Köncse József atya 2016-tól egyike volt azoknak a papoknak, akik megpróbálkoztak Szegedi László atya plébániáján az engesztelő férfi rend megalapításával. Az élet és a halál ura másként rendelkezett. Hazahívta őt. Gyászjelentése Imádkozzunk lelki üdvéért, és azért, hogy az engesztelés ügyét odaátról segíthesse!Bővebben

Ez  az Egyház hivatalos imája a régi liturgiából. Hívek is imádkozhatják, és ajánlatos is, hogy imádkozzák a haldokló mellett (csendben vagy hangosan a haldokló hitétől függően). A legvégét mondhatja csak pap  (Apostoli áldás halálveszélyben). A szertartás elején a köszöntéssel a pap köszönti a családot. Az asperges szenteltvízhintést jelent. Ezt papBővebben

  Kedves Testvérek! Kedves Rokonok, Ismerősök, Barátok és Jótevők! Kedves Testvéreim a Gyermek-Jézusban, aki érkezik, és az Úrban, aki eljön újra!   Mindnyájan érezzük, hogy a minket körülvevő világ zűrzavara csak fokozódik, egyre nagyobb a sötétség, a megosztottság. Az emberek egyre jobban félnek, egyre inkább össze vannak zavarodva, egyre jobbanBővebben

Drága Mennyei Atyám, édes Jézusom, a Szűzanya Szeplőtelen Szíve által, a Szeretetláng szellemében felajánlom Neked egész éjszakai pihenésemet a lelkek megmentésére a szörnyű kárhozattól, és a tisztítótűzből való megszabadulásukért. Felajánlom minden szívdobbanásomat, minden lélegzetvételemet egy-egy invokációként és egy-egy imafohászként a Szűzanyához, mintha általuk egész éjszaka folyamatosan imádkoznám, hogy: „Maradj velünk,Bővebben

Pár napja jött a hír, hogy november 4-én meghalt a kolumbiai látnok Enoch. Nem kívánok az ő üzeneteinek a hitelességéről nyilatkozni, csupán a családfa-gyógyítással kapcsolatos legutolsó üzenetét idézni. Az általa kapott üzeneteket az alábbi oldalon teszik közzé: https://www.mensajesdelbuenpastorenoc.org/mensajesrecientes.html Több nyelven is olvashatók az itt található üzenetek, így magyarul is. DeBővebben

J+M+J -St Petersberg, 2020.11.20.   Kedves Magyar Testvéreim! Kedves rokonok, ismerősök, barátok, jótevők! Kedves Testvéreim a Gyermek-Jézusban, Aki jön, és az Úrban, Aki visszajön!   Gondolom, mindannyian érezzük, hogy rendkívüli korban élünk. Talán még sohasem volt ily sok zűrzavar, félelem és rémület a szívekben. Mindenütt megosztás (szétválás) van. Családok, közösségekBővebben

Bocsa József atya homoliája a 2021. októberi gyógyító misén Luiza Piccarretatól, a múlt században élt olasz misztikustól az elmúlt időkben több könyv is megjelent magyarul. Az egyikben szerepel ez a gondolat: „Nem azt kell nézni, hogy honnan jön a szenvedés, vagy hogy kitől származik, hanem mi az a jó, amiBővebben

Mijo Barada a közelmúltban két lelkigyakorlatot is tartott Magyarországon. Előtte kilátogatott az Anna-Rétre is. A lelkigyakorlatán erről így számolt be: “Imádkoztunk azon a helyen ahol Natália nővérnek Jézus azt mondta, hogy templomot kell felépíteni… És sajnos ott még nem épült fel, amit Isten akar. Azon a helyen az Ég megérintetteBővebben

November 6-án, elsőszombaton a Szent Anna-Réten     13:00 órától Rózsafüzér imádság,     14:00 órakor szentmise November 19-én, pénteken Szent Vér Engesztelő imdélután Vácott,  Szent Anna Piarista templomban 12:00 órától szentségimádás 14:00 órakor szenmise November 20-án, szombaton Gyógyító Összejövetel Vácott ugyancsak a Piarista Templomban 14:30 közös ima és Sipos Gyula buzdítása 15:00 órakorBővebben