A téma szempontjából lásd ennek a vasárnapi elmélkedésnek főleg a második felét, különösen a vastagon szedett részt!

A mai vasárnapon Urunk mennybemenetelét ünnepeljük. Két egymásnak ellentmondani látszó állítással találkozunk a mai olvasmányokban. Az egyik, hogy Jézus a mennybe ment. A szemük láttára fölemelkedett, és egy felhő elfedte, úgy, hogy tovább már nem láthatták. A másik: Én veletek vagyok minden nap, a világ végéig. Hogyan lehet e két kijelentést összeegyeztetni egymással? Mielőtt erre válaszolnánk vessünk néhány pillantást a mai szentírási olvasmányok egyéb kijelentéseire!

Mennybemenetele előtt az apostolok és tanítványok megkérdezik Jézustól. Uram, most fogod helyreállítani Izrael országát? De Jézus kitér a kérdés elől, nem válaszol rá. Azt mondja: Nem a ti dolgotok, hogy ismerjétek az időpontokat és az alkalmakat. Ezeket az Atya szabta meg a saját tetszése szerint.

Még Jézus feltámadása után sem adták fel még a hozzá legközelebb állók sem azt az elképzelésüket, hogy Jézus egy politikai messiás, aki egy földi ország vagy birodalom megteremtésén, ill. visszaállításán munkálkodik. Így nem csodálkozhatunk, ha azok, akik nem hittek az Ő Messiás voltában, az Ő halála és feltámadása után kétezer évvel visszaállították Izrael országát. És mit látunk. Izrael állama állandó harcok, ellenségeskedés, a világbéke veszélyeztetésének egyik legjelentősebb góca.

Jézus egyértelművé tette, hogy az ő országa nem evilágból való. Eddig minden emberi erőkkel való birodalomalkotó kísérlet kudarcot vallott. Felsorolhatjuk az összes eddig kiépített földi birodalmakat: az asszír, perzsa birodalomtól kezdve Nagy Sándor birodalmáig, a római  és a német-római birodalomig, a török birodalomig, orosz-szovjet birodalomig, vagy az Amerikai Egyesült Államok birodalmáig, amely pillanatnyilag még hatalmasnak látszik, de egyértelműen észrevehetők rajta a haldoklás jelei.

Jézus Isten országát, Isten birodalmát alapította meg. De ez nem azonosítható egyetlen földi országgal és birodalommal sem. És egyre inkább látjuk, nem azonosítható egyetlen látható egyházzal sem. Hiszen a Szentlélek működését látjuk a Katolikus Egyházon kívül is.

A felhők közé emelkedő Jézust figyelő apostoloknak és tanítványoknak két angyal jelent meg, akik felhívták figyelmüket arra, hogy az a Jézus, aki az égbe emelkedett, úgy jön el ismét, ahogyan szemetek láttára a mennybe ment.

Napjainkban ezzel kapcsolatban, Jézus visszajövetelével kapcsolatban vannak kíváncsi várakozások a keresztényekben. De Jézus nemcsak az akkori tanítványoknak mondja, hanem a maiaknak is. Nem a ti dolgotok, hogy ismerjétek az időpontokat és az alkalmakat. Ezeket az Atya szabta meg a saját tetszése szerint.

Ha nem ez a dolgunk, akkor mi a mi dolgunk?

Az, hogy kérjük és várjuk a Szentlelket, hogy szálljon le ránk, vegyen birtokba minket, hogy tudjunk Jézus tanúi lenni. Mindnyájan, ott, ahová Isten állított, vagy ahová küld minket. Családunkban, iskolánkban, munkahelyünkön, baráti társaságban. Mert a világ újra misszionálásra szorul, mert újra pogánnyá lett. Újra Jézus tanítványává kell tenni az embereket, minden nemzetet.

Nem változott volna semmi az apostolok kora óta? Teljesen új lappal kell indulnunk? Nem kell új lappal indulnunk! 2000 év tapasztalata rendelkezésünkre áll. Elődeink missziós erőfeszítéseit elemeznünk kell. Tanulnunk kell a kudarcokból, használnunk kell a jó módszereket. És hasznosítanunk kell a korunk által kínált lehetőségeket, azokat, amelyek az elmúlt korokban nem voltak meg. Film, tévé, rádió, számítógép, Internet, tömegkommunikációs eszközök. De a személytől személyig történő misszió, a személyes tanúságtétel ma sem nélkülözhető, sőt a tömegkommunikációs eszközök által is elszemélytelenedett világban egyre inkább szükség van rá.

És végül válaszoljuk meg az elején feltett kérdést. Milyen értelemben mondhatjuk, hogy Jézus a mennybe ment, és milyen értelemben azt, hogy velünk maradt?

Kezdettől fogva övé volt az isteni természet. Emberi természetünket az időben magára öltötte. Ennek az isteni és egyben emberi természetnek a hordozója az Ő személye volt. Ez a személy az, aki 2000 éve 33 évig ezen a földön élt. Az ő istenemberi személye látható, hallható, tapintható, érzékelhető volt. Ő az a történelmi Jézus, aki egyszerre volt Isten és ember, akit az evangéliumokból mint életének elsődleges forrásaiból ismerünk. Abban a formában, ahogyan őt akkor látták és hallották az emberek, akik kortársai voltak, nincs közöttünk, a mennybe ment. De megmutatta, hogy az isteni létezésnek vannak más módjai is, mint egy konkrét, egyszeri, megmásíthatatlan személyben való létezés, mint amilyen a mi létezésünk.

Ilyen másfajta létmód az Eucharisztiában, a kenyér és a bor színei alatt való létezés. Jelen van a szentmisében, az Eucharisztiában is valóságosan: testével és vérével, istenségével és emberségével. Egy hasonló találkozást tesz ez a létmód számunkra is vele lehetővé, mintha 2000 évvel ezelőtt ott Palesztínában éltünk volna, és találkoztunk volna vele.

Jézusnak egy másik fajta létmódja közöttünk a másik ember. Ő azonosította magát minden emberrel, különösen a szegényekkel és a szenvedőkkel. Földi életét bennünk folytatja tovább. Ahogyan istensége magára vette az emberséget, és embersége által szólt, vigasztalt, tanított, gyógyított, szenvedett és ezek által szeretett, úgy akar a mi emberségünk által is a többiekhez szólni, őket tanítani, vigasztalni, minden embert szeretni. És bennünk akar megváltó módon szenvedni is, hogy közös szenvedésünk által váltson meg minket és váltsa meg az embereket.

Az ismert dal szerint: „Jézus néz rám a két szemedből, arra kér, arra vár, hogy szeressem.” Jézus él bennem, és Jézus él a másik emberben is. Ezért nem tekinthetünk önmagunkra és a másik emberre akárhogyan. Ebből származik minden bajunk, hogy nem látjuk meg magunkban és a többi emberben Jézust.

Jézus minden emberben benne él, de nem mindenkiben azonos formában. Van, akiben az ő tanító vonásai látszanak, van, akiben az ő gyógyító jelenléte tapasztalható. Másokban az okossága, szervező készsége, ismét másokban az ő irgalma, türelme, áldozatkészsége, vagy meggyötört arca, összetört teste látható. Felsorolhatjuk az összes jó tulajdonságot, ami csak létezik, mindegyik az ő tulajdonsága. Az Ő egyszeri istenemberi személyében minden jó tulajdonság megvolt. Sőt magára vette a mi bűn által eltorzított vonásainkat is, ezek törték őt össze, és csúfították el annyira.

Senki sem mondhatja magáról, és senkiről sem mondható el, hogy én vagyok a Krisztus, vagy ő a Krisztus. Mert az ő személye egyszeri és megismételhetetlen, ahogyan mindnyájunk személye is egyszeri és megismételhetetlen. De bennünk van mégis. Jelen van bennünk és közöttünk a világ végéig. És el fog jönni újra úgy, ahogy a mennybe ment, úgy, ahogyan Ő maga és a két angyal megígérte. Az ő második eljövetele ennek a világnak, amiben most élünk, a végét fogja jelenteni, és egy új világnak a csodálatos kezdetét. Ez az új világ – nagyon sok jel mutat erre – a küszöbön van.