisztázni. Miután ezt tisztáztuk. ő arrólBővebben
2020. 01. 01. Szűz Mária Isten Anyja
Gyermekeim! (Lk 2, 16-21) Én is anya voltam, aki Magzatomról, ahogyan megszültem, azonnal lemondtam, mert Istennek ajánlottam föl. Méhemnek gyümölcsét adtam oda az Atyának, hogy jóvátegyem Éva bűnét, aki elvette a tiltott gyümölcsöt. Nem akartam semmi másról tudni, csak arról, amit Isten számomra tudnivalóként elrendelt. Megtagadtam önmagamtól az érzékek mindenBővebben
2019. 12. 31. I. Szilveszter pápa
Gyermekeim! (Jn 1, 1-18) „Én vagyok a világ világossága”, azért jöttem, hogy megvilágosítsak „minden világra jövő embert.” Aki bennem hisz, az ujjá születik és bennem megigazul. A keresztény üldözések lezárultak, és Nagy Konstantin császár, győzelme után bevezette a szabad vallásgyakorlatot 313.-ban. A következő évben Szilveszter pápa volt az, aki elsőkéntBővebben
2019. 12. 30
Gyermekeim! (LK 2, 36–40) A próféta mellé társult a prófétaasszony, tanúságtétele is. Izraelben mindig voltak olyanok, nők, akik a Lélek adományait birtokolták. Nemcsak Simeon lelkét, de Annáét is az ószövetségi jámborság formálta ki. Magas korukban is Istennek a tetszése voltak. Amikor Anna velem találkozott, élete fegyelmezett, és tiszta volt. Éjjel–nappalBővebben