A kiengesztelődés fontossága
Kedveseim, legyetek állhatatosak és kitartóak hitetek megvallásában! Tűrjetek el minden nehézséget, amely utatokba áll, és adjátok át a Szentháromságnak! Ne engedjétek, hogy az ellentét növekedjen köztetek és azok között, akik nem szeretnek titeket! Mutassátok meg nekik, hogy Isten szeretete sürget benneteket arra, hogy velük jót tegyetek és jót gondoljatok róluk.Bővebben
Másokkal való kapcsolat
Kedveseim, mindig legyen bennetek nyitottság, amikor egymás felé közeledtek! A jót feltételezzétek a másikról, mert ez kegyelmet közvetít számára! Gondoljátok meg, hogy a bizalom inkább bizalmat fog szülni, mint ellenállást a másikban. Úgy is közeledhettek testvéreitekhez, hogy a rejtett dolgaitokat zárva tartjátok előle, de attól még nem kell aztBővebben
A lelki fejlődés léptéke
Kedveseim, mindig csak készüljetek! Ne feledjétek, még nem értétek el a tökéletességet. Azért minden nap sokat kell tennetek, és soha nem elégedhettek meg a saját „teljesítményetekkel”. A lelki fejlődés nem emberi lépték szerint halad, mert aki Isten útján jár, az nem tudja felfogni, mi miért történik vele, mert az meghaladjaBővebben
Felesleges tépelődés
Kedveseim, készüljetek fel minden lehetőségre, amely elétek tárul úgy, hogy elfogadjátok a Szentháromságtól és visszaadva felajánljátok neki. Ne töprengjetek azon, hogyan fogjátok megoldani az elétek táruló nehézségeket, hanem fontolgatás nélkül ajánljatok fel mindent. Ez azért fontos, mert így nem hagytok időt a felesleges tépelődésre és nem adtok lehetőségetBővebben
Bizalom
Kedveseim, kérjétek a bizalom ajándékát, mert megédesíti lelketeket. Ne hagyjátok magatokat megtéveszteni a bizalmatlanság lelkével, mert az rövid időn belül kétségeket áraszt a szívetekbe. Forduljatok mindig bizalommal a Szentháromsághoz, vagyis teljesen hagyatkozzatok Rá, és engedjétek, hogy a bizalom felhőjébe beburkoljon titeket. Akkor olyan biztonságot tapasztaltok meg, amely nagy erőketBővebben
Biztos pontok
Kedveseim, mindig ügyeljetek arra, hogy amikor álltok, el ne essetek, hisz olyan könnyen megtörténhet még a választottakkal is, hogy a kísértő csábításától elbuknak. Mégis azt mondom nektek, ha oda tűzitek keresztjeiteket minden nap Krisztus keresztjéhez, és ez által egymás keresztjéről is tudtok, Őbenne maradtok és Ő bennetek. Ha minden napBővebben
A Szentháromság szeretetének kohójában
Kedveseim, ne mulasszátok el sohasem a felkínálkozó alkalmakat a szeretet-szolgálatokra. Ha ezt nagyon komolyan veszitek, akkor egységben maradtok a Szentháromsággal. Ezen felül a szeretet olyan magas fokát is elérhetitek, amely képessé tesz benneteket arra, hogy állandóan megújuljon lelketek. Ugyanis, aki szeretetben él, a Szentháromság szeretetének kohójában ég. Benne él aBővebben
Döntések
Kedveseim, döntéseiteket bízzátok a Szentháromságra, mert miután megkaptátok kérdéseitekre a választ, minden kételkedés nélkül adjátok át az Úrnak, hogy a gonosz lélek ne tudja elferdíteni. Abban a pillanatban, amikor átadjátok döntéseiteket a Szentháromságnak, azonnal áldásban részesíti azokat, amennyiben megegyezik szent akaratával. Ne engedjétek magatokat biztonságotokból kibillenteni. Higgyétek, hogy amiket jóBővebben
A Szentháromsággal való együttlét
Kedveseim, tartózkodjatok minél gyakrabban lelketek belső kamrájában, ahol a Szentháromság szerető ölelése vár rátok. Vágyódjatok a szent csendre, amelyben elmélyül lelketek, és ahol megbékélhettek. Szükségetek van az elcsendesedésre, mert ha erre a kis időre nem adjátok át magatokat a Szentháromságnak, akkor hamarosan kiégtek. Nem lehet soha, semmi sem annyira fontos,Bővebben
A felajánlott napi kis áldozatok értéke
Kedveseim, amikor meghozzátok a mindennapi kis áldozataitokat és azt felajánljátok a Szentháromságnak a lelkek javára, akkor a legnagyobb cselekedeteket viszitek végbe. Hatalmas, nagy dolog ezt a szeretet-áldozatot meghozni minden nap. A legtöbb lélek megmenekülését ezekkel a felajánlásokkal tudjátok kieszközölni. Bárcsak minél többen megértenétek ennek a fontosságát, és nem kételkednétek ennekBővebben