Szeplőtelen Fogantatás
2016.12.08. Gyermekeim! Édesanyai szeretettel jöttem el hozzátok. Szeplőtelen Fogantatásom Ünnepén nagy kegyelmeket kértem számotokra Jézusnál. Adja meg nektek, hogy szentül és feddhetetlenül éljetek, ahogy Mennyei Atyánk kívánja tőletek. Ezt csak azok tudják megélni, akik megszabadulnak még a rejtett bűneiktől is. Úgy szeretnélek látni benneteket, mint akik törekedtek a kiengesztelődésre. MaradjatokBővebben
A hátralevő időt jól használjátok ki.
2016.12.17. Kedveseim, Ádvent negyedik hetéhez érkeztünk. Sajnos nagyobb a sürgés-forgás, mint a lelkiekben való elmélyülés. A hátralevő időt jól használjátok ki. Álljatok oda Szűz Mária és Szent József mellé és lessétek el tőlük a várakozás pillanatait. Szemléljétek a szent Szüzet, milyen mérhetetlen gyengédséggel vette körül magzatát. Így imádkozzunk: „ÖrömteliBővebben
A legfontosabb a karácsonyban
2016.12. 05 Kedveseim, igyekezzetek megőrizni lelketek békéjét, és ne engedjétek, hogy felkavarjon benneteket a karácsonyi készülődés. Inkább mélyedjetek el az adventi lelki odafigyelésben. Ugye, örömet szeretnétek okozni hozzátartozóitoknak, és minél több meglepetést szerezni nekik? Pedig a legfontosabb, hogy szeretetben tudjátok megélni szent Karácsony ünnepét. Hogy el tudjátok vinni Krisztus örömétBővebben
Adventi lelkiismeretvizsgálat
2016. 11. 27. Gyermekeim, vegyétek komolyan az adventi készülést. Keressetek alkalmat az elvonulásra és kérjétek a Szentlelket, hogy mutassa meg nektek a hiányosságaitokat. Ne féljetek felismerni korlátaitokat, mert ezek segítenek rávilágítani hibáitokra. Éljetek a jelenlétemben, és akkor könnyebben felismeritek gyengeségeiteket. De ne feledkezzetek meg a jócselekedeteitekről sem, melyeket Én ajándékoztamBővebben
3. pénteki engesztelés 2016. december
Pdf formátumban innen tölthető le „Legyetek hát tökéletesek, amint mennyei Atyátok tökéletes!” (Mt. 5:48) Harmadi pénteki engesztelés DECEMBER meghívás a tökéletességre 4. rész A TÖKÉLETESSÉG ÖTÖDIK SZINTJE AZ ÉBERSÉG ÉS A TUDATOSSÁG SZINTJE 2004. július 6. „Boldog vagyok, hogy július havában hozzátok küldtek engem. Én vagyok Brigitta azBővebben
A Világ Győzelmes Királynője szobor felszentelése – Nagytúr
A szobor felszentelési miséjében elhangzott homilia Eredetileg úgy volt tervbe véve, hogy ez a szoborszentelés Krisztus Király vasárnapján történjék. Csúszás történt, de lélekben visszamehetünk két vasárnappal. Szűz Mária királynősége és Krisztus királysága szorosan összekapcsolódnak.Bővebben
Mitől kedves Isten szemében a Szent Anna réti megépítendő kápolna és bármely templom?
2016. 12. 03, Szombat Szent Anna Rét. Első szombati szentmise alatt Láttam, hogy Jézus és a Szűzanya között egy beszélgetés zajlott, melyen Natália nővér, Mindszenty József bíboros és négy angyal is részt vett. Középen el volt helyezve az engesztelő kápolnáról készült legfrissebb makett. Amikor a beszélgetés befejeződött, az ÚrBővebben
A kápolna felépítését gátló és segítő tényezők
Elhangzott a Szent Anna Réten 2016. december 3-án. A gyógyszerek világában egyértelműen számon tartott és alkalmazott a szinergista- antagonista fogalompár. Egy adott gyógyszernek a hatásait más gyógyszerek vagy elősegítik, vagy akadályozzák. Ugyanez érvényes szélesebb körben. Mindennek vannak segítő és akadályozó tényezői. Ezt szeretnénk most a Szent Anna Réten megépítendő kápolnávalBővebben
Imafelhívás Bíborosunkért, püspökeinkért
A közös imának ereje van! Imádkozzunk együtt! Az imának külön erőt ad, ha böjti felajánlást is társítunk hozzá! Ima- és böjti kilencedre hívom az arra nyitott szívű hívő társaimat november 30. és december 8. között (szerdától csütörtökig) Bíborosunkért, püspökeinkért és a szerzetesrendek (hazai) vezetőiért! Az újabb (17.) ima- ésBővebben
Imádság
2016. 09. 27. Kedveseim, amikor imádkoztok, gondoljatok arra, hogy Isten előtt álltok és közbenjártok azokért, akikért imádkoztok. Ez egy hatalmas feladat, amit csak az erre kijelöltek képesek megtenni. Közbenjárni azt jelenti, hogy Isten színe előtt állni és könyörögni a rászorulókért. Nem mindegy, hogy milyen lelkülettel imádkozunk. A leghatékonyabban akkor járhatunkBővebben