Isten kegyelméből bármit megtehettek
Kedveseim, nagyon kapaszkodjatok az isteni gondviselésbe, mert nem is tudjátok mekkora támaszt nyújt nektek. Minden nap minden helyzetben teljesen bízzatok meg Benne, mert neki igenis gondja van rátok. Ne hallgassatok a gonosz lélek semmilyen fondorlataira! Vigyázzatok, nehogy megkísértsen benneteket a kishitűség lelkével, mert azzal azt akarja elérni, hogy ne bízzatokBővebben
Úgy imádkozzatok, hogy általatok megtérjen a világ!
Kedveseim, szívből imádkozzatok, hogy általatok megtérjen a világ! Nyíljatok meg a Szentháromságnak imáitokban azáltal, hogy szíveteket egészen Belé helyezitek. Teljes szívetekből, teljes lelketekből és elmétekből akarjátok, hogy megtérjenek a bűnösök és az igazság ismeretére eljussanak. Vigyázzatok, nemcsak szívből, hanem teljes hittel és odaadással kell imádkoznotok, hogy jöjjön el Isten országaBővebben
Ne a félelem vezéreljen!
Kedveseim, ne kételkedjetek abban, hogy a reátok zúduló feladatokat képesek lesztek e elvégezni! Mindenre lesz erőtök Krisztusban! Bízzatok abban, hogy amikor cselekednetek kell, megkapjátok hozzá a szükséges erőt. Erőtökön felül nem lesztek megpróbálva, de ez nem jelenti azt, hogy nem kell megküzdenetek az előttetek álló feladatokkal. Küzdés nélkül nem tudtokBővebben
Nagyböjti felhívás engesztelésre
A Világ Királynője Engesztelő Mozgalom és a Világ Királynője Engesztelő Mozgalomért Alapítvány országos engesztelő nagyböjtre hív mindenkit a Kárpát-medence minden nemzetét, magyarjait és nemzetiségeit. A nemzetközi helyzet feszültségei és a Budapest Szent Anna réti Engesztelő Kápolna építése különös aktualitást ad az imának, böjtnek, engesztelésnek. Mennyire napjainkhoz is szólnak még mindigBővebben
Szűzanyának, angyaloknak szentelődés (2)
Többen fájlalják, hogy kimaradtak a szent angyalokkal való szövetségkötésből, amely októberben volt a váci kiengesztelődési találkozón. Ennek pótlására alkalom lesz március 25-én 17 órakor a váci Szent Anna piarista templomban. Ez az alkalom elsősorban a Szűzanyának szentelődés alkalma. Elsősorban azok számára, akik elvégezték a 33 napos lelkigyakorlatot. A lelkigyakorlatra valóBővebben
Szűzanyának, angyaloknak szentelődés
Többen fájlalják, hogy kimaradtak a szent angyalokkal való szövetségkötésből, amely októberben volt a váci kiengesztelődési találkozón. Ennek pótlására alkalom lesz március 25-én 17 órakor a váci Szent Anna piarista templomban. Ez az alkalom elsősorban a Szűzanyának szentelődés alkalma. Elsősorban azok számára, akik elvégezték a 33 napos lelkigyakorlatot. A lelkigyakorlatra valóBővebben
Dr. Szegedi László: Az engesztelés fogalmának tisztázása
A hívek többségének igen homályos fogalma vannak az engesztelésről. Vannak, akik tudatában vannak annak, hogy zavaros, homályos kép él bennük az engesztelésről, és érdeklődve hallanak róla. Vannak akiknek nagyon világos fogalmuk van arról, és magabiztosan állítják, hogy Isten nem sértődékeny, nem haragszik, Istent nem kell engesztelni, és vagy nevetséges, vagyBővebben
Szeretetláng átadás 2014
Tudtam eddig is, hogy az engesztelés és a szeretetláng összetartozik. Ez a gondolat most az elmúlt másfél hétben még jobban elmélyült bennem. Erről szeretnék most beszélni. Az Engesztelők 1. országos találkozóján, 2011-ben kiadtunk egy kis emléklapot, amelyben 3 kérdésre adtuk meg a választ · Mi az engesztelés? · Az engesztelésBővebben
Natália nővér lelkiatyja
Szegedi László atya Máriás Lajos atyával való kapcsolatáról, és a tőle eltanult és továbbfjlesztett mély eucharisztikus lelkületéről vall írásában, amelyet teológiailag is tovább gondol. Ebből az írásából szereplelnek itt kiemelve ebben a cikkben a Mária Natália nővérrel és az engesztelő kápolnával kapcsolatos részek.Bővebben
Krisztussal megélt személyi egységünk az Eucharisztiában
Írta: Dr. Szegedi László 1960 tavaszán Pannonhalmán találkoztam Máriás Lajos atyával, aki Gologiról magyarosította nevét. Én segéd munkás voltam a feloszlatott szerzetesek öreg otthonában, ő pedig betegen került be.Natalia nővérnek Máriás atya volt a lelki atyja, aki utolsó éveiben nálam lakott. A kápolna szüntelenül szerepelt imáiban.Bővebben