Magyarország engesztelő hivatása

Magyarország csak akkor tudja betölteni engesztelő hivatását,

ha minél több magyar felébred, megtér, ráébred erre a hivatására.

 

 

Lelkesedjünk magyarok!

Beküldve: Magyarország engesztelő hivatása

Miért?

1.    Mert „Isten megáldotta a magyart!”

2.    Mert „megbűnhődte már e nép” és Jézus könyörülni akar rajtunk!

3.    Mert annak Máriának az Országa és népe vagyunk, aki végül eltiporja a Sátán fejét!

4.    Mert innen indulhat ki, ha akarjuk: a bűnök eltörlése, a lelkek megszentelése, a Sátán letaszítása, Jézus győzelme!

5.    Mert a Sátán már ezer éve, minden eszközzel, kiemelten küzd Mária népe ellen, hogy meghosszabbíthassa földi létét, amiről mi nem is tudunk!

6.    Mert Jézus együttmunkálkodásra hív minket a Világtörténelem legmegtisztelőbb feladatához. Mi az Ő munkatársai leszünk, ha vállaljuk feltételeit! Az Ő akaratát követve kell cselekednünk, de a legfontosabb munkát: a szívek átformálását, maga Jézus végzi. Szűzmária pedig mindenben segít minket.

Az a magyar, aki ezeket csak egy kicsit is átérzi, az, lelkesedéssel, honfitársait is fellelkesítve, büszkén, teljes erejével küzdve akar ebben részt venni!

Magyarországról indult el?!

Beküldve: Magyarország engesztelő hivatása

 

 „(…) ítéletet hirdet a népeknek. 

(Mt 12,18 és Iz 42,1b)”

„(…) olyan nép kapja meg, amely

 megtermi gyümölcsét (Mt 21,43).”

Jézus tervei

      1943-banNatália nővérnek [Kovacsics Mária Natália 1901-1992.] (Natália nővér iratainak kiadhatósága vizsgálat alatt [2012]. A magán-kinyilatkoztatás nem kötelező hittétel!) ezt mondta Jézus: „Anyám országát szeretném megkímélni, ha akad elegendő számú engesztelő lélek. Terveim vannak ezzel az országgal. Tartsatok bűnbánatot, engeszteljetek, nehogy eltörölni kényszerüljek ezt az országot. Meg akarok ugyanis könyörülni rajta. Azt akarom, hogy az engesztelés jó illata szálljon fel Szívemhez a magyar földről, és járja át az egész világot Anyám országát meg akarom tisztítani, áldani, és Szívemhez vonni. Ha a magyar nép megszűnik vétkezni, mindenekelőtt a tiszta erkölcs ellen, nem káromkodik, tisztelettel ejti ki Szeplőtelen Anyám nevét, bűnbánatot tart, és engesztel, eljövök, és kegyelemmel gazdagon felruházom őt. Amint a megváltás a betlehemi istállóból indult, úgy fog elindulni Magyarországról nagy művem: a bűnök eltörlése, a lelkek megszentelése, a Sátán letaszítása, az Én győzelmem. A magyar nép elnyeri tetszésemet, Édesanyám iránti tiszteletéért, és szeretetéért.” http://engesztelok.hu/profeciak-uezenetek/maria-nover-naploja/oldal-9

Szent István király

Beküldve: Magyarország engesztelő hivatása

Meg kell védenetek országotokat! Álljatok szorosan mellém és legyetek az én hadseregem! Fegyveretek legyen az imádság, az engesztelés és az erényekben való növekedés! Országunkat meg kell védenünk a gonosz erők mindenfajta támadásától. Erősen vértezzétek fel magatokat és szorosan maradjatok oldalamon, hogy Nagyboldogasszonyunk nyomdokain haladjunk rendületlenül! Mindnyájan, a magyar szentek közbenjárunk értetek, hogy az Úr műve kiteljesedjék és megvalósuljon minden terve országunkkal. Béke legyen veletek! 

2013. 08. 20.             Anna Terézia

Védőbástyák, imapajzsok

Beküldve: Magyarország engesztelő hivatása

hazánk, családunk, lakóhelyünk, plébániánk, parókiánk papjai, vezetői, hívei, közösségei köré

XVI. Benedek pápa lemondásának a hetében jelent meg ez az ingyenes kis füzet. Egy harci riadó, a véres kard körbehordozása akar lenni. A már meglévő imacsoportok tagjait szeretné felrázni, és olyanokat is imádságra, ima-harcra buzdítani, akik eddig még nem látták be ennek a szükségességét. A füzet közöl egy cikket a világ számos pontján ma is folyó, és várhatólag fokozódó keresztényüldözésről. 

Ez a füzet az imádsággal szoros összefüggésben lévő egyéb témákról is szól. A kereszténységbe való rövid bevezetőnek is tekinthető.

Hogy valaki komolyan imádkozni kezdjen, az feltételezi a lelkiélet elindítását is. Ehhez további segítséget kaphatnak a lelki életben kezdők az Engesztelők Lapja Lelkiélet rovatában: http://engesztelok.hu/lelkielet

A füzet letölthető a következő oldalról: 

http://www.vilagkiralynoje.hu/ma_files/vedobastyak.pdf

 

 

Magyarok Nagyasszonya

Beküldve: Magyarország engesztelő hivatása

Kedveseim, Magyarok Nagyasszonya ünnepén helyezzétek magatokat boldogan az Ő Szeplőtelen Szívének Szeretetlángjába! Engedjétek, hogy teljesen átjárjon titeket szeretetének hevületével! Találjatok nála boldog együttlétre, mert Édesanyánknak különös gondja van rátok és terve van veletek! Minél jobban belevetitek magatokat szent karjaiba, annál tökéletesebb gyermekei lesztek. Különleges módon van gondja rátok, csak ne feledkezzetek meg, milyen ígéretnek vagytok részesei! Ahogy Szent István király átadta magyar nemzetünket a Szűzanyának, ígéretet nyertünk általa: ha kitartunk mellette és hűségünket megpecsételjük vele, akkor nincs mitől félnünk, mert mindenkor oltalmát élvezhetjük. Ajánljátok fel magatokat a magyarok Nagyasszonyának!

Szűzanya: Drága gyermekeim, a mai ünnepnapnak nagy jelentősége van a ti életetekben, mert első királyotok, Szent István, úgy bízta rám országotokat, mint egyetlen lehetőséget, hogy megmeneküljetek a pogányság karmaiból. Országotokat úgy bízta rám, mint gondoskodó és szerető édesanyára, aki soha sem fog megfeledkezni árva gyermekeiről. Oh, bárcsak gyakran megtennétek szentistváni felajánlásotokat! Ezzel kifejeznétek, irántam való odaadó hűségeteket. Arra kérlek gyermekeim, amíg még nem késő, hogy csatlakozzatok még többen országotok engesztelő táborához! Érezzétek át azt a felelősséget, amivel megbíztalak benneteket, hogy kitartó felajánlásaitokkal a lelkeket mentő hadsereg táborát erősítitek. Minden gondotok azon legyen, hogy hatékony eszközökkel lépjetek fel, és tegyetek meg mindent a bűnben fetrengő emberiség megmentéséért. Nem nektek kell kitalálnotok, mit és hogyan cselekedjetek! Én elkérek tőletek mindenkit, adjatok át nekem mindenkit, hogy közbenjárjak megtérésükért Szent Fiamnál! Ne a bűnökön sopánkodjatok, hanem az legyen a hivatásotok, hogy átadjátok nekem mindazokat, akik elfordultak Istentől, vagy nem tartják fontosnak megtalálni az üdvösségre vezető utat. Ebben a munkában serénykedjetek gyermekeim! Én minden kegyelmet kiesdek számotokra, csak ne legyetek közömbösek embertársaitok iránt! Ha ti, engesztelők, közösségeitekben hétről-hétre felajánljátok imáitokat és szenvedéseitek áldozatait értük, akkor megértettétek, milyen fontos küldetésetek van. Legyetek nagyon buzgók és kitartóak az imádságban, böjtben, virrasztásban és az engesztelésnek mindazon módjában, amit a szívetekbe írt Szent Fiam. Amikor Elém hozzátok a lelkek sokaságát, és kéritek számukra a megtérésüket, meg ne feledkezzetek saját lelketek tisztaságáról sem! Menjetek gyakran a bűnbánat forrásához, és engedjétek, hogy Fiam megtisztítson benneteket Szent Vérével! Édesanyai szeretetemet árasztom minden magyar lélekre, és szent palástom borítva rátok, megáldalak mindnyájatokat az Atya, a Fiú, és a Szentlélek nevében, Ámen.

2012.10. 08.       Anna Terézia

 

Szent István bátorít a végső küzdelemre

Beküldve: Magyarország engesztelő hivatása

Drága Engesztelő gyermekeim, szeretnék szólni hozzátok. Most is köztetek vagyok, és szüntelen imában hordozom országunkat. Amíg felemelik jobbomat, vagyis, amíg tiszteletben tartják szent ereklyéinket, addig a kegyelem bőségesen árad rátok. De hamarosan más szelek fognak fújni, aminek előfuvallatai már érződnek. Arra kérlek titeket, őrizzétek tisztán szívetekben a keresztény értékeket, és valljátok meg hiteteket azok előtt, akik kérdőre vonnak titeket!

Magyarország szerepe Isten terveiben

Beküldve: Magyarország engesztelő hivatása

 

2012. 07. 22, Vasárnap

A Golgota hegyén Jézus nagyon szenvedett a kereszten. Sokszor feljajdult fájdalmában. A pápa a kereszt előtt térdelt és sírva figyelte Jézus minden kínszenvedését. Segíteni akart Jézuson, de ő maga is gyenge volt. Ekkor Jézus így szólt hozzá: „Fiam, ahogyan a bűn egyre jobban növekszik a földön, úgy szenvedéseim is egyre nagyobbak lesznek. Veled együtt hordozom az Egyház keresztjét, mert egyedül képtelen lennél végigvinni keresztedet. Nézz fiam, Szent Szívemre! Látod a sok sebet? A legnagyobb fájdalmakat felszentelt gyermekeim okozzák Nekem. Lelkükben hatalmas kárt tesznek, melyet csak bűnbánattal és őszinte szentgyónással tehetnek jóvá. Hol találok olyan embereket, akik készek engesztelni értük?” A Szűzanya is jelen volt, aki így szólt: „Fiam, tekints rá országomra!” Jézus letekintett országunkra és azt mondta: „Ez az ország a bűn mocsarában van. De látok olyan embereket, akik törekednek kimászni ebből a mocsárból és másokat is kisegítenek belőle. Ezek a jócselekedetek nagyon kedvesek előttem.” Majd így folytatta: „Azt üzenem engesztelő gyermekeimnek, hogy most elsősorban felszentelt fiaimért engeszteljenek. A családjukat ne féltsék. Én gondoskodni fogok róluk.” Láttam a Sátánt, aki kezét minden papra rá akarta tenni. A Szűzanya könnyes tekintettel mondta nekünk: „Gyermekeim, csak a szeretet képes megmenteni a papokat, különben elvesznek. Hozzatok áldozatokat értük! Helyezzétek őket Édesanyai Szeplőtelen Szent Szívembe!” A Sátán hallotta a Szűzanya szavait, ezért gyűlöletében hangosan azt kiáltotta: „Elpusztítani nem tudom, de tönkre tudom tenni ezt az országot!”  Jézus a következőt mondta országunkról: „Magyarország az Én szememben olyan hely, ahol a seregem nagy része tartózkodik. Édesanyám készít fel titeket az egész emberiségre váró harcra. Ebben a harcban nyilvánvaló lesz számotokra, hogy kik lesznek a ti ellenségeitek.” Ehhez a sereghez sokan csatlakoztak, akik messziről jöttek. Jézus: „A világ többi területén élő hűséges gyermekeim is csatlakoznak hozzátok, mert a szeretet és egység erőt ad nektek a harcra, mely egyre közelebb van.”  Ezután Róma fölött megjelent Jézus Szentséges Szent Szíve, Magyarország felett pedig a Szűzanya Szeplőtelen Szent Szíve. Ez a két Szent Szív elválaszthatatlan volt egymástól. Mindkét Szent Szíven jelen volt a szeret lángja. Ez a láng olyan volt, mint egy fényes híd, mely összeköt minket a Mennyei Atyával.

2012. 07. 25, Szerda

Egy szeráf angyal lélekben egy olyan helyre vitt, ahol a Szentháromság tartózkodott. Isten engedte, hogy a Sátán is jelen legyen. A Mennyei Atya odament a Földhöz. Tekintetében nagy szomorúságot láttam. Majd megengedte, hogy lássam, mi történik a Földdel. A Föld alatt a pokol volt. Ahogyan az emberek milliói vétkeztek, úgy egyre jobban megnyíltak a pokol kapui. Mi magunk törjük fel a pecséteket azáltal, hogy vétkezünk. Így szabad utat adunk a gonosz lelkek sokaságának, hogy köztünk legyenek. Ekkor a Mennyei Atya így szólt: „Nagy fájdalommal figyelem az emberiség sorsát. A bűn folyamatosan terjed, mely nemcsak a környezetet mérgezi meg, hanem teremtményeim lelkét is. Ezt nem nézhetem tovább! Cselekedni fogok! Teremtményeim ellent mondanak törvényeimnek és nem veszik figyelembe figyelmeztetéseimet. Azért adok oly sok üzenetet a világnak, hogy felismerjék az igazságot. Az igazság pedig Én vagyok. Hamarosan a világra helyezem igazságos kezemet!” Erre Jézus így szólt: „Atyám, tudom, kevés az idő. Az irgalmasság ideje rövid időn belül lejár és a kapuk bezárulnak.” Mennyei Atya: „Így van Szent Fiam. Miután Szentlelkem beteljesíti a próféciákat, az embereknek be kell majd látniuk, hogy Én valóban létezem. Mindazok, akik ellenem fordulnak, egyenesen a vesztükbe rohannak. Mert szabad akaratuk az, ami oda vezeti őket. Ez a személyes találkozás döntő fordulat lesz az emberiség sorsában.” A Szentlélek is bekapcsolódott a párbeszédbe és így szólt: „Atyám, eljövetelem sokakat meg fog menteni, és sokakat fog elragadni a halál.” Mennyei Atya: „Igen. De az engesztelések még megváltoztathatják a körülményeket. Ezeket az engeszteléseket látni kívánom, melyeket Natália nővér leányom által kinyilatkoztattam.” A Sátán gyűlölettel azt mondta: „A bűn markában tartom Magyarországot! Ez az ország sohasem fog felemelkedni Hozzád! Gondoskodni fogok arról, hogy az engesztelések ne bontakozhassanak ki!” A Mennyei Atya így felelt: „Hallgass Sátán! Te csak annyit tehetsz, amennyit Én megengedek neked. Ezt az országot meg akarom menteni.”  A szentek és angyalok sokasága megjelent a Szentháromság körül. Atyánk így szólt: „Jöjj, elém legszentebb leányom.” A Szűzanya úgy jelent meg, mint a Világ Győzedelmes Királynője. Letérdelt a Mennyei Atya előtt, aki így szólt hozzá: „Szeretett leányom! Azt akarom, hogy az egész világ elismerjen téged, mint a Világ Győzedelmes Királynőjét. Te vagy a biztos menedék az emberiség számára. Oltalmat nyújtasz mindazoknak, akik hozzád menekülnek. Szent kívánságom az, hogy teremtményeim a te példádon keresztül győzedelmeskedjenek a Sátán felett.” A Szűzanya így válaszolt: „Atyám, én bízom szavaidban és abban is, hogy terved meg fog valósulni. Védelmezni akarom országomat, mint egy édesanya gyermekét.” Miután a Szűzanya kimondta ezeket a szavakat, megjelent Magyarország fölött, kitárta kezeit és szomorúan így szólt: „Ó, drága magyar népem! Mikor fogadtok el engem? Az ellenség össze akarja tiporni nemzeteteket. A veszteteket akarja. Várok a helyemre, amelyet Szent Fiam jelölt ki e magyar földön! Csak úgy menthetlek meg titeket, ha megépül az engesztelő kápolna. Akkor ismét eljövök, hogy meglátogassam népemet. Az ígért kegyelmek el vannak készítve, melyek az országnak rendkívüli segítséget nyújtanak.” A Szűzanya így szólt a magyar papokhoz: „Gyermekeim, ismerjétek fel végre, hogy édesanyai védelmem nélkül elvesztek! Az Úr akarata szent. Számos bizonyíték igazolja Natália nővér által adott üzeneteink hitelességét. Nyissátok ki szíveteket, és halljátok meg hívó szavaimat! Ez az ország arra teremtetett, hogy engesztelő ország legyen. Országotok a többi nemzettel összehasonlítva igen kicsiny. De Atyám felemeli a kicsinyeket és a szeretetben naggyá teszi! Szent tervében áll, hogy ez ország engesztelései által mentse meg a világot.”

Ezután a Mennyei Atya kezében tartotta az engesztelő kápolnát. Ebben a kápolnában egy trónt láttam. Erre a trónra ültette Máriát, mint a Világ Győzedelmes Királynőjét, mert kezdettől fogva Őt találta méltónak arra, hogy ezt az országot irányítsa. Mindazok, akik belépnek a kápolnába és meglátogatják a Szűzanyát, megkapják a megtérés kegyelmét. A Szűzanya vezetésével pedig a bűnbánat és az engesztelés útján fognak haladni.

Natália nővér így szólt az engesztelőkhöz: „Országotok a Szűzanya vezetése alatt nagy védelemben lesz. A végső ütközetben Királynőtök oldalán fogtok győzedelmeskedni a Sátán felett, melyről tudomása lesz az egész világnak.”

2012. 07. 26, Csütörtök

Natália nővér: „Drága magyar testvéreim! Mióta a Szentháromság és a Szűzanya közelében vagyok, megértettem, hogy Magyarországnak milyen fontos szerepe van Isten tervében. A Szűzanya úgy tekint erre az országra, mint az ő egyetlen örökségére. Ha Szent István király nem ajánlotta volna fel a Szűzanyának országotokat, már rég elvesztetek volna. Ó, ha tudnátok, milyen nagy szeretettel tekint rátok a Szűzanya! Sajnos, a történelem során végig kellett járnotok a keresztutat, és meg kellett tapasztalnotok azt a szenvedést, melyet Krisztus vállalt értetek. De Édesanyátok egy pillanatra sem hagyott magatokra titeket. Végig mellettetek volt, ahogyan Szent Fia mellett is. Szüntelenül imádkozott és közbenjárt értetek. A Szűzanyának köszönhetitek, hogy ez a kicsi ország még mindig fennmaradt a világban, amit oly sokan meg akartak szerezni. A Sátán tisztában van azzal, hogy ez az ország okozza majd az ő vereségét. Ezért akarja megakadályozni az engesztelő kápolna megépítését. Mert ha ez az ország meghajolna a Szűzanya, mint a Világ Győzedelmes Királynője előtt, akkor egy olyan világméretű engesztelő mozgalom indulna ki Magyarországról, mely az egész világon elterjedne. Isten szent akarata, hogy Mária engesztelő országa legyetek! Az engeszteléssel nagyon sok léleknek kiesdethetitek Isten irgalmát. Imádkozzatok azért a szándékért, hogy elegendő számú engesztelő lélek legyen! Eljön az idő, amikor a magyar nép az engesztelések által nem fog többé vétkezni, tiszta és erkölcsös életet fog élni, nem fog káromkodni, és tisztelettel ejti ki majd Szűz Mária nevét. De ez csak az engesztelő kápolna létre jötte után fog megvalósulni. Ó, magyar testvéreim, országotok a Szűzanya kezében van. Engedjétek, hogy Királynőtök elfoglalhassa méltó helyét köztetek. Az ő kormányzásával szebb jövő áll majd előttetek. Akkor tanúi lesztek Királynőtök győzelmének, mely a Sátán bukását jelenti. E győzelem után olyan világban fogtok élni, melyről mindig is álmodoztatok. Az Új Paradicsomban teljes lesz boldogságotok. Belépésetek feltétele: az állandó bűnbánat gyakorlása, a szentségek vétele, az engesztelés, és ami a legfontosabb, hogy a magyar nép elismerje végre a Szűzanyát, mint a Világ Győzedelmes Királynőjét. Imádkozom értetek, hogy ez az ország be tudja teljesíteni azt a küldetést, melyet Isten rá bízott.” Újból láttam az engesztelő kápolnát, közelében ott állt az engesztelő szerzetesek kolostora. Egy hatalmas bazilika is épült ott. A bazilika előtt megjelent a Világ Győzedelmes Királynője, aki így szólt az emberekhez: „Jöjjetek kicsinyeim! Engeszteljétek Velem együtt szenvedő Atyátokat, akit oly sok súlyos bűnnel megbántottak!” Az engesztelő közösségek is itt gyűltek össze. Itt egy igazi zarándokhely fog létre jönni. Ide minden bűnös ember meghívást kap. Az emberek között voltak olyanok, akik szomorúan mentek a kápolnához. Ruhájuk sok fekete folttal volt tele. De amikor kiléptek a kápolnából, nagy boldogságot láttam arcukon és ruhájuk oly tiszta volt, mint a hó. Ez az engesztelés gyümölcse lesz.

Szűzanya: „Gyermekeim, ebben a kápolnában sok csoda fog történni, mivel személyesen fogtok velem találkozni. Sokan fognak látni engem, de nem mindenki. Viszont, jelenlétemet mindnyájan meg fogjátok tapasztalni érezhető módon. Mindez sok ember testi-lelki gyógyulására fog válni.”

Mennyei Atya: „Azt akarom, hogy az engesztelő kápolna olyan hely legyen, ahol az emberek nemcsak Velem engesztelődnek ki, hanem egymással is. A világ engesztelő központja Magyarország. Fontosnak tartom, hogy a kiengesztelődés itt is megvalósuljon és elterjedjen az egész világon. Gyűljetek össze a Nevemben gyermekeim, és engeszteljetek az emberiség bűneiért! Akkor meg fog térni az egész emberiség.”

Egy virágos kertben jártam, ahol Égi Édesanyánk is jelen volt. A Szűzanya figyelte a virágokat, melyek között rózsák is voltak. Más virágokon a bimbók is látszottak. Ekkor a Szűzanya így szólt: „Gyermekeim, a rózsák az engesztelőket jelképezik. Bízom abban, hogy még nagyon sok rózsa fog kinyílni. Mindig gondoskodni fogok rólatok, és nem engedem, hogy elhervadjatok. Attól tudtok növekedni a legjobban, hogy rám bízzátok magatokat.” Amikor Magyarország és az Egyház elfogadja a Szűzanyát, mint a Világ Győzedelmes Királynőjét, akkor láttam a feltámadt Jézust megjelenni országunk fölött. Szent Sebeiből ragyogott a fény, mely fények országunkra sugároztak. E kegyelmek hatására a magyarok sokasága a jó útra lépett. A Szűzanya vezetésével pedig belépést nyertünk az Új Paradicsomba.

Szentáldozáskor így kérdeztem Jézust: „Uram, valóban minden meg fog valósulni, amit ma megmutattál?” Ő azt felelte: „Igen, mégpedig a ti imáitok hatására.”

Mária Magdolna

Próféciák Magyarországról

Beküldve: Magyarország engesztelő hivatása

Hazánk nehéz időket él át. De mindez nem az Égiek tudta nélkül van. A mostani nehéz napokat megelőző hónapokban vigasztaló, bátorító, imádságra, engesztelésre buzdító üzeneteket küldtek számunkra. És felkészítettek arra, hogy jönneke ezek a nehéz idők. Ezeknek az üzeneteknek nagy része időrendi sorrendben olvasható itt az Engesztelők Lapján. Most újra közzé tesszük őket egymás mellé rendezve, könnyen nyomtatható formában.

Ezekkel a Magyarországra vonatkozó próféciákkal egyben új sorozatot indítunk, amelynek kettős célja van. A Letöltések rovatban lesz egy Szórólap menü, amely válogatásokat tartalmaz nyomtatóbarát (viszonylag kevesebb papírt igénylő) formában az Engesztelők Lapjáról. Sokan szívesebben olvasnak nyomtatott formában mint képernyőn. Ők kinyomtathatják maguk számára is ezeket a szórólapokat. Másrészt az apostolkodásnak is egy formája lehet - aki teheti, annak ajánljuk - hogy aki tud erre áldozni, az nyomtassa ki ezeket a szórólapokat azok számára is,  akiknek eleve nincs internetezésre lehetőségük. Egy A4-es lap két oldalára lesznek méretezve ezek a szórólapok.

MAGYARORSZÁGGAL KAPCSOLATOS ÜZENETEK, PRÓFÉCIÁK 1.

MAGYARORSZÁGGAL KAPCSOLATOS ÜZENETEK, PRÓFÉCIÁK 2.

 

Szent István üzenete a magyaroknak 2011.08.20.

Beküldve: Magyarország engesztelő hivatása

„Drága magyar népem! Szomorúan figyelem sorsotokat az égben. Mivé lettetek? Nem hisztek Istenben, erkölcstelen életet éltek. Nem jártok a templomba a hét egyetlen napján sem. Nem járultok a szentségekhez. Minden napotok arról szól, hogy folyamatosan vétkeztek. A gonoszt szolgáljátok anélkül, hogy észrevennétek. Teljesen átadjátok magatokat a sátánnak. Nem vagytok tudatában annak, hogy mit cselekedtek, mert az ellenség megzavarja értelmeteket, mert nincs bennetek szeretet. Nem törekedtek a jóra. Akkor megkérdezem tőletek, mi jót vártok az élettől, ha ti magatok nem akartok elindulni a változás útján? A Szentlélek kiáradásakor a bűnben élő emberekre nagyon komoly számonkérés vár Isten előtt. Ha nem akartok megváltozni, akkor közületek sokan nem fogják túlélni a Nagy Figyelmeztetést.

Amikor a földön éltem, sok szigorú törvényt hoztam, melyeket a tízparancsolathoz hasonlóan állítottam össze. Kötelezővé tettem a vasárnapi szentmisét, melyre ma már csak nagyon kevesen járnak közületek. Szenteljétek meg az Úr napját azzal, hogy életetek egy kis idejét az Úr színe előtt töltitek el! Imádkozzatok a megtérés kegyelméért! Aki nem akar megtérni, az ne számítson semmi jóra! Gyermekeim, a gonosz köztetek van. A bűn által hatalmat adtok neki lelketek felett. Higgyetek a Megváltóban, Jézus Krisztusban, Isten egyszülött fiában! Jézus azt mondta, aki hisz bennem az örökké élni fog. Csak akkor nyerhetitek el az üdvösségeteket, ha megbánjátok vétkeiteket, és részesültök a szentségekben. Használjátok ki ezeket, a lehetőségeket! Bölcs ember az, aki nem hagyja, hogy lelke örökre elvesszen. Tegyetek meg mindent lelketek érdekében! Vezekeljétek le már itt a földön vétkeiteket! Odaát már késő lesz, mert ott nincs idő, csak örökkévalóság. Kivéve a tisztítóhelyet, ahol a lelkek csak nagy szenvedések árán kapnak lehetőséget arra, hogy beléphessenek a Mennyországba. A különítéletet senki sem kerülheti el. Saját cselekedeteiteket fogjátok önmagatokon számon kérni. Ti választjátok meg, hova akartok kerülni a túlvilágon. A sátán azt akarja, hogy mindnyájan elkárhozzatok, Isten pedig azt, hogy mindenki megmeneküljön a pokol tüzétől és beléphessen az Ő országába.

Amikor Isten engem magához szólított, csakis a szeretetről kérdezett. A Szűzanya segítségének köszönhetően juthattam egyenesen a Mennyországba, aki mindvégig mellettem állt és imádkozott értem. Ezért mondom nektek, a Szűzanya a ti mentsváratok, aki segít nektek elnyerni örök üdvösségeteket. A Mennyben Atyám megmutatta nekem, mi a szent terve Magyarországgal. Engesztelő ország vagytok! Isten a ti imáitok által akarja megmenteni az egész emberiséget. Most gazdasági válság miatt szenvedtek. Ajánljátok fel szenvedéseiteket a világ bűneiért! Térjetek meg magyar gyermekeim! Ezek az utolsó figyelmeztetéseim. Szeretlek titeket, de Isten kegyelme által lássátok be, hogy rossz cselekedeteitekkel mennyi kárt tesztek országotokban, és mennyi fájdalmat okoztok Jézusnak, aki életét adta értetek a keresztfán, hogy megmenekülhessetek. A magyar szentekkel együtt imádkozom Magyarország megtéréséért. Megáldalak benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Szeretettel, a ti első magyar királyotok, Szent István.”

Ezután azt láttam, hogy a Szűzanya úgy tartotta a karjaiban Magyarországot, mint egy kisgyermeket, mely az összes magyar embert szimbolizálta. A sátán megjelent a Szűzanya előtt és azt mondta: „Add át nekem Magyarországot!” A Szűzanya azt felelte: „Magyarország, a mi kezünkben van! Nagy védelem alatt áll, így nem tehetsz semmit annak érdekében, hogy ezt az országot örökre megkaparintsd!” A sátán tombolt dühében, majd azt mondta: „sok magyar lelket fogok még megszerezni, és Isten ellen fordítani, ez ellen nem tehetsz semmit.” A Szűzanya azt felelte: „Tévedsz, sátán, mert az imának olyan ereje van, mely sok embert meg tud menteni az örök kárhozattól!” Ezután a sátán megszámlálhatatlan gonosz lelket állított hadba, hogy megküzdjenek Magyarország megszerzéséért. Magyarország határain felsorakoztak a magyar férfi szentek, akiket maga Szent István király, Szent László király és Szent Mihály vezetett a csatába. A magyar női szentek azért imádkoztak, hogy a gonosz ne tudja elpusztítani országunkat. A küzdelem alatt egyszercsak megjelent Jézus, aki megállította a harcot és így szólt a sátánhoz: „Távozz sátán, mert Magyarországot mélyen a szívembe véstem!” Az Úr szeretete elűzte a gonosz lelkeket, köztük a sátánt is, aki visszament a pokolba.

Szentáldozásnál Pió atya azt mondta: „Gyermekem, Magyarország fenn fog maradni az Új Világban!”

                                                                          Mária Magdolna

A Szűzanya könnyeit hullatja, mert kevesen fogadják el Szeretetlángját

Beküldve: Magyarország engesztelő hivatása

Látomásban a Szűzanya Szeplőtelen szívének a kápolnájában együtt imádkoztam a Szűzanyával, akinek könnyes volt a szeme. Édesanyám – kérdeztem --  miért könnyes a szemed? Szűzanya: Nézd fiam, mennyire fájnak az én szívemnek a világ bűnei, eleső gyermekeim gyengeségei. Fáj, hogy nem ismerik el Szentfiamat. Fáj, hogy nem tisztelnek, és nem ismerik el az én Szeretetlángomat. Pedig nézz le a földre, kiterítettem imahálómat, Szeretetlángomat. Ebben a Szeretetlángban nemcsak az én szeretetem van, hanem a Szentlélek szeretete, tüze, Fiam szeretete, és a Mennyei Atya szeretete is benne van. Ez egy egyesítő szeretetláng, amit Mennyei Atyátok összeforrasztott és megáldott az ő irgalmas szeretetével. Ha tudnátok, hogy ez a szeretetláng mekkora fegyver a kezetekben a másik oldallal szemben, talán használnátok. Nézd a mécseseket, amelyeket  hazátokban mindenütt elhelyeztem, némelyik alig pislákol! Gyengék vagytok, féltek. Féltek elindulni az úton, pedig én is és Szent Fiam is ott vagyunk, és fogjuk a kezeteket. Szent Fiam nap, mint nap kopogtat a szíveteken. Türelmes, csak a szeretetét árasztja. Miért nem kell nektek? Nézd az én szeretett egyházamat! Nézd, neki sem kell a Szeretetláng! Akkor kinek adjam oda szeretetlángom? Mi szeretünk benneteket és meg akarunk menteni titeket a kárhozat sötétségétől és tüzétől. Mi nem szeretnénk, ha egyetlen gyermekünk is elveszne! Látod, milyen kevesen fogadják el az én Szeretetlángomat? Pedig úgy szeretném bejárni ezt a földet, és mindent meggyújtani Szeretetlángommal, hogy lángoljon, lobogjon, hogy az ellenség ne férjen szeretett országom közelébe! Szeretetlángomat fegyverként adom nektek, hogy erősek legyetek, és hogy megtisztítson titeket. Meg kell tisztulnotok, mert ha ti nem tisztultok meg fiaim, ha az én egyházam nem tisztul meg, akkor az én gyermekeim el fognak veszni. Mert csak egyházamon keresztül menekülhet meg ez a föld, az én országom és gyermekeim.

2011.07.29.                                                                           Veronika Márta