Ima ellenségeinkért
Évekkel ezelőtt kinyomtattuk, terjesztettük ezt az imát. Igazán most jött el az ideje igazán az imádkozásának. Az ima és a hozzá kapcsolódó tanítás az ausztriai Lamberger Antóniától való. Ti, a végső idők emberei sok támadásnak vagytok kitéve. Ezek még növekedni fognak oly módon (mértékben), hogy segítségem nélkül csaknem reményvesztettek lennétek. Ez okból egy tanítást akarok adni nektek, hogy hogyan tudjátokBővebben
A béke rózsafüzére
Szeretett Édesanyánk, Mária, meghívunk most erre a rózsafüzér imára: Hiszekegy Miatyánk 3 Üdvözlégy Béke Királynője, könyörögj érettünk ! Béke Királynője, vezess minket ! Béke Királynője, ments meg minket ! A nagy szemekre: Jöjj Szentlélek, Szűz Mária Szeplőtelen Szíve által és áraszd békédet minden ember szívébe ! A kis szemekre a titkok: ( Üdvözlégybe foglalva ) tized ….. Jézus, a béke forrása áradj minden ember szívébeBővebben
A haldokló Istennek ajánlása (Commendatio animae)
Ez az Egyház hivatalos imája a régi liturgiából. Hívek is imádkozhatják, és ajánlatos is, hogy imádkozzák a haldokló mellett (csendben vagy hangosan a haldokló hitétől függően). A legvégét mondhatja csak pap (Apostoli áldás halálveszélyben). A szertartás elején a köszöntéssel a pap köszönti a családot. Az asperges szenteltvízhintést jelent. Ezt pap nélkül is megtehetjük. A haldokló Istennek ajánlása Bővebben
Lefekvés előtti lélekmentő ima
Drága Mennyei Atyám, édes Jézusom, a Szűzanya Szeplőtelen Szíve által, a Szeretetláng szellemében felajánlom Neked egész éjszakai pihenésemet a lelkek megmentésére a szörnyű kárhozattól, és a tisztítótűzből való megszabadulásukért. Felajánlom minden szívdobbanásomat, minden lélegzetvételemet egy-egy invokációként és egy-egy imafohászként a Szűzanyához, mintha általuk egész éjszaka folyamatosan imádkoznám, hogy: „Maradj velünk, Uram!”, és hogy: „Isten Anyja, Társmegváltója a világnak, imádkozz érettünk!” Kérlek, édes Jézusom, a SzentlélekBővebben
Áldó ima a coronavírus férge ellen
(Az áldásnak ez a szövege a Rituale Romanum „áldás egerek, sáskák, férgek és ártó állatok ellen” áldása alapján készült. A Wienerwaldban található St. Corona am Schöpflből származik, amelynek oltárképén a megkoronázott Szűzanya és a Kis Jézus képe látható) Áldás közben mi papok gyakran átéljük, hogy különféle bajok, betegségek, csapások – ahol már semmi más eszköz nem használt – közvetlenül az áldás után megszűnnek. EzértBővebben
Mijo Barada területszabadító imája
Területmegszabadító ima Amikor egy bizonyos területen, legyen az egy magas hegy csúcsa, egy völgy, egy folyó forrása, egy koncentrációs tábor helye, egy ház, vagy bármilyen hely, amihez emberi szenvedések és gonosztettek kötődhetnek, illetve ha saját településünkön súlyos lelki terhek ártó jelenlétét tapasztaljuk, a következő sorrend alapján imádkozhatunk: Jézus születéséig évszázadonként imádkozunk a jelentől visszafelé: 21. századért, 20. századért, 19. századért, …-1. századig(ez 21 ima), aztánBővebben
Minden gonoszt megkötöző ima
Mint a mindenható Isten gyermeke, hívom a szent szolgáló és hadviselő angyalokat, hogy imádkozzanak velünk és hajtsák végre kéréseinket (Itt következik a szándékok megnevezése). Például: Idehozom ebbe az imába a szeretteinket, papjainkat, nemzetünket, az engesztelőket, a ránk bízottakat, lakó és munkatársainkat, közösségeinket, mindazokat, akik imáinkat kérték, háziállatainkat, idehozom tulajdonainkat, ingó és ingatlan javainkat, kommunikációs csatornáinkat (internet, telefon, honlap, blog) műszaki eszközeinket (laptop, számítógép, tablet,Bővebben
Ima járvány idején és más nehéz helyzetekben
Az alábbi imát a kölni egyházi hatóság engedélyével tették közzé először 1757-ben Ide kattintva tölthetjük le , nyomtathatjuk ki és sokszorosíthatjuk. A COVID járvány idején is aktuális lehet. Bővebben
Többlet Engesztelő Imaóra
Immár 3. kiadásban jelent meg a Mária Natália Nővér által a rendszerváltáskor kezdeményezett imafüzet. Ha valaha szükség volt imádkozására, akkor napjainkban igazán szükség van rá. A füzetet kiadó A Világ Királynője Engesztelő Kápolnáért Alapítvány úgy döntött, hogy elektronikus formában is hozzáférhetővé teszi a kiadványt. Innen tölthető le A korábbi kiadásokhoz képest újdonság, hogy belekerült a füzetbe az Engesztelés Lelkisége c. könyv összefoglalója is.Bővebben
Szentlélek Kilenced
A Szentlélek Kilenced végzését az idén május 22-én (pénteken), szt. Rita napján kell elkezdeni! Maga az ÚR JÉZUS kérte Boldog Mirjam nővéren keresztül (Szent II. János Pál pápa avatta boldoggá Mirjam nővért!) a Szentlélek Kilenced végzését az alábbiak szerint: ♥ A Veni Creator Spiritus (Teremtő Szentlélek jöjj el) éneklése Hozsanna énekeskönyv: 102. (Ez az egyik fordítása: „Szentlélek ISTEN szállj reánk…!”) ♥ A Miserere (bűnbánati) zsoltár napi imádkozása:Bővebben
