2013. május 4-én, szombaton ünnepi szentmisén emlékeztek Mindszenty József bíborosra az országos engesztelő zarándoklat keretében a hercegprímás sírjánál, az esztergomi bazilikában. A szentmise után a kriptában  Erdő Péter bíboros a következő imát mondta el. Mennyei Atyánk!  Te szívesen fogadod híveid áldozatait, amelyeket Krisztus áldozatával egyesítve ajánlanak fel, hogy kiegészítsék azt,Bővebben

2011. március 15. Szentmisén látomásban az Úr Jézus mielőtt megáldoztatott így szólt hozzám: „Drága gyermekem, egy újabb imát szeretnék megtaníttatni veled, mely nemcsak boldoggá tesz bennünket, hanem lelkedet is felkészíti a velünk való találkozásra.”Bővebben

  Imádkozzunk közösen minden este az egyházilag jóváhagyott fohászokból álló imafüzért a szentolvasó felhasználásával, mely Jézustól származik, Natália nővéren keresztül. hogy Magyarország megtisztuljon a bűntől, hogy Mária engesztelő országa legyen. hogy megerősítsük Szent István királyunk felajánlását. hogy felépüljön a Világ Királynője Engesztelő Kápolna, amelyet Jézus kért, Natália nővéren keresztül mégBővebben

A következő imát a Szűzanya egy konkrét lélek számára diktálta azzal a felhívással, hogy „gyermekem, sokszor mondd magadban ezt a kis imát!” És a neki szóló személyes üzenet végén azt is hozzá tette, hogy más hozzá hasonló, nehéz helyzetben lévők is imádkozzák gyakran ezt az imát. Drága Jézusom, fedj beBővebben

A világ, benne hazánk és egyházunk nagyon nehéz helyzetben van. Hogy a gonszság erői ne tudják maguk alá igázni családunkat, nemzetünket, egyházunkat és a földet, nagyon sok imára és engesztelésre van szükség. Ebben az engesztelésben kiemelt szerepe van Magyarországnak, a magyar engesztelőknek, a Szent Anna réten felépítendő Engesztelő Kápolnának. EnnekBővebben

A Czestochowa-i pálos szerzetesek a kommunista diktatúra legkeményebb éveiben elindítottak egy esti imádságot, amelyet ‘Apel’-nek (szólítás-nak, sorakozó-nak) neveztek. Az imádság szólt egészen konkrétan Wyszyński bíborosért, de az egész népért is. Az ima a hitet és az összetartozást kifejező énekekből, egy szentírási részből és annak magyarázatából, egy tized rózsafüzérből, és egyBővebben