Kedveseim, tartózkodjatok minél gyakrabban lelketek belső kamrájában, ahol a Szentháromság szerető ölelése vár rátok. Vágyódjatok a szent csendre, amelyben elmélyül lelketek, és ahol megbékélhettek. Szükségetek van az elcsendesedésre, mert ha erre a kis időre nem adjátok át magatokat a Szentháromságnak, akkor hamarosan kiégtek. Nem lehet soha, semmi sem annyira fontos, mint hogy, ha rövid időre is, de bensőségesen találkozzatok a bennetek működő Szentlélek kegyelmi erejével.Bővebben

Kedveseim, amikor meghozzátok a mindennapi kis áldozataitokat és azt felajánljátok a Szentháromságnak a lelkek javára, akkor a legnagyobb cselekedeteket viszitek végbe. Hatalmas, nagy dolog ezt a szeretet-áldozatot meghozni minden nap. A legtöbb lélek megmenekülését ezekkel a felajánlásokkal tudjátok kieszközölni. Bárcsak minél többen megértenétek ennek a fontosságát, és nem kételkednétek ennek a jótékony hatásában. Nem kell, hogy lássátok és tapasztaljátok, mikor és milyen fontos áldozatot hoztokBővebben

Kedveseim, ne engedjétek, hogy kizökkentsenek a nehézségek, melyeket komoly teherként éltek meg! Tegyétek le a Szentháromság kezébe! Szabaduljatok meg még az emlékképektől is, és mondjatok ellen minden nyomasztó érzésnek! Ne ragaszkodjatok még a legboldogabb pillanatokhoz sem, mert azok is csak időlegesen a tiétek! Mindent adjatok át, hogy kiüresedett legyen edényetek! Akkor Isten megtölti bensőtöket és gazdagon megajándékoz kegyelmeivel. Gyűjtsetek minél több kincset, és eszközként használjátokBővebben

Kedveseim, lelketekben égjen a Szentháromság szeretete iránti tűz, hiszen ő gyújtotta lángra szíveteket! Ez a tűz akkor ég bennetek, ha égtek a vágytól, hogy mindent elfogadjatok és megtegyetek, amit csak kérnek tőletek. Minél nagyobb tűzzel ég szívetekben a vágy, hogy Istent szüntelenül szeretetben szolgáljátok, annál erőteljesebb tetteket visztek végbe a Szentháromság dicsőségére. Így váltok érte egészen elégő áldozattá. Ha vágyaitokat és tetteiteket egyesítitek Jézus KrisztusBővebben

Kedveseim, ugye érzitek, hogy melengeti szíveteket a Szentháromság végtelen irgalmas szeretetével? Szívetekből fakadjon fel a hála méltó éneke, mert hamarosan elérkezik megváltásotok ünnepe! Úgy nyíljatok meg előtte, ahogy eddig még sohasem tettétek! Engedjétek, hogy egészen az Ő szent szívéhez emeljen fel benneteket. Ahogyan a fizika törvényei szerint a hőre tágulnak a testek, úgy a ti felhevült szívetek kitágítja lelketeket a még több kegyelem befogadására. FogadjátokBővebben

Kedveseim, hangolódjatok mindig a Szentháromságra, egymás szeretetén keresztül! Mert, ha figyelmesek vagytok egymás iránt és igyekeztek a kölcsönös felebaráti szeretetben buzgólkodni, akkor már a Szentháromság szeretet-egységében részesültök. Oly nagyon fontos, hogy ezt az egységet jól megéljétek, mert akkor védelem alatt álltok, és nem téríthet el benneteket az ellenség. Az Istenszeretetnek olyan erős kötelékével vagytok megerősítve, amely kikezdhetetlen az ellenség részéről. Bízzatok, mert a kegyelem megtartBővebben

Kedveseim, most is szeretetem élő jeleként szólok hozzátok, hogy jól sáfárkodjatok az időtökkel és minden feladatotok elvégzésével, amelyet rátok bízott a Szentháromság! Soha nem lehet majd akkora öröm a szívetekben, mint amikor mindennel el tudtok majd számolni neki, amivel megbízott benneteket. Mindent adjatok oda, még a mulasztásaitokat is, az örömötöket is, mert a Szentháromságnak nagy gondja van mindezekre. Amikor valamire nem jut időtök, azt ajánljátokBővebben

Kedveseim, élvezzétek mindazokat az előnyöket, amelyekben a Szentháromság részesít benneteket! Ahogyan a meghozott áldozatok számát növelitek, úgy bontakozik és erősödik lelketekben a kegyelem! Vannak olyan ajándékok, amelyek hajtásai már szárba szökkentek, de ezek legtöbbje el van rejtve előletek, hogy még nagyobb buzgósággal dolgozzatok az isteni művön. De olyan területek is bontakoznak szívetekben, melynek eredményeit ugyan megengedi látni, leginkább másokon keresztül, de hogy lelki növekedésetekben neBővebben

Kedveseim, adjátok át magatokat a Szentháromságnak! Neki gondja van minden apró felajánlásotokra. Jöjjetek és tanuljátok meg, hogyan lehet a lelkek sokaságát megmenteni. Először is higgyétek, hogy egyetlen felajánlásotok sem vész kárba! Mert amit önként, szabad akaratból és nem kényszerből adtok át Istennek, az számára a legkedvesebb ajándék lesz. Tehát, ha ezzel tisztában vagytok, akkor azon dolgozzatok, hogy minél több áldozatot hozzatok minden nap. Nem számolniBővebben

   Kedveseim, amikor felismeritek hibáitokat és vétkeitek súlyát, ne késlekedjetek Isten irgalmához folyamodni! Tegyétek ezt meg, amilyen gyorsan csak tudjátok! A gondolattal, szóval és cselekedettel történő kihágásokat se hanyagoljátok a Szentháromság elé tárni, hiszen előttük nincsen kicsi és nagy bűn, mert minden, ami bűnre vezető hajlam bennetek, az mind elfordítja arcotokat Istentől! A legfontosabb ilyenkor, hogy kérjétek a kegyelmet az őszinte bűnbánatra, mert a gonoszBővebben