Ostromló imakilenced a szent angyalokhoz az engesztelők egységéért
A gonosz ellenség tudja, hogy mekkora fegyver ellene az engesztelés, ezért alattomos, szentnek tűnő látszatokba burkolt támadást intézett az engesztelők egysége ellen. A bukott angyaloknak ezt a támadását csak az Istenhez hűséges Szent Angyalok tudják elhárítani. Társuljunk hozzájuk kilenc napon át az alábbi – egyházi jóváhagyással megjelent, német nyelvű imakönyvekbenBővebben
Elhatárolódás
Az Engesztelők Lapja Bocsa József atya kérésére teszi közzé az alábbi nyilatkozatot: Az „Égi kegyelmek zápora” néven terejesztett üzenetekért semminemű felelősséget nem vállalok. Az ilyen címen terjesztett üzenetektől elhatárolódom: Bocsa József Sch.P.Bővebben
Engesztelések az Anna-réten és a Kútvölgyi kápolnában
Mindkettő szombatonként (a helyi plébánossal, illetve templomigazgatóval egyeztetve) Anna-rét 13.00 óra Rózsafüzér imádság 13.30 Szentmise (egyelőre elsőszombatokon) Ha más szombatokon is lesz szentmise, azt előtte az Engesztelők Lapján közöljük. Akik vidékről jönnek, azoknak előtte ajánlatos megnézni az Engesztelők Lapját. Szüzanyának való felajánlás a Máriás Papi Mozgalom szellemében Kútvölgyi Szűz MáriaBővebben
Anna-réti misék 24 Kiengesztelődés, összefogás, szeretetegység
Mi az, ami összeköt? Ki az, aki szétszór, egymással szembe fordít – azokat is, akik egy célt követnek, akik összetartoznak? Fájdalmas megosztottság, zavarodottság érzékelhető azok között, akik eddig az Anna-réten közösen engeszteltek. Vannak, akik ott akarják tovább folytatni az engesztelést, vannak, akik a Kútvölgyi Kápolnában. Mindkettő mögött felsorakoztathatók érvek ésBővebben
Anna-réti misék 21. Az Anna-réti engesztelés, a Máriás Papi Mozgalom Cönákuluma és a Szűzanya gyergyószentmiklósi ikon-könnyezése
+!D. J. Kr.! Kedves József Atya! Nagy örömmel és lelki békével olvastam, hogy az Anna-réten folytatódnak az engesztelő alkalmak a Legszentebb Áldozat bemutatásával. Amennyiben szükség mutatkozna, jómagam is szívesen végeznék újra g.kat. Szent Liturgiát, amint már korábban is megtettem a Szent Korona Lovagrend megtisztelő kérésére, amikor nem találtak miséző papot.Bővebben
Anna-réti misék 20. (Szándékunkban áll az engesztelést továbbra is a Szent Anna réten folytatni minden szombaton a már megszokott időben)
Dicsértessék a Jézus Krisztus! Tisztelt József atya! Nagy örömmel olvastuk a hírt, mely szerint újra lesznek szentmisék a Szent Anna-réten. Mi ott leszünk. Szándékunkban áll az engesztelést továbbra is a Szent Anna réten folytatni minden szombaton a már megszokott időben. Döntésünket jelenleg nem kívánjuk hosszasan magyarázni, mert a véleményünket azBővebben
Anna-réti misék 19. (Elsőszombatokon továbbra is lesznek szentmisék a Szent Anna-réten)
Kedves Engesztelő Testvérek! Mindig is így volt, de most különösen is olyan időket élünk, amikor mindenkinek a személyes döntéseiért kell vállalnia a felelősséget. Bennem az érlelődött meg a ti hozzászólásaikat olvasva, és sokakkal tanácskozva a kérdésről, hogy én elsőszombatonként továbbra is szentmiséket fogok bemutatni a Szent Anna-réten. Jónéhány évvel ezelőttBővebben
Konfliktusainkról a keresztény pszichológus szemével
Török Iván szenior szupervisor előadása az Engesztelők Országos találkozóján hangzott el 2018. május 26-án. A béke nem a konfliktus hiánya, hanem a konfliktus kezelésének képessége. – (Dan Millman) Ha megkérdezik tőlünk, hogy milyen szavak jutnak eszünkbe a konfliktus szó hallatán, akkor többek között ilyenek jelennek meg: veszekedés, civakodás, ellentét, különbség,Bővebben
Az óbudai Szent Vér kápolna részletes programja
Minden hónap első péntekén: 14.00 órai indulással keresztutat járunk a III. kerületi kiscelli dombon lévő kétszáz éves kálvárián. Az első stáció helye: a volt Trinitárius templom (Kiscelli Múzeum) előtt.Bővebben
Anna-réti misék 7 (Sohasem lehetnek erőssebbek a gonosz és az ördögi erők mint a Jóisten és a Szűzanya)
Dicsértessék a Jézus Krisztus! Kedves Engesztelök, Svédországból írunk. A messzi távolból csatlakoztunk lelkileg, ehhez az igen fontos mozgalomhoz. Csak annyit szeretnénk önnöknek, de főleg a tisztelt lovagoknak üzenni hogy véletlenül se hagyják abba az engesztelést a Szent Anna-réten! Túl nagy a tét! Sohasem lehetnek erőssebbek a gonosz és az ördögiBővebben