Ítélkezés és tisztánlátás
2015. 12. 20. Kedveseim, fontos, hogy megkülönböztessétek az ítélkezést a tisztánlátás érdekében való megítélésétől. Az ítélkezés egyedül Isten kezében van. Ő az, aki ismeri szándékainkat és cselekedeteinket meg fogja ítélni. De az egyedül az Ő hatáskörébe tartozik. A keresztény ember nem hunyhatja be szemét a negatív dolgok láttán. Ezért megBővebben
Ellenszenv – szeretet-gesztusok
2015. 12. 30. Kedveseim, sajátítsátok el az istenszeretetet és gyakoroljátok embertársaitokon! Ha törekedtek a másik ember javára és fontossá válik számotokra, hogy a szolgáló szereteteteket kinyilvánítsátok, akkor már bennetek működik a szeretet Istene. Örvendjetek és örüljetek, ha jót tehettek testvéreitekért, de még inkább azokkal, akik nem kedvelnek titeket. Ez abbólBővebben
Imalánc az Engesztelő Kápolna felépüléséért
január 18-tól, Árpádházi Szent Margit napjától október 1-ig, Lisieux-i Kis Szent Teréz ünnepéig Innen töltető le pdf formátumban A másik Kis Szent Terézhez mondott ima mellett készült egy komolyabb ima-progam is a kápolna felépüléséért. Kis Szent Teréz többeknek is jelezte, hogy szeretne segíteni a magyar engesztelő kápolna felépítésében, forduljunk hozzá.Bővebben
A Szűzanya tanít meg az engesztelés útján járni
2015. 12. 08. Szűzanya Drága gyermekeim, tartsatok ki velem imádságaitokban és engeszteljetek! Aki mellém szegődik, könnyen megtanul általam cselekedni, mert megmutatom neki szívében az engesztelés útját járni. Édesanyai szívem számít rátok, amikor szeretettel fordultok felém. Legyetek áldottak és az én szent ünnepnapomon kieszközlöm számotokra a kegyelmet Szent Fiamtól, hogy mégBővebben
Felelősség közösségünk tagjai iránt
2015. 11. 26. Kedveseim, mindenkor éberek legyetek és ne engedjétek magatokat csapdába csalni. Most különösen a választottak kerülnek rostára. Aki körül nem áll senki és nincs lelki támogatója, az nem fog tudni egyedül megállni. Legyen gondotok egymásra, és soha ne engedjétek el egymás kezét, még akkor sem, ha úgy tűnik,Bővebben
3. pénteki engesztelés 2016 január
Pdf formában innen tölthető le HARMADIK PÉNTEKI ENGESZTELÉS JANUÁR JÉZUS KRISZTUS DRÁGA VÉRE MENTS MEG MINKET ÉS AZ EGÉSZ VILÁGOT Program:Bővebben
Imádság az Anna réti kápolna megépítéséért
Lisieux-i Kis Szent Teréz többeknek is jelezte, hogy szívesen segítene a kápolna felépítésének az ügyében, csak forduljunk hozzá. Ezért két imádság is született, ez a rövidebb, és egy komolyabb imaprogram, amely elsősorban imaharmincadokból áll. Kis Szent Teréz nagyon szerette ezeket. Ki-ki azt imádkozza, amit sugall neki a Szentlélek, illetve, ahogyanBővebben
Csütörtök éjszakai virrasztás
2015. 12. 03. Jézus csütörtök éjjel: Virrasztva imádkozzatok és kérjétek a Szentlelket, emelje fel lelketeket Hozzám! Haláltusát vívó Jézusként jelenek meg előttetek drága engesztelők, és arra kérlek, ne húzódjatok el Tőlem, mert példám által tanítani szeretnélek titeket. Ösztönözni akarlak mindnyájatokat a kitartásra, mert bizony mondom nektek, sok keresztény testvéretek nemBővebben
Az engesztelés XI. Pius pápa Miserantissimus Redemptor enciklikájában
Az enciklika 1928. május 8-i keltezéssel jelent meg. Az enciklika címe magyarul: A legirgalmasabb Megváltó. Alcíme: Az Úr Jézus szentséges Szívét mindenki részéről megillető engesztelésről Különös aktualitást ad neki a 2016-os Irgalmasság éve Az ismertetést készítette: Bocsa József piarista atya Az enciklika teljes szövege magyarul itt olvasható:Bővebben