Megnyílt Vácon a szentségimádási kápolna
Június 21-én, Úrnapja előestéjén Beer Miklós váci megyéspüspök úr felszentele a váci Szent Anna Piarista Templom szentségimádási kápolnáját. Ünepélyesen elhelyezésre került monstranciában a Szentségi Jézus az átlátszó falú tabernákulumban, ahol egyelőre napközben a hét minden napján állandóan látogatható. A távolabbi cél az állandó szentségimádás megvalósulása. A környékbeliek közül, aki rendszeresen vállalna legalábbBővebben
Az irgalmasság apostola, II. János Pál pápa
Az Irgalmasság napján avatták szentté XXIII. János pápával együtt a Pál mellett az ő nevét felvevő II. János Pál pápát. Ő az irgalmasság nagy apostola volt. Ő avatta előbb boldoggá, majd szentté az irgalmasság nagy hírnökét Fausztina nővért, és tette az Irgalmasság Vasárnapjává ezt a Húsvét utáni első vasárnapot. ÉsBővebben
A fatimai gyermekek boldoggá avatása
II. JÁNOS PÁL PÁPA HOMILIÁJA FATIMÁBAN JACINTA ÉS FERENC BOLDOGGÁ AVATÁSA ALKALMÁBÓL 2000 MÁJUS 13-ÁN 1.„Áldalak téged, Atyám,… mert elrejtetted ezeket a bölcsek és az okosak elől, és kinyilatkoztattad a kicsinyeknek" E szavakkal, kedves Testvéreim, terveiért dicsőíti Jézus a mennyei Atyát. Ő maga tudja, hogy senki nem jöhet hozzá,Bővebben
Nagycsütörtök 2014
Bocsa József atya: Nagycsütörtökön Jézus utolsó vacsorájára emlékezünk, azt tesszük jelenvalóvá az esti szentmisében. Mi volt Jézus utolsó vacsorája? · Jézus tudta, hogy hamarosan meghal. Tudta, hogy a zsidóknál szokásos pászka vacsorát már nem költheti el úgy, ahogyan az szokásban volt. Mindennek teljes tudatában övéit egészen különleges utolsó vacsorára hívtaBővebben
Nagyböjt 5. vasárnapja A év
Mik a mai szentírási olvasmányok súlypontjai, az evangélium fő mondanivalói: 1.Jézus egy nagy csodát tesz azért, hogy az emberek higgyenek benne 2. és a feltámadásban. 3. Jézus személyes érzelmeibe, a Lázárhoz és nővéreihez való mély baráti kapcsolatába is bele tekinthetünk ebben a jelenetben. Bővebben
Szellemi vakság
Nagyböjt 4. vasárnapja A év Egy Jézus által sokszor végbevitt egyszerű gyógyítási jelenetnek indul a történet, amit a mai evangéliumban hallottunk, amely a végére azonban nagyobb távlatokat nyer. · „Jézus útközben látott egy vakon született embert. Tanítványai megkérdezték tőle: ,,Mester, ki vétkezett, ez vagy a szülei, hogy vakon született? JézusBővebben
A Szűzanyán keresztül a Szentháromságnak és a szenteknek és angyaloknak való odaszentelődés 2014.03.25.
Bocsa József: A mai ünnep zsoltára és szentleckéje ugyanarról szól.Bővebben
Családfagyógyítás katolikus módon
Összeállította: Katona István atya Az utóbbi időben különböző vélemények és írások jelentek meg, amelyek kritikával illetik a családfagyógyítást. Ezek megtévesztők lehetnek, mert bizonyos fogalmakat összekevernek, vagy az egyes irányzatokat egymásba mossák. Ezért néhány fogalmat szeretnék tisztázni, hogy világosan lássuk, miről van szó.Bővebben
Táborhegyi jelenet
Szerző: Bocsa József Nagyböjt 2. vasárnapja (A év) A mai vasárnap olvasmányai a szenvedésre készítenek fel. Egyrészt Pál apostol tanítványát, Timóteust: „Kedves Fiam! Vállald velem együtt a szenvedéseket az evangéliumért, Isten erejére támaszkodva.” Másrészt Jézus az apostolait. Pálnak, úgy tűnik, könnyebb dolga van, mint Jézusnak. Miért? Mert már hivatkozhat arra,Bővebben
Dr. Szegedi László: Az engesztelés fogalmának tisztázása
A hívek többségének igen homályos fogalma vannak az engesztelésről. Vannak, akik tudatában vannak annak, hogy zavaros, homályos kép él bennük az engesztelésről, és érdeklődve hallanak róla. Vannak akiknek nagyon világos fogalmuk van arról, és magabiztosan állítják, hogy Isten nem sértődékeny, nem haragszik, Istent nem kell engesztelni, és vagy nevetséges, vagyBővebben