Mindkettő szombatonként (a helyi plébánossal, illetve templomigazgatóval egyeztetve) Anna-rét 13.00 óra Rózsafüzér imádság 13.30 Szentmise (egyelőre elsőszombatokon) Ha más szombatokon is lesz szentmise, azt előtte az Engesztelők Lapján közöljük. Akik vidékről jönnek, azoknak előtte ajánlatos megnézni az Engesztelők Lapját. Szüzanyának való felajánlás a Máriás Papi Mozgalom szellemében Kútvölgyi Szűz MáriaBővebben

Mi az, ami összeköt? Ki az, aki szétszór, egymással szembe fordít – azokat is, akik egy célt követnek, akik összetartoznak? Fájdalmas megosztottság, zavarodottság érzékelhető azok között, akik eddig az Anna-réten közösen engeszteltek. Vannak, akik ott akarják tovább folytatni az engesztelést, vannak, akik a Kútvölgyi Kápolnában. Mindkettő mögött felsorakoztathatók érvek ésBővebben

+!D. J. Kr.! Kedves József Atya! Nagy örömmel és lelki békével olvastam, hogy az Anna-réten folytatódnak az engesztelő alkalmak a Legszentebb Áldozat bemutatásával. Amennyiben szükség mutatkozna, jómagam is szívesen végeznék újra g.kat. Szent Liturgiát, amint már korábban is megtettem a Szent Korona Lovagrend megtisztelő kérésére, amikor nem találtak miséző papot.Bővebben

Dicsértessék a Jézus Krisztus! Tisztelt József  atya! Nagy örömmel olvastuk a hírt, mely szerint  újra lesznek szentmisék a Szent Anna-réten. Mi ott leszünk.  Szándékunkban áll  az engesztelést  továbbra is a Szent Anna réten folytatni minden  szombaton a már megszokott időben. Döntésünket jelenleg nem kívánjuk hosszasan magyarázni, mert a véleményünket  azBővebben

Kedves Engesztelő Testvérek! Mindig is így volt, de most különösen is olyan időket élünk, amikor mindenkinek a személyes döntéseiért kell vállalnia a felelősséget. Bennem az érlelődött meg a ti hozzászólásaikat olvasva, és sokakkal tanácskozva a kérdésről, hogy én elsőszombatonként továbbra is szentmiséket fogok bemutatni a Szent Anna-réten. Jónéhány évvel ezelőttBővebben

Török Iván szenior szupervisor előadása az Engesztelők Országos találkozóján hangzott el 2018. május 26-án. A béke nem a konfliktus hiánya, hanem a konfliktus kezelésének képessége. – (Dan Millman) Ha megkérdezik tőlünk, hogy milyen szavak jutnak eszünkbe  a konfliktus szó hallatán, akkor többek között ilyenek jelennek meg: veszekedés, civakodás, ellentét,  különbség,Bővebben

Dicsértessék a Jézus Krisztus! Kedves Engesztelök, Svédországból írunk. A messzi távolból csatlakoztunk lelkileg, ehhez az igen fontos mozgalomhoz. Csak annyit szeretnénk önnöknek, de főleg a tisztelt lovagoknak üzenni hogy véletlenül se hagyják abba az engesztelést a Szent Anna-réten! Túl nagy a tét! Sohasem lehetnek erőssebbek a gonosz és az ördögiBővebben