Rejtettség
2016.03.07. Kedveseim, úgy hozzátok meg áldozataitokat minden nap, hogy az kedves legyen az Úr előtt. Minél rejtettebben teszitek felajánlásaitokat, és minél kevesebbet beszéltek róla, annál nagyobb tetszést fog aratni az isteni Fölség előtt. Ezzel arra szeretnélek tanítani benneteket, hogy ne kérkedjetek jótetteitekkel. Minél önzetlenebbül hozzátok áldozataitokat Isten elé, annál kedvesebbekBővebben
A Szent Vér hónapja
2016. 06. 30. Kedveseim, nagy szeretettel végezzétek el a júliusi hónapban a Jézus Krisztus Legdrágább Vérének ájtatosságait. Minden engesztelő kapcsolódjon be és alkossanak imahálót, amelyben szoros egységben imádkoznak. Minél többen engesztelnek, annál hatékonyabb lesz a kegyelem kiáradás. Nagyon sok múlik azon, hogy kitartotok e a kilencedek alatt. Segítsetek egymásnak ésBővebben
Barnabás üzenetek 2015. jun
2015. július 1. Látomásban, láttam a Haláltusát vívó Jézus Krisztust a kereszten függve vérét ontani. Egy kis idő elteltével egy felhő ereszkedett le és befedte az egész helyet, majd megjelent a vértől ázott és tövissel koronázott Szent Arca. Csendesen így szólt: „Békesség veletek. Az én Békémet adom szeretteimnek. Barnabás, ismétBővebben
Lelki nap az Eucharisztiáról
Justo atya, aki Vácon elindította az örökimádást, ma Magyarországra érkezik, hogy Sopronban is elindulhasson az örökimádás. Meghívtuk, hogy Vácon a Piarista Templomban is tartson egy lelki napot a szentségimádásról. Ennek időpontja: Július 21. csütörtök A lelkinap reggel 9.00 órától 18.00 óráig tart, benne szentmisével, szentségimádással, gyónási lehetőséggel. Plakátja a részletesBővebben
Akinek fontos az Engesztelő Kápolna ügye… Szent Anna napját megelőző imaharmincad
Annak, aki indíttatást érez. A Szent Anna napját megelőző imaharmincad az Engesztelő Kápolna felépüléséért mondott Imalánc része, és június 25 – július 24-ig tart. Aki újra bekapcsolódna az Engesztelő Kápolnáért mondott imákba, de már elvesztette a fonalat, itt az alkalom. Ez a "Rózsaeső" harmincad holnap, június 25-én, szombaton kezdődik, ésBővebben
Zarándokút Altöttingbe
JÉZUS KRISZTUS DRÁGA VÉRÉRŐL NEVEZETT APOSTOLI TÁRSULAT ELSŐ EURÓPAI KONFERENCIÁJÁRA Zarándoklatot szervezünk Altöttingbe (Németország) az Apostoli Társulat lelkinapjára, melyet Barnabas Nwoye, Jézus Krisztus Drága Vérének misztikusa vezet. Barnabásról bővebben itt olvashatunk: https://engesztelok.hu/nigeriai-barnabas/959-barnabas-nwoye-jezus-krisztus-draga-verenek-misztikusa-nigeriabol Indulás: Autóbusszal Budapestről, 2016. augusztus 23. a reggeli órákban Hazaérkezés: 2016. augusztus 25-é reggel. A 24-i programBővebben
Imafelhívás július hónapra
JÉZUS KRISZTUS LEGDRÁGÁBB VÉRÉNEK RENDKÍVÜLI TISZTELETÉRE JÚLIUSBAN „Hamarosan elérkezik a nagy hónap, a hónap, melyet Drága Véremnek szentelnek. Az elkövetkezendő években, ebben a hónapban emberek sokasága fogja különleges módon is imádni Drága Véremet. Ez a hónap a megváltás hava, a nagy áldozat hava! Nemzedékek jönnek majd, hogy felajánlják a SzeplőtelenBővebben
Szenteltvíz
A szentelt vízről és az imák hatásáról c. füzet innen tölthető le.Bővebben
Életfelajánlás
Mária Dolores szervita nővérnek adott üzenetek. A kis füzet innen tölthető leBővebben
Sebeim kincse a tietek
Ez az ájtatosság innen tölthető le.Bővebben