Látomásban a szeretet rózsafüzére alatt őrangyalom így szólt hozzám: „Jöjj velem gyermekem, mert most elvezetlek téged a szeretet királynőjéhez.” Miközben haladtunk, megláttam Égi Édesanyámat, akinek lábai előtt sok-sok rózsa volt, és angyalok vették körül kezükben egy szál rózsával. Kezembe vettem egy piros rózsát és a Szűzanyának ajándékoztam, aki mosolyogva ésBővebben

Szentmisén a Mennyei Atya odajött hozzám és kezében egy gyönyörűen csillogó rózsafüzér volt. Elmagyarázta nekem, hogyan kell rajta imádkozni, majd így szólt hozzám:”Gyermekem,azt kérem tőled,hogy rózsafüzéremet, mely sok kegyelmet tartogat számotokra, ismertesd meg minden teremtményemmel!.” A Mennyei Atya rózsafüzéreBővebben

Látomásban az Úr Jézus egy templomba vezetett, ahol a hívők a szentmise előtt kifejezték kéréseiket az Úrnak. Jézus kegyelmével megengedte, hogy halljam az egyik nő gondolatait, aki azt kérte: „Uram, kérlek, segíts nekem! Szükségem van egy állásra, hogy többé ne nélkülözhessek úgy, ahogyan eddig is.”Bővebben

Jézus látomásban elvitt a szentmisére, ahol éppen szentáldozás volt. A pap mellett állt Jézus és szeretettel figyelte a hívek lelkét, akik szentáldozáshoz járultak. A Szűzanyával együtt mi is néztük az embereket, főként a lelküket. Egyes embereknek a ruháján volt néhány fekete pont. Volt, akiknek nagy sötét foltot lehetett látni. JézusBővebben

  Látomásban szentmisén a Mennyei Atya egy fekete szurokkal teli tóhoz vezetett, melynek közepén a sátán állt. Sok ember ment bele ebbe a tóba, a ruhájukon fekete foltok voltak láthatóak. Sajnos nem tudtam segíteni rajtuk, mivel szabad akaratukból döntöttek így. Viszont a Mennyei Atya így szólt hozzám: „Drága kisleányom! NagyBővebben

Látomásban szentmisén az Úrjézus elvitt egy olyan helyre, ahol 4-5 ember volt egy csoportban, akik együtt imádkoztak. Az egyik alkalommal viszont ott volt a sátán is, aki, hogy szétválassza őket, meglökte az egyik embert, emiatt nagy vita lett közöttük. Jézus szomorúan látta ezt, és azt mondta: „Drága gyermekem! Amit mostBővebben

Keresztre: Hiszekegy… Nagyszemekre: Jézusom, Te végtelenül hatalmas vagy és szeretetre méltó. Kérünk Téged, parancsolj rá e tisztátalan lélekre, hogy hagyja el testvérünket, kit nagyon szeretünk. Kisszemekre: Jézus nevében parancsoljuk: Távozz sátán vissza a pokolba, oda ahonnan jöttél! Befejezésül: Drága Megváltónk, tudjuk, hatalmad olyan nagy, hogy még a tisztátalan lelkeknek isBővebben

Látomásban Jézus elkísért engem egy templomba, ahol minden ember zöld, hosszú ruhát viselt és együtt imádkoztak a keresztre feszített Jézus előtt, aki így szólt hozzájuk: „Drága engesztelő gyermekeim! Nagy örömömet lelem bennetek. Hatalmas feladatot bíztam rátok, mely nem könnyű. Nagy árat fizettem értetek kicsinyeim, hogy megválthassalak titeket a bűn rabságából.Bővebben

Jézus:„Gyermekeim, nehéz idők várnak rátok. Miután megtörtént a Nagy Figyelmeztetés, nem sokkal utána az ellenség felfedi magát. Először úgy fog mutatkozni előttetek, mint egy bárány. De később csatlósaival együtt farkasként fogja támadni és üldözni a keresztényeket. A gonosz legfőbb terve, hogy Engem megsemmisítsen az Oltáriszentségben. Ne féljetek kicsinyeim! Mert ÉnBővebben

  Magyarország térképét láttam, melynek közepén a Szűzanya térdelt és imádkozott. Jézus odament szent édesanyjához egy hatalmas fénykarddal a kezében. Ezt a kardot Jézus Magyarország középpontjába helyezte. E kardra piros betűkkel ez volt ráírva: Istenhez hűséges, engesztelő harcosok fegyvere. A kard fénye belepte egész Magyarországot, melynek határait azok az angyalokBővebben