Könyörgés az engesztelő kápolna felépüléséért
2015. december 5-én a Szent Anna-réten Kérjük az innen letölthető plakátot kinyomtatni, elektronikus úton terjeszteni Könyörgés a Világ Győzelmes Királynője engesztelő kápolna felépüléséért, a világ békéjéért Budapesten, a Szent Anna-réten A Szeplőtelen Fogantatás közös ünneplése első szombaton, a Szent Anna réten (Az egyházi ünnep december 8-án van, de miBővebben
A Szentlélek indításai
2015. 10. 26. Kedveseim, figyeljetek a Szentlélek azon indításaira, melyek szívetek mélyéből fakadnak fel. Ezek a legőszintébb megnyilvánulások, melyet a Lélek mutat nektek. Gondoljatok lelkiismeretetek hangjára, melyet őszinte bűnbánat kísér. De megnyilvánulhat úgy is a kegyelem, hogy csendben odahelyezkedtek az Úr elé és ott felejtitekBővebben
Erények
10.13. Kedveseim, soha ne veszítsétek el a reményt, hogy az üdvösség irmeretére eljuthattok! Bízzatok abban, aki feláldozta életét értetek, és aki elvezet bennetek az örök üdvösségre! Krisztus feltámadása reményt ad azoknak, akik hisznek Benne. Ezért nem hallgathattok azokra a hangokra, amelyek kétséget állítanak elétek és elzárják az ajtókat Krisztus elől.Bővebben
Ítélkezés, megszólás, rágalom
2015.10.09. Kedveseim, várakozzatok, készenlétben virrasszatok és imádkozzatok, mert az Úr igazságossága leszáll hozzátok és mindenki megmérettetik! Imádkozzatok, hogy ne találjon titeket könnyűnek az Úr, amikor hozzátok érkezik! Vigyázzatok nagyon szavaitokra, hogy mikor és mit mondotok, mert bizony Isten igazságossága nem fogja tűrni mások megítélését! Az Úr ítélete irgalmatlanul lesújt arra,Bővebben
3. pénteki engesztelések programja
Az üzenetek innen letölthetők November 1. óra 12:00 Üzenetek Ima: Miatyánk, Üdvözlégy, Dicsőség Jézus Krisztus körülmetélésekor hullajtott vérének tiszteletére Szemlélődő ima a kitett Oltáriszentség előtt (12perc) Rózsafüzér (fájdalmas) Imaszándék: Föld színének megújulásáért, bűnösök megtéréséért 2. óra 13:00 Üzenetek Ima: Miatyánk, Üdvözlégy, Dicsőség Jézus Krisztus Gecemáni kertben hullajtottBővebben
Magyar engesztelés
2015. 10.01. Kedveseim, bátran haladjatok kijelölt utatokon. Tartsátok tisztán lelketeket, és engeszteljétek az Úr Jézus Krisztust minden megbántásért! Hozzátok meg mindennapi kis áldozataitokat és így vessétek alá magatokat a Mennyei Atya akaratának!Bővebben
Harc a gonosz lelkekkel és seregeikkel
2015.09. 27. Kedveseim, példátlan erővel tombol a sátán és csatlósaival mindent elkövetnek, hogy még a választottakat is megtévesztve félrevezessék. Ezért szükséges a teljes összefogás a közös imádságban és az egységben.Bővebben
Istennek tetsző ima
2015. 08. 24 Kedveseim, az Úr kegyelme és szeretete töltsön be titeket, drága engesztelők, akik szívből átadtátok magatokat a Szentháromságnak és égi Édesanyánknak. Ne múljon el egyetlen napotok sem, hogy ne adjatok hálát Istennek az Ő végtelen szeretetéért és irgalmáért!Bővebben
Időbeosztás
2015.08.29. Drága gyermekeim, használjátok ki jól az időt! Én minden fontos dologra megadom a lehetőséget, hogy maradéktalanul elvégezzétek. Azonban figyeljetek Szentlelkemre! Ne gondoljátok, hogy eltékozolt időnek számít, amit szentségi jelenlétemben töltötök.Bővebben
Nagyboldogasszony Budán
http://mariaszobor.hu/koszonto.html Él egy legenda Budán: IX. Ince pápa, amikor elhatározta, hogy kiűzi Európából a már Bécset fenyegető törököket, egységbe hívta a kor európai nagyhatalmait és Magyarország, azon belül is elsősorban Buda felszabadítását tűzte ki célul. Magához hívta a kapucinus rendi Márk atyát, elküldte Magyarországra lelkesíteni a magyar hajdúkat és azBővebben