A hagyomány szerint az angyaloktól ered ez az ima, ezért angyali olvasónak is nevezik. A hagyomány szerint maga Szent Mihály arkangyal, mint zarándok jelent meg Konstantinápolyban és maga tanította erre az imára a népet valamikor az első keresztény századokban.Bővebben

Drága, szerető Mennyei Atyánk! Eléd hozzuk egyházmegyénk felszentelt papságát (név szerint felsoroljuk a listáról). Arra kérünk téged, Mennyei Atyánk, hogy erősítsd meg fiaid lelkét arra a nagy küldetésre, amire meghívtad őket. Térítsd egészen magadhoz azokat, akiknek megadtad a szentmisében az átváltoztatás hatalmát. Tedd feddhetetlen tisztává lelküket, és add meg számukra,Bővebben

Kalazanci Szent József a Piarista Rend alapítója volt. Nagyon tisztelte a Boldogságos Szűz Máriát. Az Ő tiszteltére állította össze az alábbi imádságot, amely egyúttal mélyen szentháromságos imádság. Ezért tesszük közzé Szentháromság vasárnapján. A Szentháromság lényege a szeretet. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek szeretetét a legtökéletesebben a Szűzanya fogadtaBővebben

Szeptember 23-án van Piatrelcinai Szent Pio atya ünnepe. Szeptember 14-én kezdhetjük a következő kilencedet hozzá. Ő nemcsak életében segített a rászorulókon, de most is nagy szószólónk az égben, amint ezt sokak tapasztalata bizonyítja. Forduljunk hozzá bizalommal és meg fogjuk tapasztalni segítségét!Bővebben

Kedveseim, Édesanyánk Szeplőtelen Szíve mérhetetlen fájdalmakkal és gyötrelmekkel van teli gyermekeinek a kárhozatba való rohanása miatt. Segítsetek, drága kis engesztelőim, hogy a megátalkodott lelkek visszaforduljanak a kárhozat útjáról! Úgy álljatok Édesanyánk mellé, hogy nem válogattok a naponta felkínált lehetőségek között, hanem mindent azonnal Szeplőtelen Szívébe helyeztek. Leginkább azokat a személyeketBővebben

Drága Szűzanyánk, könnyeiddel mosd tisztára kéréseinket, szándékainkat, és azokat, akiket eléd hozunk. Mire Fiad szent szívébe érünk, vagy érnek szándékaink, addigra le tudjuk rázni földi gyarlóságainkat és bűneinket. Édesanyánk, könnyeiddel mosd tisztára kéréseinket, és szándékainkat! Rostálj meg minket, hogy tisztán érjünk Szentfiad szívébe! Drága Jézusunk, a te szent véred mossaBővebben

Kilenced Szent Józsefhez A Mennyei Atya Szent Józsefre bízta a Földön a legértékesebbeket, a Fiát és a Szűzanyát. Forduljunk mi is ugyanezzel a bizalommal felé, bízzuk magunkat hathatós védelmére.Bővebben

A Húsvét utáni vasárnap, április 15-e az Isteni Irgalmasság vasárnapja. A április 14-én, Vácon lesz az Isteni Irgalmasság IV. Országos Konferenciája a váci Székesegyházban. Mindkettőre készüljünk az Isteni Irgalmasság kilencedével! A kilencedet Nagypénteken kell elkezdenünk. Isteni Irgalmasság kilenced Az Isteni Irgalmasság vasárnapjával és az arra való előkészülettel kapcsolatban bevezetésként Katona István püspökBővebben

Ó, Mária áldott rózsafüzére, édes lánc, mely Istenhez láncolsz minket, szeretet köteléke, mely az angyalokkal egyesítesz, az üdvösség tornya a pokol szakadékában, biztos kikötő az általános hajótörésben, nem hagyunk el soha többé. Te légy erősségünk halálküzdelmünk óráján! Tiéd legyen kialvó életünk utolsó csókja. És ajkunk utolsó lehelete a te édesBővebben