2015. december 5-én a Szent Anna-réten Kérjük az innen letölthető plakátot  kinyomtatni, elektronikus úton terjeszteni   Könyörgés a Világ Győzelmes Királynője engesztelő kápolna felépüléséért, a világ békéjéért Budapesten, a Szent Anna-réten A Szeplőtelen Fogantatás közös ünneplése első szombaton, a Szent Anna réten (Az egyházi ünnep december 8-án van, de miBővebben

2015.08.08. Jézus: „Gyermekeim, engesztelő kápolnátok ügye Atyám Szent Színe előtt van. Ő látja mi mindent tesztek azért, hogy Édesanyám kérésének eleget tegyetek. Bizony mondom nektek, hogy minden imádság és szentmise, amelyet a Szent Anna-réten elvégeztek, nem vész kárba. Egy olyan kegyelmi özönt indítottatok el vele, amely hamarosan még több magyarBővebben

Május 17-én, Urunk Mennybemenetelének az ünnepén lesz a XII. kerületben a népszavazás a Normafa projektről. A rá következő napokban lesznek tárgyalások és dől el a Szent Anna réti engesztelő kápolna sorsa. Imádkozzuk erre a szándékra is a nigériai Barnabás által kapott imát a következő napokban, hogy a gonosz terve, amelyBővebben

Kedves Látogatók! Többen érdeklődtek a Szent Anna réti kápolna pontos helye felől, és hogy miképpen lehet oda eljutni. Mivel a Szent Anna rét erdős tájvédelmi körzet területén fekszik, se utca – házszám, se helyrajzi szám nem igazít bennünket útba. Az alábbi térképrészlet annak is segít odatalálni, aki még sosem járt arrafelé.Bővebben

Május elsején és másodikán 15 órakor. A május 1-jén való mise egy nagyobb programba is beleilleszkedik.     Lovas zarándoklat a Szent – Korona Országainak megkerülésére… 2015. április 13-án három lovas zarándok történelmi nagy Magyarország kerülő útra indult. "A Magyar lelkek megtisztulásáért végig lovagolunk a Mária-úton. Háromszor kerüljük meg Magyarországot,Bővebben

P. Kercza Asztrik OFM, Dobogókő 2015-02-15 Azért írtam ezt a verset, mert a pilisi kataklizma felelevenítette benne a Világ Királynője engesztelő kápolnával kapcsolatos el nem évülő isteni rendelést, aminek elmulasztása már egyszer világégéssel fenyegetett és íme, most ismét egyre égetőbb a mennyek országának engesztelésre felszólító szózata és benne a kápolnaBővebben

Kedves magyar testvéreim!  Államelnökünk újévi beszédében megemlékezett rólunk, bölcs öregekről, ezért veszem a bátorságot, hogy – újév lévén – néhány szó erejéig a jövőbe tekintsek. Bár Isten örök örömökre teremtett minket, mégis pillanatnyilag mindennél jobban érdekel bennünket, hogy mit hoz a jövő, milyen lesz ez a ma kezdődő, 2015-ös esztendő?Bővebben

Jézus: Gyermekeim, imádkozzatok és folytassátok az engesztelést a Szent Anna-réten! Minden szó, amely elhangzik ajkaitokról ott, eljut Énhozzám és továbbítom Mennyei Atyám felé. Bízzatok Atyám mindenhatóságában, és imáitok ejerében. Amikor minden reménytelennek látszik, akkor fog igazán a kegyelem kibontakozni. Szeretném, ha egészen átadnátok magatokat nekem úgy, ahogyan elődeitek is tették.Bővebben

   Kedveseim, Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén arra kér benneteket a Szűzanya, hogy minden imátokat vele együtt végezzétek. Maradjatok az Ő palástja alatt és úgy engeszteljetek az Engesztelő Kápolnáért. Rendkívül fontos szerepet fog betölteni!!! Minden nemzet számára biztos oltalomhely lesz, ahonnan kiárad Isten nagy kegyelme. Minden engesztelőnek szívügye kell hogy legyen eBővebben