Az Égiek régen és újabban is kifejezett kérése a Szent Anna Réten az engesztelő templom/kápolna felépítése. Sokan magukévá tették ezt a kérést, és szeretnék minél előbb felépíteni. Ezzel kapcsolatos égi üzeneteket olvasunk itt: hogy ezt hogyan tegyük, pontosabban hogyan ne tegyük, és mik a fontosak a kápolna felépítésével kapcsolatban. Ezt az üzenet olyanoknak adták az égiek válaszként, akik a korábban itt közölt másik üzeneten felbuzdulvaBővebben

  2016.09.29   Törökországban vagy arab területen, megjelenik fény formájában a Szűzanya, figyelmezteti őket, hogy hagyják abba a gyilkolást. Ő mindenki édesanyja…(imádkozom érte, hogy sokan térjenek meg…)   2016.10.13.   Újra a templomban imádkoztam. * Megláttam a Szűzanyát egy angyallal, és az emelvényre, amin egy könyv volt, leszállt egy galamb. Mindannyian ragyogó fehérek voltak.    Hang: Az emberiség megátalkodott a bűnökben, már nem sokáig tartható vissza aBővebben

Akin keresztül az alábbi látomásokat kaptuk, egy családanya, több gyermek anyja, gyakorló katolikus. Isten gondviselését, vezetését, gyógyítását tapasztalta meg eddigi életében. Egy ideje látomásokat, sugallatokat is kap különféle dolgokról, jövőbeli eseményekről, amikért imádkoznia kell. Így kapott látomásokat a Szent Anna réti kápolnáról is. Első látomásairól így számol be. „Az esemény, amit láttam, egy háború volt. Menekülnünk kellett. Menekülésünk célpontja egy rét volt, ahol egy kisBővebben

Annak, aki indíttatást érez. A Szent Anna napját megelőző imaharmincad az Engesztelő Kápolna felépüléséért mondott Imalánc része, és június 25 – július 24-ig tart.  Aki újra bekapcsolódna az Engesztelő Kápolnáért mondott imákba, de már elvesztette a fonalat, itt az alkalom. Ez a "Rózsaeső" harmincad holnap, június 25-én, szombaton kezdődik, és 2 nappal Szent Anna ünnepe előtt ér véget. Legelsőként azt kértük Kis Szent Teréz közbenjárására,Bővebben

Bocsa József atya homiliája a Szent Anna Réten 2016 juniusának első szombatján Tegnap Jézus Szentséges Szívének volt az ünnepe, ma a Boldogságos Szűz Mária Szeplőtelen Szívének az ünnepe van Egy füzet segítségével szeretném bemutatni a két Szent Szívnek való felajánlás fontosságát A magyarság fő hivatása az engesztelés. Sok engesztelő szentje volt a magyar földnek. Azonban nemcsak a szentté avatottak szentek, hanem mindazok is, aki aBővebben

Támogatjuk a mellékelt aláírási kezdeményezést a Szent Anna Réten felépítendő kápolna ügyében. Voltak már más hasonló kezdeményezések is az ügyben. Ha valaki már azokat is aláírta volna, írja alá nyugodtan ezt is, mert nem tudjuk, hogy mi lett azoknak a sorsa. Ennek az aláíráskezdeményezésnek a további kimenetelét szeretnénk figyelemmel kísérni. Legyen ebből egy országos, és határainkon túlnyúló aláírásgyűjtés, hogy az illetékesek lássák, hogy ez nemBővebben

Elhangzott a Szent Anna Réten 2016. május elsején A magyar engesztelés szimbólumává vált az utóbbi 70 évben az az engesztelő kápolna, aminek alapjait még Mindszenty József bíboros úr rakta le itt ezen a helyen, de amely sajnos mind a mai napig még nem épült fel. Sokan érzik ennek a fontosságát, sokan szeretnének az engesztelés ügyéért és ennek a kápolnának a felépítéséért tenni valamit.Bővebben

Kik azok, akikben a húsvéti hit először megszületett? Az első a Szűzanya volt Ő a sírbatételtől hitt abban, hogy Szent Fia fel fog támadni a halálból. A hagyomány szerint a Mennyei Atya az Ő kedvéért rövidítette meg a napokat, és támasztotta fel Jézust nem három nap múlva, hanem harmadnapra. Ezt órában is számolhatjuk: 72 óra helyett, kb. 40 óra múlva. Tehát majdnem megfelezve a 3 napot.Bővebben

2016. 02. 06. A Mennyei Atyát láttam, ahogyan a Világ Győzelmes Királynőjével beszélgetett és a következő párbeszédet hallottam: Mennyei Atya „Legszentebb leányom, atyai szívem megszakad teremtményeim miatt, akik nem látják a sátán csapdáját és könnyen a bűn rabságába kerülnek. Én mindenkit üdvözíteni akarok kivétel nélkül, mert szeretetem határtalan az emberek iránt. Minden eseményt, nehézséget és megpróbáltatást figyelemmel követek, hiszen magam alkottam a világot és azBővebben